//Jobbá váltunk-e a múló időben?

Jobbá váltunk-e a múló időben?

Megint egy tovatűnt évet búcsúztatunk és egy újabb évnek nézünk elébe. Igaz lehet a megállapítás: semmi sem emlékeztet bennünket jobban az idő múlására, mint a naptár és a gyermekeink növekedése. Múló időnk tartamán nem tudunk változtatni, de a tartalmáért felelősek vagyunk.

Ki ne adna igazat a zsoltáros szavainak: „Lám, néhány arasznyira szabtad napjaimat, színed előtt életem a semmihez hasonlít. Minden ember olyan, mint a fuvallat, az ember elenyészik, mint az árnyék.” (Zsolt 39,7)

Különösen akkor válik tudatossá bennünk a fenti bölcs meglátás, amikor megtapasztaljuk erőnk hanyatlását, a betegségben a kiszolgáltatottságot, vagy amikor egy családtagot, rokont, kedves ismerőst kísérünk utolsó útjára a temetőbe. Együtt mondhatjuk a Bölcsesség könyvének szerzőjével, hogy „életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai”. (Bölcs 2,5)

Ha nem vigyázunk és engedünk félelmeinknek, akkor a földi időben való tartózkodásunkat – mert ahogy beleléptünk, egyszer ki is fogunk lépni belőle – nehéz teherként éljük meg. Megroppanunk, elkeseredünk, kiábrándulunk, elviselhetetlenekké válunk önmagunk és környezetünk számára.

Az életünket játékként kellene felfognunk, hogy könnyebben elviselhessük kellemetlen fordulatait, hogy megőrizzük lelki egyensúlyunkat, amikor váratlan dolgokat hoz elénk, amikor megtörténik az, amire nem vártunk. Valaki azt mondta, hogy az élet azért szép, mert minden megtörténhet benne, ugyanakkor azért nehéz, mert minden meg is történik benne. És ezekben a nehéz helyzetekben kell talpon maradni a játszó gyermek komolyságával, aki a játékot valóságnak, a valóságot játéknak tekinti.

Az effajta komolyság megköveteli, hogy ne számítgatásokat végezzünk, ne azon keseregjünk, hogy milyen gyorsan rohan az idő, hanem kérdezzük meg magunktól, hogy bölcsebbek lettünk-e.

A múló időben jobbá váltunk-e? Sikerült-e jobban megérteni az életünket? Közelebb kerültünk-e Istenhez és az emberekhez? Tudtunk-e szeretet-emberekké válni?

A 2018-as év 365 napból áll, ez 8760 órát, illetve 525 600 percet jelent. Naponta 1440 perc állt rendelkezésünkre, amikor életünket tetszés szerint szervezhettük. Csak akkor tudtuk igazán kellően értékelni, kitölteni és kihasználni ezeket a perceket, ha élt bennünk az a tudat, hogy a helyesen felhasznált idő feltárja az örökkévalóság kapuit.
Senki sem tudja, mennyi ideig fog élni, és mikor jön el halálának az órája. Ezért a bibliai Ozeás próféta tanácsa mindig időszerű: „Keressétek Istent, keressétek az Urat!” Mert Ő adja meg az embernek a szabadulást az idő rabságából.

Az örök élet magvait hintjük a mindennapok múló perceibe. Ezért életünk idejét nem foglalhatja le csupán az e világi dolgokba befektetett erő, hiszen a végén mindent itt kell hagynunk. Csak a múlhatatlan dolgokat visszük magunkkal abba az időntúli világba, amit csak úgy nyerhetünk meg, ha Isten kezébe helyezzük magunkat. Kertész Tibor

2018-12-27T13:19:39+00:002018. december 27.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet