Főoldal/Család blog/A hasonlítgatás ravasz csapdája

A hasonlítgatás ravasz csapdája

Talán mi is beleesünk abba a hibába, hogy hasonlítgatjuk magunkat a környezetünkhöz, és emiatt rossz érzésekkel telítődünk. Máskor meg talán azon kapjuk magunkat, hogy a munkánkat, a gyerekeinket, magánéletünket vagy esetleg épp a gardróbunk tartalmát vetjük össze ismerősök, vagy vadidegen emberek életének a közösségi oldalakon látott pillanataival. Milyen csapdái vannak a hasonlítgatásnak, és hogyan védekezhetünk ellene?

Az egyik buktató, ha nem megfelelően látjuk a viszonyítási pontokat. Ezek azért hasznosak, mert segítik a megismerést és azt, hogy elhelyezzük magunkat a világban, az emberek közötti kapcsolatban. Ha helyesen választjuk meg ezeket a pontokat, rendkívül ösztönzők, fejlődést segítők lehetnek. Ha azonban túl magasra vagy túl alacsonyra helyezzük a mércét, akkor torz módon látjuk és értékeljük önmagunkat.

Az önmagukat állandóan valamihez vagy valakihez hasonlítgatóknak folyamatos visszajelzésre, megerősítésre lehet szükségük önmagukkal és azzal kapcsolatban, hogy hol vannak, illetve, hogy mennyire foglalnak el jó helyezést az adott területen. Ilyenkor a háttérben belső bizonytalanság, önértékelési zavar bújhat meg.

Az összehasonlítás másik csapdája, ha mások értékrendje szerint kezdünk el méricskélni és számos olyan helyzetben találhatjuk magunkat, amikor egy-egy közegben, közösségben a miénkkel ellentétes, de legalábbis más értékek kerülnek előtérbe, más teljesítmény felmutatása alapján tekintenek valakit hasznosnak, megbecsültnek.

Ilyenkor, ha nem vagyunk eléggé elkötelezettek a saját értékeinkkel, céljainkkal, vágyainkkal kapcsolatban, megint csak azt tapasztalhatjuk, hogy a környezetünkhöz képest nem tudunk felmutatni semmit, nem vagyunk sehol.

A 10-20 éves érettségi találkozókon gyakran előjönnek ezek az „érték felvonultató, érték ütköztető és megmérettető” problémák. „Mire vittem az életben? Mit tudok az asztalra letenni?” – dörömbölnek bennünk a kérdések.

A pártában maradt lányok talán azért frusztrálódnak, mert látva a többiek esküvői fotóit, a volt osztálytársak csemetéinek fényképeit, úgy érzik, ők megbuktak vagy lemaradtak ezen a területen. A fotókat mutogató másik csapat meg talán azért csalódott és elégedetlen, mert tudásban, karrierben „nincs sehol”.

Tudjunk önzés nélkül csodálni!

Jó lenne, ha megtanulnánk úgy örülni mások javainak, hogy közben ne váljunk féltékennyé, iriggyé, hogy közben ne érezzük azt, hogy nekünk is szükségünk lenne azokra. Az egyik nagy alapelv, amit nehezen értünk, meg, hogy anélkül is lehet valaminek örülni, ha nem is a mienk.

A dolgok utáni sóvárgás, a kontrollálatlan birtoklási vágy, annyira súlyos bűn, hogy Isten tíz parancsolatába is belekerült. A „sóvárogni” szó a görögben azt jelenti, hogy valamit olyan erősen megmarkolsz, megragadsz, hogy el sem tudod aztán engedni. Ha kapsz valamit Istentől, Ő pedig azt mondja, hogy add tovább, de neked ez nem megy, már nem te birtoklod azt a valamit, hanem az birtokol téged.

Ameddig nem tanuljuk meg, hogy ne hasonlítsuk magunkat másokhoz, nem lehet megelégedett életünk. Mert az összehasonlítás majdnem mindig sóvárgáshoz vezet.

„Tudod, mi zavar engem? Hogy vannak olyan szupernők, akikkel látszólag minden rendben van. Jó a munkahelyük, háztartásuk tökéletes, gyermekeik illedelmesen viselkednek, és az alakjukra sem panaszkodhatnak.” – a napokban hallottam ki ezt a morfondírozást két középkorú családanya beszélgetéséből.

És valóban: ha a dolgok nehezen mennek, nyűgösek a gyerekek, kötekedik a házastársam, vagy előáll egy kórság, anyagi nehézség, elvárás a munkahelyen – valóban nehéz derűlátóan tekinteni a világba és akaratlanul is a világ életerősebb, munkabíróbb, egészségesebb, tehetősebb, szerencsésebb feléhez hasonlítgatjuk magunkat.

A repedt vizesvödör

Egy történetet olvastam a napokban, sokat segített:

Indiában egy vízhordó embernek volt két vizesvödre. Ezeket egy rúd végeire erősítette, és a vállán keresztbe téve hordta bennük a vizet. Az egyik vödör repedt volt, a másik ép. Az ép vödör a hazáig tartó hosszú úton az utolsó cseppig megtartotta a vizet. A repedt vödör viszont minden alkalommal félig kiürülve érkezett meg a házhoz. Ez így ment két esztendőn keresztül, a vízhordó nap mint nap csak másfél vödör vízzel ért haza. Az ép vödör természetesen büszke volt teljesítményére – tökéletesen végezte feladatát.

A szegény, repedt vödör viszont szégyenkezett tökéletlensége miatt, boldogtalan volt, mivel csak felét tudta teljesíteni a rábízott feladatnak. Kétévnyi szánalmas kudarc után egy napon összeszedte bátorságát, és megszólította a vízhordót a folyónál.

– Iszonyúan szégyellem magam – kezdte – , és bocsánatot szeretnék kérni tőled.

– Hogyhogy? – kérdezte a vízhordó. – Miért szégyelled magad?

Mert a feladatomnak csak a felét tudom elvégezni Az oldalamon lévő repedés miatt egész úton csöpög belőlem a víz. Te keményen dolgozol és az én hibám, hogy soha nem kapod meg fáradozásod teljes jutalmát – felelte a vödör.

A vízhordó megsajnálta az öreg, repedt vödröt, és együttérzően mondta neki:

– Most, ahogy hazafelé megyünk, nézd meg majd az út mentén nyíló virágokat, milyen szépek!

És valóban, ahogy fölfelé lépkedtek a dombon, az öreg, repedt vödör meglátta, hogy a nap gyönyörű, vadon növő virágokra ragyog az út szélén. Ettől kicsit megvidámodott. Hazaérve azonban újra szabadkozni kezdett a hibája miatt. De a vízhordó azt mondta:

– Észrevetted-e, hogy az útnak csak a feléd eső oldalán nyílnak virágok? Éppen azért, mert repedt vagy, az út feléd eső oldalára virágokat ültettem. A folyótól hazafelé jövet minden nap te locsoltad meg ezeket a virágokat. Az elmúlt két év során sok csodaszép virágcsokrot szedhettem onnan, ezzel díszíthettem gazdám asztalát. Ha nem éppen olyan lennél, amilyen vagy, a gazdám háza is sokkal sivárabb lett volna – fejezte be a vízhordó.

Isten még a repedt vizesvödröt is használja! Igéje is ezt erősíti meg. A 2 Korintus 4:7-ben ez áll: „Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak.”

Valóban minden azon múlik, hogy kihez hasonlítjuk magunkat. Annyira örülök, hogy Isten akkor is használ bennünket, ha nem vagyunk szuperemberek! Kertész Tibor

 

2017-04-26T20:49:48+00:00 2017. április 26.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet