//A minőségi idő csapdája (2.)

A minőségi idő csapdája (2.)

Az év közepére már többnyire az idegességtől, kimerültségtől szenvednek a párok. A mindennapos hajszában észre sem vesszük, hogyan laposodik el a kapcsolatunk, és mire ráeszmélünk, rendszerint már nagy a baj. A szabadságolások „minőségi időszakában” talán a felek még próbálkoznak az elmérgesedett konfliktusok gyógyítgatásával, de közben azt is érzik, a nyaralás nem képes arra, hogy megjavítsa azt, ami elromlott. Ahhoz talán több kell…

Párkapcsolataink számára a minőségi mellett szükségünk van egy mennyiségében is elégséges időre, hogy egymás mellett maradhassunk. Szerencsére ehhez nem kell méregdrága kurzusokat elvégezni, bár egy kis tudatosságra, összefogásra szükség lesz a siker érdekében.

A nyaralás bágyadtságát kipihenve, már az első munkanapok előtt érdemes egy-két változtatást beszúrni a napi rutinunk „menetrendjébe”. Például, ha a reggeli induláskor öt perccel többet szánunk a búcsúzkodásra, és mielőtt elhagynánk az otthonunkat, egy kicsit bensőségesebbé tesszük az ölelést, amelyről tudjuk, hogy „ideális ajándék, mindenkire illik a mérete, és senki nem ellenzi, ha továbbadják”. Különösen a nők hálásak ezekért a pillanatokért, és ez esetben a férfiaktól várható el több tudatosság.

Egy házaspár a munkaidő után fél órát rendszeresen az egymásra hangolódásra, egymás meghallgatására fordított. Ezt a gyermekeik is tiszteletben tartották, és ilyenkor nem zavarták őket, mert azt tapasztalták, hogy a szüleik a „levédett” időt követően feltöltődve tudtak rájuk is időt szánni.

Jó ötlet lehet még, ha esténként a gyermekek időben ágyba kerülnek, így még sötétedés előtt lehet beszélgetni egy jót a nap történéseiről – szigorúan „képernyőmentesen”. Ezek a rövid találkozások, összekapcsolódások sokkal hatékonyabban védik kapcsolataink egészségét, mint a költséges, több rákészülést igénylő különleges események. Közösen végzett tevékenységeink egyik előnye ugyanakkor az, hogy emlékezetünkben elraktározódnak, s gondolatban újra és újra visszatérhetünk hozzájuk.

Az egymásra szánt időnk nagy „rablója” lehet, ha nem tanultunk meg hatékonyan kommunikálni. Mind a minőségi, mind a mennyiségi időnk védelmében jó betartani néhány szabályt. Például azt, hogy egy összezörrenés esetén soha nem lehet cél a másik sértegetése, inkább a kapcsolat javítása. Ha a párom érzi, hogy szeretem, ezt ki is fejezem, akkor már nehezebben törnek ki a „villámháborúk”. Ha mégis, akkor jobb elkerülni a személyeskedést, ilyenkor a tárgyszerű fogalmazás célravezetőbb. Ha a másik felem sértően fogalmaz, ne a visszavágás legyen a reakció, hanem fogalmazzuk meg világosan, hogy mi az, ami nem esett jól. Ilyenkor egészségesebb arra figyelni, hogy a társunkat mi bántja, neki mi a problémája.

„Túlságosan is leköt, igénybe vesz a munkám, hivatásom”, „Lélek, lélek, de miből élek?” – sokan ezekkel az ürügyekkel fosztják meg házastársukat az együtt töltött értékes időtől. Pedig ha szánnának rá pár percet, és lejegyeznék, hogy mi szól a meghitt kapcsolat mellett, és mit veszítenek azzal, ha nem figyelnek rá, maguk is meggyőződhetnének tévedésükről.

A minőségi időnknek – meghitt együttléteinknek, különleges ünnepeinknek és eseményeinknek – mindig a sok tudatossággal, odafigyeléssel a napi rutin szürkeségéből kiemelt, levédett időnkre, szép pillanatainkra, összesimulásainkra kell alapoznia. Csak így lesz élete, jövője kapcsolatainknak. Kertész Tibor

A minőségi idő csapdája (1.)

2018-09-03T11:51:09+00:00 2018. augusztus 25.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet