Október 18-án több magyarországi és erdélyi helyszínen, többnyire templomokban tartottak imaestet a tisztaságért. Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb templomban a helyi egyházközség, a Sion Közösség és a Gyulafehérvéri Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szervezésében tartott estén dr. Kerekes László plébános celebrált szentmisét.

Az anyaországban 2008 óta ezeken az imaesteken fiatalok tesznek tanúságot kortársaiknak a tisztaság értékéről. Az eseményre minden évben azokat várják, akik keresik, élik, vagy esetleg újra szeretnének kezdeni, vagy akik tanúságot szeretnének tenni a tiszta szerelem értékéről.

Szerdán este Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb templomban fiatalok és idősebbek egyaránt nagy számban vettek részt az eseményen, amely szentmisével kezdődött.

“Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent.” – idézett a nyolc boldogságról szóló evangéliumi részből dr. Kerekes László plébános, aki szerint a világ gyakran próbál rávenni arra, hogy másként éljük az életünket, másként éljük meg a szerelmet, mint ahogy arra Isten által el vagyunk hívva.
– Imádkozzunk azért, hogy mindannyiunk életében féltve őrzött kincs legyen a tisztaság erénye. Kérjük Istent, hogy erősítsen meg a mindennapok apró döntéseiben, hogy rádöbbenjünk ennek az ajándéknak a nagyságára, értékére – tette hozzá a plébános.

 

A szentmise után a szervezők meghívására egy székelyszentkirályi fiatal házaspár, György Hunor-Árpád és György Gyopár tett tanúsٞágot arról, hogy a házasságuk előtt hogyan döntöttek a tisztaság mellett.
– Az együttjárásunk ideje alatt az volt bennem, hogy férfiként az a feladatom, hogy a megszentelődésben segítsem a párom, hogy igazán fel akarjam emelni, akarjam segíteni, védeni – emelte ki a tanúságtételében Hunor.
– Házasságunk előtt három évig jártunk együtt és visszanézve erre az időszakra azt mondhatjuk, hogy egy teljes párkapcsolatot éltünk meg. Lehet, hogy a világ azt mondja ma a fiataloknak, hogy a szexualitás fontos, hogy azt jó időben ki kell próbálni, része kell legyen a kapcsolatnak. Mi ezt nem így éltük meg, és ennek ellenére még sincs hiányérzetem, nem érzem azt, hogy valamiről lemaradtunk volna. Úgy emlékszem vissza erre az időszakra, hogy a Jóisten felemelt, nagyon sokat gyógyított ebben a tiszta kapcsolatban. Megtapasztaltam azt, hogy valóban nő lehetek, egy nő, akit lehet tisztelni, szeretni. Nem a testemért, nem a „szolgáltatásaimért”, hanem önmagamért – tette hozzá Gyopár.

A tanúságtétel után a fiatalok a Szentségi Jézus előtt imádkozva kérhették a kegyelmet és a segítséget a tiszta élethez.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében Brassóban, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen szerveztek hasonló imaestet a tisztaságért. (Kertész Tibor)