///Abortuszfeldolgozás

Abortuszfeldolgozás

Az abortuszról sokan úgy vélekednek, hogy egy gyors és biztonságos megoldás a nemkívánt terhesség megszakítására. Csakhogy a nemkívánt terhesség egy új emberről is szól, akit nem kezelhetünk tárgyként. Bár nem beszélünk róla, és igyekszünk nem engedni teret ennek a gondolatnak, a lelkünkben tudjuk ezt. Az abortusz számos negatív következménye is, melyekről sem előtte, sem utána nem beszélünk, ezt mutatja.

Majdnem minden nő, aki abortusz mellett döntött, rájön, hogy amit tett, az gyilkosság volt, megfosztotta saját gyermekét attól, hogy megszülethessen. Aztán hátralevő életét meghatározza a bűntudat, a harag magával és másokkal szemben, akik bátorították döntésében, vagy éppen nem akadályozták meg, hogy elkövesse tettét.

Ezen kívül még sokféle módon jelentkezik a poszt-abortusz szindróma, hiszen számtalan tünetet okoz, amikor egy nő „elveteti” kisbabáját, majd rádöbben, mit is tett valójában. A teljesség igénye nélkül, jellemző lehet a társas kapcsolatok megromlása, az izoláció, a szexuális életre való képtelenség, az önbecsülés elvesztése, a pánikrohamok, a szorongás, a rémálmok, a bűntudat, a szégyen, a harag, a depresszió, drog- vagy alkoholfüggőség, öngyilkos gondolatok, öngyilkosság, a többi gyerek elhanyagolása vagy bántalmazása, az évforduló-reakció, a kényszeres örökbefogadás, vagy az abortált gyermeket pótló kisbaba megszülése.

A jó hír viszont az, hogy van ebből kiút! Segíteni tudunk!

Nem vagyunk pszichológusok, sem lelkipásztorok, de szeretjük nagyon a Megváltót, Jézus Krisztust, aki azért halt meg, hogy megtisztítson bűneinktől. Tudjuk, hogy ez mit jelent. Tapasztaltuk, milyen az, amikor ő megtisztít olyasmitől, amiről azt hittük, megbocsáthatatlan, és nem lehet tőle megszabadulni. Jézus Krisztus azért halt meg a kereszten, hogy új életünk lehessen. A Szentírás számtalan helyen beszél arról, hogy Isten alig várja, hogy megbocsáthasson nekünk, hogy eltörölhesse bűneinket, hogy olyan távolra vethesse ezeket tőlünk, mint amilyen távol van napkelet napnyugattól. Ezért adta oda Fiát áldozatul!

Ebben tudunk segíteni neked, hogy találkozz az Élő Istennel, aki végtelenül szeret, és alig várja, hogy megbeszéld vele ezt a dolgot. Segíteni tudunk neked, hogy gyógyító imában megtapasztald Jézus keresztjének, halálának és feltámadásának erejét, és békére leljen a szíved! Semmiféle bűn nem megbocsáthatatlan, Istennek hatalma van emberi bűneink felett! Egy a mi részünk: hogy elismerjük és megbánjuk azt, amit tettünk.

Sokat olvastunk és tanultunk ebben a témában. Értjük fájdalmadat, de tudjuk, hogy van szabadulás, nem kell ezt a terhet egy életen át hordozni! Tudunk segíteni! Módszeresen, szeretettel és irgalommal, imában…

Gyere, menjünk együtt Jézus trónja elé, kérjük együtt bocsánatát és a megtisztulást! Megkereshetsz az eletszuletik@gmail.com e-mail címen vagy a 0742960289-es telefonszámon!

2019-06-28T17:53:49+00:002019. június 28.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet