Mindannyiunk természetes igénye, hogy figyeljenek ránk, hogy meghallgassanak és megértsenek. Leginkább saját családunkban, szeretteink körében lehet részünk ebben a felszabadító élményben. Felgyorsult világunkban azonban a családok életére sajnos egyre kevésbé jellemző a nyugodt, meghitt beszélgetés. Változtassunk ezen, amíg nem késő!

Naponta szembeötlő, mellbevágó tapasztalat, ahogyan a legtöbb ember siet, autók száguldoznak az utcán, szülők rohannak haza a munkából, majd rohannak tovább, talán egy második munkahelyre, szolgálatba. A gyerekek is ugyanúgy szaladnak, sietnek edzésekről, próbákról magánórákra, és a nap végén nyugodt lelkiismerettel „kipipálhatják” a 8–10 ledolgozott órát – mint a felnőttek. Késő este pedig általában már mindenki túl fáradt és nyűgös ahhoz, hogy alkalmat keressen egy kellemes beszélgetéshez. Ilyenkor már várja a fáradt embert a villogó „varázsdoboz”, a képernyő, amely nem nyaggat a nap gondjaival és kérdéseivel, inkább kellemesen tompa révületbe ringat.

Márpedig jó beszélgetések nélkül elképzelhetetlen az egészséges családi élet. A „bentlakók” behúznak maguk mögött egy-egy ajtót, elszigetelődnek egymástól, a félreértések, a ki- és meg nem beszélt dolgok előbb-utóbb elválasztó falként emelkednek a házastársak, a szülők és gyerekeik közé.

Nem véletlen, hogy számos kutatás eredménye szerint is a házassági válságokat többnyire kommunikációs zavarok okozzák; ezek első következménye a családok szétesése, ezt gyakorisági sorrendben a gyermekkori magatartászavarok, majd a szorongásos kórképek és depressziók, illetve a szülők pszichoszomatikus és hangulati betegségei követik.

Bármennyire is elfoglaltak és túlhajszoltak vagyunk, mindenképpen időt kell találnunk egymásra. A közös ebéd vagy vacsora jó alkalom lehet erre, és ha ez nem is valósítható meg naponta a családtagok eltérő napirendje miatt, érdemes közösen meghatározni hetente néhány olyan betartható időpontot, amikor valamennyi családtag együtt étkezik. Napközben is érdemes kihasználni minden kínálkozó alkalmat arra, hogy többet megtudjunk a szeretteinkről. A gyermekeim gyakran akkor mondanak el sok mindent magukról, miközben épp hazaszállítom őket az iskolából. Ezek az autóban „kipattant” rövid beszélgetések természetesen nem helyettesíthetik az együtt töltött minőségi időt, de alkalmat, kiindulópontot adhatnak tartalmasabb együttlétekre.

Jó, ha már kialakultak a családban olyan esti rituálék, amelyek a nap lezárásához, a lefek­véshez kötődnek. A családunk­ban ilyen az esti közös ima, amely szintén jó lehetőség a napi élmények, örömök és gondok megosztására. Miközben hálát adunk a nap eseményeiért, elmondhatjuk egymásnak azt, hogy minek örültünk leginkább a nap folyamán, illetve azt is, hogy mi okozta a legnagyobb fájdalmat.
Az igazi megértés ugyanakkor a hallgatással kezdődik, ez időt, türelmet és aktív figyelmet igényel. Tegyük félre a saját elképzelésünket, és gondolkozzunk el azon, amit a számunkra kedves ember megoszt velünk.

Anselm Grün bencés szerzetes egyik könyvében ír a „beszédkőről”. Ajánlása szerint hetente egyszer különítsenek el a házastársak egymás számára egy estét, amikor mindenki elmondhatja, ami foglalkoztatja. Az első beszélő kezében fog egy követ, és amíg beszél, addig a másik nem szakíthatja őt félbe. Csak ha a kő újra az asztalon fekszik, akkor veheti fel a másik, és mondhatja el, ami neki fontos. Anselm Grün szerint ez a vitának egy ritualizált, tisztított formája: ahelyett, hogy megbántjuk közben a másikat, kölcsönösen közelebb kerülünk egymáshoz, és tisztázunk valamit, ami megterheli a kapcsolatot.

Ha időnként azzal szembesülünk, hogy valamilyen okból lefagyott köztünk a kommunikáció, ne törődjünk bele ebbe! Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy újra elindítsuk a megrekedt beszélgetéseket, és induljunk el egymás felé.

Kertész Tibor

(Megjelent a Háromszék napilap 2016. október 27-i számában)