//Adventi lelki délutánok családoknak

Adventi lelki délutánok családoknak

A Családpasztorációs Központ munkatársait advent második hetében több ünnepre hangoló lelki délutánra hívták meg házas közösségek. Szervezetünk célkitűzései közé tartozik az is, hogy családos kisközösségek létrehozásában segédkezzünk, vagy a már meglevő házas csoportoknak segítsünk – jelen esetben az ünnepre való felkészülésben.

December 8-án, pénteken délután a csíkszentimrei családosok és gyermekeik szerveztek adventi együttlétet, december 9-én, szombaton este a Házas Hétvége mozgalomhoz tartozó kézdiszéki házaspárok és gyermekeik gyűltek össze Gelencén. December 11-én, hétfőn a kézdiszentléleki közösségi házban a helyi házascsoport tagjai vettek részt az ünnepváró lelki programon.

A lelki délutánok kísérői Kertész Marika és Tibor, a Családpasztorációs Iroda munkatársai voltak Kézdivásárhelyről, akik a személyes és a közösségben, családban megélt adventről tartottak elmélkedést a felnőtteknek. A gyerekek mindeközben adventi koszorút, asztaldíszeket készítettek.

Az adventi időben az őskeresztények imádságával fohászkodunk: „Jöjj el, Uram Jézus!”, De ki az a Jézus, akit hívunk, akit várunk? Ki számunkra Ő igazán? Találkoztunk-e már vele? Van-e saját Jézusunk? Van-e kapcsolatunk Vele, mint személyes Megváltónkkal és Szabadítónkkal? Halljuk-e már/még a szavát, az útbaigazítását?

– 18 éves voltam, amikor először hallottam az örömhírt, hogy Jézus meghalt értem a kereszten, hogy életét adta azért, hogy nekem „életem legyen és az bőségben legyen”. Megértettem, hogy ezt akkor is megtette volna, hogyha egyedül élnék ezen a Föld nevű bolygón. Egyszerűen csak azért, mert szeret! Mert fontos vagyok számára. Ez a találkozás megváltoztatta az életemet – idézte fel élete egyik fontos eseményét Kertész Marika, hozzátéve: ez a Jézus ma is akar találkozni velünk az adventi időszakban, de életünk minden pillanatában. Ma azt mondja nekünk, mint ahogyan Zakeusnak is mondta. „Ma a te házadban szállok meg!”

– A napokban olvastam egy jó írást az adventi várakozás kapcsán, hogy „várjuk az Urat, készülünk Jézus Krisztus születésére, de vajon hová várjuk haza Őt, ha mi nem is vagyunk otthon?” Ha nem vagyunk magunknál? Annyira szép és gazdag a magyar nyelv, azt mondjuk, hogy „magunkhoz térünk”, miután „szétszórtak”, szétszóródottak lettünk. Nem-e abból fakad a mi nyomorúságunk, hogy lelkünk a hétköznapok tülekedésében és rohanásában messze lemaradt mögöttünk? Nem kellene-e nekünk is alkalmat adni a lelkünknek, – akár most az adventi időben is – hogy „utolérjen” bennünket? – tette fel a kérdést Kertész Tibor, aki az ünnepi ráhangolódás közösségi szempontjait gyűjtötte egybe.

A lelki délutánok beszélgetései alkalmával többször is elhangzott: fontos lenne, hogy az év ezen időszaka éppen az elcsendesedésről, a befele fordulásról, a kiértékelésről, a hálaadásról, a családi rituálékról szóljon. Mert ezek a rituálék, ahogyan ezt Anselm Grün bencés szerzetes is megállapította: „megnyitják a mennyet életünk felett, olyan érzéseket fejeznek ki, amelyeket különben sohasem fejezünk ki. A rituálék elmélyítik a kapcsolatokat, szent teret és szent időt termelnek, emlékeztető jelek, otthont teremtenek, az önmagunkkal és Istennel való találkozásunk helyei.”

2017-12-18T15:55:22+00:00 2017. december 15.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet