///AZ AJÁNDÉKOZÁS SZENTJE

AZ AJÁNDÉKOZÁS SZENTJE

Az adventi időszakban ünnepelt Szent Miklós alkalom lehet arra, hogy a családtagok különféle módon kifejezzék egymás számára szeretetüket. Fontos szem előtt tartani, hogy az ajándékozás mellett a szeretetnek más kifejeződési formái is vannak. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy számunkra mely kifejeződési formák fontosak, és keresni, hogy a családtagjaink számára hogyan tudjuk a legmegfelelőbben kimutatni a szeretetünket.

Szánalomra méltó az a zűrzavar, amely a gyerekek fejében van: Mikulás, Télapó, ki tudja, hány neve van még, mindegyik gyerek tudni véli, hogy honnan jön, északról, vagy délről. A gyerekek hozzák magukkal az óvodából, az iskolából, a Mikulás-ünnepségekről azt a sok badarságot, amivé a 21. század hajnalán Szent Miklós alakja torzult.

Nézem az ősi legendát a Legenda Aureában, nézem Szent Mikós évszázadokat túlélő alakját, és elgondolkodom azon, hogy mennyire modern ő, mennyi üzenetet hordoz alakja, ami örökké élővé teszi.

Egyházunkban van egy ilyen szlogen: „a szent mindig modern”. Ha ismernénk Szent Miklós igazi alakját, megértenénk, hogy egy szent miért mindig modern. Miért modern, és miért lesz egyre modernebb Szent Miklós püspök alakja?

Legtöbben tudjuk a kedves legendát, ahogyan a lányokat megmenti attól, hogy az utcára kerüljenek, és ilyen áron köthessenek házasságot. A legendák világa sok hasonló történetet őriz Szent Miklósról, aki újra meg újra odaáll a védtelen ember mellé, a halálra ítélt mellé, az ártatlan gyerekek mellé, a hajótörött mellé, az éhező ember mellé, és hív bennünket a szolidaritásra, a másik ember iránti együttérzésre. Meghív, megszólít bennünket egy individualista világban, amely már olykor az egoizmusba és a nárcizmusba torzul, vagy éppen az erőszak háborúiban küzd. Légy ember, őrizd meg emberségedet, lásd meg a másikban, az elesettben Isten képmását, az ember méltóságát!
Szent Miklós püspök egy ember, akinek alakja elveszik a legendák homályában, mégis előragyog nagybetűs Emberként, aki mindig észreveszi a másikban az embert, a segítségre szorulót.

Aztán fölragyog előttem egy másik Szent Miklós-kép, a bálványkultusszal szembeszálló püspök képe. A családok legutóbbi világkongresszusán hangzott el ez a mondat: ha az ember elfelejti Istent, akkor elkezdi imádni a saját identitását. Hányszor és hányszor megismétlődik a történelem során, hogy valaki tagadja Istent, és a saját identitásának hódol. Szent Miklós is találkozik ezzel a sötétséggel a Diana-kultuszban, találkozik a bálványokkal, azokkal a tárgyakkal, amelyek Istenné válnak sokak szemében. Minthogy a mai ember is tagadja az Istent, és indul az ezotéria különböző irányaiba, istenségeket gyárt magának, de a világért sem indulna, hogy imádja az igaz Istent, hogy kövesse közénk testesült Fiát, Jézus Krisztust.

Szent Miklós tisztán látó ember volt. A felebaráti szeretet egyik formája az, amit ő gyakorolt, amikor kortársait igyekezett szabaddá tenni a bálványkultusztól. Ott látjuk keze nyomát, aláírását az ősegyházi zsinat dokumentumán, amelyben Jézus Krisztus istenségét védi. Ő nem valami jámbor ember, akinek nem sok intellektuális adottság jutott, hanem egy magas intelligenciájú embertársunk, aki tisztán lát, tudja, kicsoda Jézus Krisztus, tudja, hogy mennyire káros az ember számára az eltévelyedés, a különböző bálványoknál való lehorgonyzás, amikor az ember saját identitását isteníti.

Szent Miklós püspök egy ember, akiben látás volt, akiben tudás volt. Akiről a legenda úgy tartja, hogy hajnalok hajnalán első volt az imádkozó emberek sorában, így lesz püspökké is. Egy ember, aki tud, aki imádkozik, aki nyitott a másik ember felé, egy ember, aki különböző módon mindig egyet tett: ajándékozott. Korunkban az ajándékozás kultúrája veszett el.

Bennem cseng a Családok Milánói Világtalálkozóján elhangzott egyik előadás gondolata, miszerint társadalmunkból kezd kikopni az ajándékozás kultúrája, és ha ez világunkból teljesen elveszne, jég-csapemberekké válnánk és nagyon fáznánk. Az előadó elmondta, hogy egyvalaki őrzi társadalmunkban az ajándékozás kultúráját, az édesanya. Az édesanyák szeretete – amit nem lehet és nem is szabad megfizetni, bár a társadalom szintjén sokkal nagyobbra kellene értékelnünk – az, amely még őrzi azt, ami széppé teszi a világot: az ajándékozás lelkületét.

Szent Miklós püspök ünnepén a legtöbb embert függetlenül attól, hogy hívő vagy hitetlen, a Télapóban hisz vagy Szent Miklósban, ilyenkor újra meg újra megszállja az ősi emberi jóság, és elkezd ajándékozni. Jó, hogy megmaradt ez az ünnepünk, örülnék annak, ha Mikulás ünnepe valóban Szent Miklós püspök ünnepe lenne, és az ajándékozás, amely az ő nevéhez, személyéhez kötődik, tovább élne Szent Miklós ünnepén túl is. Így kívánok szép Mikulás-estet minden családnak! Bíró László püspök

(Megjelent a Magyar Katolikus Családegyesület „Családi ünnepeink” sorozatának „Szent Miklós ünnepe” című kiadványában)

2019-12-05T21:57:16+02:002019. december 5.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet