//AZ UDVARIASSÁG ÚTJA (2.)

AZ UDVARIASSÁG ÚTJA (2.)

Gyermekeinket a családban szerzett tapasztalat viszi közelebb a világ eseményeihez: az értékeket, a véleményeket ott tudjuk megismerni. Így az udvariasság tudásának átadása is a szülők feladata, akik ugyanakkor maguk is sokat tanulhatnak gyermekeiktől. Az ember példákból tanul, nem sajátít el semmit, ha azt csak mondták. Néz, figyel, értékel. Így van ez a családban is.

Talán soha nem volt ennyire fontos, mint napjainkban, hogy a család legyen az értékek termőföldje, ne pedig szolgai fogyasztója a világ kínálatának. Sok esetben ez határozott ellenállást, kritikus magatartást jelent.

Társadalmunk a jelen pillanatban „értékeit” rafináltan, célratörő módon, kíméletlen kitartással és elsöprő taktikával tárja elénk. Egy erős módszert csak egy erősebbel lehet legyőzni. Ezért lenne fontos, hogy a szülők az értékeket fontossági sorrendben, erős alapokra fektetve és rendszerbe foglalva állítsák sorba. Egy alapérték a családban magával húz több más értéket. Ha alapérték az emberi méltóság mint a teremtő Isten képmása, magától következik a béke, a környezetvédelem, amelyek szükségszerűen vonzzák a szabadságvágyat, a felelősséget, a szolidaritást, az igazságosságot. Ezek hétköznapi „gyümölcsei” lehetnek a barátság, a jóság, a megértés, nagylelkűség, engedelmesség, a rend, a derűlátás, a türelem, az őszinteség, összeférhetőség és igen, az udvariasság is.

Ezekről a gyermekeknek beszélni kell. Meg kell ismerniük, hogy mi az udvariasság és a jó nevelés. Ez csak akkor lehet sikeres, ha nem prédikálunk nekik. A világon élő gyermekek két dologban mindenhol egyformák: nyitva van a szemük, ha látni kell valamit, és bezárják a fülüket, ha nem akarnak meghallani valamit. Ezért unalmas és hatástalan a sok fejmosásszerű prédikáció.

Csak egy lehetőség nyílik, hogy szavainkat elviseljék: ha egy kis humort is adunk hozzá. Elhibázott lenne a megjegyzés: „Ne turkálj az orrodban”, inkább ezt mondjuk: „Az orr nem egy bánya, ahol aranyat lehet fejteni.” Azt se mondjuk: „Ne rágd már a körmödet”, hanem „Szegény köröm, mi rosszat tett, hogy így megkínozod?” Így se beszéljünk: „Mikor tanulod már meg, hogyan kell valakivel kezet fogni?”, inkább mondjuk ezt: „A bácsi kezét nem kell tördelni, mint a diót”, „Nem kell a másik kezét olyan sokáig markolni, mintha a zsákmányod lenne, nem kell úgy rázni, mint az almafát, és nem kell úgy elkapni, mintha forró krumplit tartanál a kezedben.”

Ezek a kifejezések nem mindig hozzák meg a várt eredményt, lehet mást is mondani, de reménykedhetünk, hogy ha a jó példát is látják, talán egyszer megfontolják és elgondolkoznak rajta. Egy biztos: ezek hozzájárulnak a jólneveltség vonzó erejéhez.

A ma divatos nevelési elvek alapján megkérdezhetné valaki: a jó nevelés szép és jó, de sokszor fennállhat a veszély, hogy elnyomjuk az egyéni kezdeményezést és a szabad fejlődést.

A felfogás téves: a jól nevelt fiatal eleven, kötetlen, vidám a viselkedése és érettnek számít. Jól esik a társaságában lenni. Ugyanezt nem lehet a neveletlen társáról állítani. Az összeférhetetlen azt képzeli, hogy mindenkinek meg kell hajolnia előtte. Hangosra állított telefonnal ül fel a buszra, és sértve érzi magát, ha nem kap ülőhelyet. Ha talál, akkor elterpeszkedve foglalja el, és állhat mellette az idős férfi vagy állapotos nő – az az ő helye, mert megérdemli, mert ő ült ott előbb. A rossz modorú ember nem felnőtt, mert önző.

XXIII. János pápa szerint „az udvariasság a szeretet hajtása”. Ennek alapján bátran állíthatjuk: a jó nevelés a sokarcú szeretet egyik eredménye – szeretet hétköznapi ruhában. (folytatjuk) Kertész Tibor

2020-02-09T09:13:38+03:002020. január 17.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet