1972. december 24-én születtem Sepsiszentgyörgyön. A Mikes Kelemen Líceumban érettségiztem 1991-ben. Szüleim Csaba és Berta, van egy testvérem, családos. 1998. június 21-én szenteltek pappá Gyulafehérváron, 12 társammal együtt. 2002 szeptembere óta Marosvásárhelyen élek.
18 éves koromban egyszer úgy éreztem, mintha maga Isten szólított volna meg. Nem tudom miért, el kezdtem nagyobb összefüggéseiben látni ezt a világot és benne önmagam sorsát. Nem pontszerű esemény volt ez, inkább egy hosszabb folyamat kezdődött el akkor bennem, ami még ma is tart. Egy erő ragadott magával, de inkább úgy szeretem mondani, hogy Isten kegyelme. Isten emelt fel, és ő kezdte irányítani életem alakulását. Életem értelmét a papság szentségében kapott küldetésben, az emberek szolgálatában találtam meg a katolikus egyházban.
Hiszem, hogy életünk több mint a születés és a halál közé ékelt néhány esztendő, hogy vágyaink, lelkünk túlmutat e világon, és hogy a sokféle fájdalom ellenére sok jót tehetünk ebben a világban. Nem szeretem a lehangoló, jövőtlen világképű, sokszor világvéget váró vagy földi élet ellenes, pesszimista életszemléletet. Tudom, hogy a tiszta búza és a konkoly együtt nőnek, hogy a fény és az árnyék egymás mellé igazodnak. Minden ember lelke mélyén jó, nekünk nincs más feladatunk, mint hittel, reménnyel, szeretettel segíteni az isten-teremtette világból és az egyes emberek, köztük saját életünk benső magjából életre kelteni a sok jót, ami bensőleg ott rejlik mindnyájunkban. „Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte”.
Szeretek lelkes lenni, lelkesíteni, embereket egymás közelségébe varázsolni. Példaképem Jézus Krisztus, aki az embert tartotta a legdrágább kincsnek, nem a törvény betűjét, a szokásokat. És példaképem Szent Pál apostol, aki közösségek felépítésére tette fel életét.
Papi hitvallásom sem egyéb, mint egyszerűen csak ott lenni Isten családjában, testvérként a testvérek között, de az Atya példájára, atyaként, papként dolgozni is azért, hogy az létre jöjjön, fennálljon és boldogítson. Amit tehetek a magam eszközeivel, de főleg Isten kegyelmével igyekszem ennek érdekében mindent megtenni. Ajándék mostani életemben, hogy értékes, jó emberekkel vagyok körbevéve.
Zavar, ha nem tudok néha a fájdalmaimmal mit kezdeni, ha a felépülő várat nemcsak külső erők, de bensőleg, saját hadtestemből is támadják. Zavar, amikor korlátaimat tapasztalom meg vagy konfliktusba keveredek emberekkel. Ilyenkor jól jön egy igazi imádság, erőforrásom egy bemutatott szentmise, egy csendes szentségimádás, de egy látogatás is valamelyik testvérnél.
Rómában II. János Pál szellemiségét a nevével jelzett Intézetben ismerhettem meg. Azóta a családpasztorációban szolgálok. Jelenleg a marosvásárhelyi Szent Család Templom és Plébániaközpont felépülésénél bábáskodok – a többi testvéreimmel együtt.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának 2003-ban született családmunkacsoportjának vagyok papi referense. Nem vagyok ehhez a legalkalmasabb, de amíg elöljáróm és társaim támogatnak, és velük lehetek, tenni szeretném a dolgomat. Úgy is mondanám, Isten akaratát.
Álmom: Jézus Krisztus nagy családjának felépítése. A családegyház és a családias egyház létének támogatása, ahol lehet. Házaspárokból, családokból, papokból, szerzetesekből és szerzetesnővérekből, özvegyekből, különleges körülmények között élőkből létrejövő lelki építmény, mindenkinek igaz szeretettel bélelt otthont nyújtó lelki ház építése – ez a mostani küldetésem. Ezt és a hátralevő életemet a lelkek javára és Isten dicsőségére ajánlom fel.
