BOCSÁNATKÉRÉS ÉS MEGBOCSÁTÁS

Esendő emberek vagyunk, ezért időnként ostobaságokat teszünk, meggondolatlanul megbántjuk a közelünkben élő, mellettünk levő embert. Nemcsak a házasságok, hanem a barátságok, üzleti és szülő-gyerek kapcsolatok is megsínylik, sőt el is halnak, ha teret engedünk a meg nem fékezett haragnak. Sok bajtól kímélhetjük meg magunkat, ha szemünket nyitva, szánkat csukva, indulatainkat pedig féken tartjuk. És ha már megtörtént a baj, bocsánatot kérünk. Nem elnézést – bocsánatot.

Néha úgy érezzük, védekeznünk kell egy szemrehányás vagy jogtalan igény ellen. Máskor meg mintha az ördög bújna belénk, kisebb gyönyört élünk át a másik bosszantásakor. Időnként meg csak egyszerűen rosszkedvűek, nyűgösek vagyunk, a rossz közérzetünk miatti feszültséget a legközelebb állón vezetjük le. Tudjuk, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie, mégis előfordul.

Kudarcunkat azonban el lehetne viselni, nem kellene, hogy megtörje a közösséget, ha az, aki a házasságot törmelék-lerakodó helynek használta, legkésőbb másnap nekilátna a limlom figyelmes eltakarításának.

Ki kell tudni mondani

Bármennyire is nehezére esik a bűnösnek, de ki kell mondania: „Sajnálom, hogy tegnap úgy viselkedtem; kérlek, ne haragudj rám: olyan dühös voltam a főnökre” vagy: „Annyira fájt a fejem” – vagy: „Megint az a ruha volt rajtad, amelyet nem szeretek” – vagy bármi mást. Becsületesen nevén kell nevezni a dolgot, és nem félni attól, hogy ily módon eszközöljünk ki magunknak bocsánatot. Így majd megszüntetjük azt, ami léket ütött a házasságon – természetesen azzal a feltétellel, hogy a társunk nem él vissza a helyzettel, hanem annak veszi ezeket a szavakat, aminek szánták őket: ajándéknak a szeretet szolgálatában. Ilyen hozzáállással a bocsánatkérés óriási öröm forrása, hozzájárulás a kapcsolat elmélyüléséhez és szilárdításához.

A másnap ajándékba hozott virágcsokor, doboz csokoládé, szép ruhadarab, finom ital lehet ugyan a békülési szándék jele, de nem gyógyítja be a sebet, amelyet a sértő szó ütött. A megbocsátást ugyanolyan módon kell véghezvinni, ahogyan a kár keletkezett.

Inkább a férfiakra, férjekre jellemző az a furcsa meggyőződés, hogy a békülést szavak nélkül, az ágyban lehet elintézni. A nők ilyen helyzetben aztán kizsákmányolt igásállatoknak érzik magukul, altatónak a férfi számára, és azonnal megvetéssel vagy még rosszabbal reagálnak. Ilyenkor nem azt érzik, hogy a férjük szeretetteljesen adná a gyengédséget, hanem azt, hogy gorombán elveszi magának, ami „jogában” áll. Veszekedés után a konfliktus tisztázása nélkül, megbocsátás nélkül lefeküdni a partnerrel egyenesen veszélyes szükségmegoldás: ez a legrövidebb út az esetleges szexuális zavarok, frigiditás vagy impotencia felé házastársunk vonatkozásában.

Tedd meg az első lépést!

A bocsánatkérés nehéz kezdet, mert szívesen hisszük, hogy nekünk van igazunk, és „valamiképpen” a másik okozta a viszályt. Még ha találunk vagy sejtünk is érvet saját ártatlanságunkra, fel kellene tennünk magunknak a kérdést: „Ki kezdte a vitát, ki volt kettőnk közül az, aki elsőként mondott valami bántót?” Neki kellene minden „ha” és „de” ellenére elsőként bocsánatot kérnie. Csak ez a helyénvaló.

Persze, nem szerencsétlenség az sem, ha a reagáló partner, aki végül szintén bántott, hogy védekezhessen, megelőzi a sértőt a bocsánatkérésben. Hogy ez nehezünkre esik, annak az a magyarázata, hogy bűnösségünk bevallását önmagunk „elvesztéseként” éljük át. Emiatt különösen nehéz bocsánatot kérniük a gyenge önbecsülésű embereknek, akik így egyre súlyosabb életválságokba sodródnak. Aki ugyanis elbújik, képtelen előbbre jutni.

A megbocsátás feleleveníti a szeretetet. Ezért is érdemes túltennünk magunkat az élettől való félelmen, hogy bocsánatot kérhessünk a másiktól. Ez már teljesítmény. És a partnernek ezt értékelnie is kell; mert sokkal egyszerűbb elfogadni a bocsánatkérést, mint bocsánatért esedezni.

A megbocsátás hiánya elpusztítja a kapcsolatot

Ha valaki nem bocsát meg a társának, akkor előbb vagy utóbb ez a tény el fogja szakítani őket egymástól. Lehet az a legkisebb dolog is, de ha nem bocsátod meg a másiknak, elszakít tőle. Olyan ez, mint apró kő a cipőben. Fordíthatod a lábadat így, vagy fordíthatod úgy, rendezgetheted lábujjaiddal a zoknidat, valahogy mindig előkerül az a kavics. Mindig törni fogja a lábad. El kell távolítani onnan.

Előkerülhetnek az élet minden helyzetében olyan nehézségek, amikor sem a logika, sem az érvelés nem számít, nem használ. Csak a szeretet segít, ehhez mindig vissza lehet térni.

Az, aki elfordul az őszinte szándékkal bocsánatot kérő társától, tönkreteszi a házasságot. Súlyosabb sérülések esetén, például ha erőszakoskodás történt, juthat a sértett olyan lelkiállapotba, hogy nem tudja elfogadni a bocsánatkérést. Ilyenkor a helyes reagálás ez a válasz lenne: „Köszönöm – de kérlek, adj időt, még nem tettem túl rajta magam.” Ha készek vagyunk a kibékülésre, idővel megadatik majd hozzá a belső esély is.

A bosszúvágy rombol

A legsúlyosabb ellenállás, amely felágaskodik bennünk, hogy szembeszegüljön a megbocsátás készségével, a bosszúvágy. Mindannyiunkban él a megtorlás igénye, az igény, hogy azonos tettel kényszerítsük bűnhődésre azt, aki megbántott bennünket, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” törvényével állítsuk helyre a rendet. Bármennyire élénken él bennünk még napjainkban is ez a törvény, az emberiség történelme során nem vált be. Nem gyógyít, hanem újabb bajt okoz, további kölcsönös megtorlások sorozatát vezeti be.

Gonosztettek tisztázásához valójában csak bocsánatkéréssel foghatunk hozzá, és a feloldozás megadásával fejezhetjük be. Ez a megbékélés egyetlen útja. Minden emberben mélyen benne lakozik a veszély, hogy a bosszúvágy csírázni kezd, ha nem történnek kísérletek a megbékélésre; nem segít ugyan is, ha a sértett elnyomja a bosszúvágyát, az gyakran rejtetten, gyorsan és mindkét fél számára veszélyesen mégis kitör.

Egy asszony, aki társa iránt érzett szeretettől vezérelve magányosan, újra és újra megbocsátotta férjének megbánás nélküli megaláztatásait, ily módon szép csendben és tudattalanul súlyos pszichoszomatikus betegséget okozott magának. Gyakran ízületi gyulladásra, idült hasmenésre vagy gyomorgyulladásra, evési problémákra panaszkodott – következményei a frusztrációk sorozatának, melyeket sosem oldottak fel. Nagy ár ez, melyet ilyen esetben mindkét házastársnak is meg kell fizetnie.

Az a partner, aki mindezek tudatában sem képes bocsánatot kérni, annak tudnia kell, hogy betegápolást vállal, olyan feladatot, amelyet más mércékkel mérnek, mint egy párkapcsolatot. Hogy egy házasság a betegápolás vagy a partneri viszony jegyében telik-e, attól függ, hogy a felek megbirkóznak-e a megbocsátási készség problémájával.

Kertész Tibor

(Megjelent a Háromszék napilap 2017. április 20-i számában, és a 2017. április 27-i számában)