„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer 29,11)
Istennek ez a bátorítása most rátok, a házasságotokra vonatkozik. Lehet, hogy időnként nehéz ezt elhinnetek, különösen akkor, amikor úgy érzitek, hogy mérföldnyi távolságra kerültetek egymástól – Isten biztatása ilyenkor a legidőszerűbb.
El kell hinnetek, hogy Vele együtt, az Ő támogatásával, reménységgel teljes lehet a jövőtök. Ennek érdekében azonban nektek is tennetek kell. Csak akkor számíthattok bőséges aratásra, ha a megfelelő időben jó magot vettek. Ha időt szántok a kapcsolatotok ápolására. Higgyétek el, a befektetett idő és energia gazdagon megtérül!
A Házasság hete jó lehetőség erre. Legyen ez most a vetés ideje számotokra. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban nem kell majd foglalkoznotok a kapcsolatotokkal. Hiszen ahhoz, hogy a házasságotok működjön, működtetni kell. A működtetés pedig odafigyelést igényel.
John Gottman, az egyik legismertebb párkapcsolati kutató azt állítja, hogy létezik egy minimum, amire minden házaspárnak szüksége van ahhoz, hogy kielégítő kapcsolatban éljenek. Ezek a „házasságot éltető” minimumok a következőek: napi harminc perc, heti egy este, havi egy hétvége, évi egy hét kettesben eltöltött idő.
Az elkövetkező napokban esténként egy rövid gondolatindító után páros beszélgetésre, páros gyakorlatra hívunk benneteket. Csupán 20-30 perc az életetekből, de a gyümölcse megfizethetetlen.
Tegyétek magatokat szabaddá, teremtsetek csendet magatok körül, keressetek egy kellemes zugot a lakásotokban, szobátokban, gyújtsatok meg egy gyertyát és élvezzétek az egymásra szánt időt! Ez most csak a tietek!
Kertész Marika és Tibor

A legjobb csapatok lelkesednek a céljaikért. Ha egy futballcsapat tagja akarsz lenni, akkor többet kell tenned annál, mint hogy viseled a klub jelvényét vagy a csapat mezét – elkötelezettnek kell lenned a csapatod mellett, hinned kell a győzelemben. Az egyes játékosok nem nyernek mérkőzéseket, a meccseket a csapatok nyerik meg.
Ugyanez igaz a házasságotokra is. Házasnak lenni többet jelent, mint viselni egy jegygyűrűt. A férj és a feleség egy csapat kell, hogy legyen.
A Biblia emlékeztet bennünket, hogy: „a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.” (1 Kor 12,12). Ez a ti házasságotokra is igaz! Mindketten saját személyiségeteket, tapasztalataitokat, saját nézőpontotokat adjátok hozzá, de egyetlen egységként dolgoztok együtt. Ez a házastársi csapatmunka szépsége!
BESZÉLGESSETEK RÓLA!
– Milyen híres csapatokat csodáltok, tekintetek jó példának (ne csak sportcsapatokra gondoljatok)? – Mi inspiráló számotokra ezeknél a csapatoknál? Szerintetek mitől jó az együttműködésük?
– Milyen gyakorlati lépéseket tehettek annak érdekében, hogy mindig egy csapatként dolgozzatok?
TEGYETEK ÉRTE!
Bár a randevúzást általában a páros időnkre tervezzük, ezúttal tegyetek kivételt: az alábbi tevékenységek némelyikébe ezúttal másokat is bevonhattok. Íme néhány lehetőség:
– Szervezzetek egy karaoke-estet a barátaitokkal együtt. Kérjétek fel egy duettre a párotokat!
– Vegyetek részt együtt társastánc leckéken!
– Szervezzetek játékestet más házaspárokkal. Olyan játékokat játsszatok, amelyekben minden házaspár csapatként dolgozik együtt.

Ó, a szerelmesek napja! Egy ünnep, amelynek közeledtével marokra fogja a a férjek szívét a félelem, amiatt, hogy esetleg nem fognak megfelelni feleségeik elvárásainak.
A romantikus szerelemek megünneplésére szentelt Bálint (Valentin)-nap – ha őszinték vagyunk -, nem egyéb, mint a virágüzletek és vendéglők szerencsenapja, az üdvözlőlap- és édességgyártó cégek által évről-évre életben tartott hagyomány. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a piros és rózsaszín szivecskés csokoládék már karácsony másnapján kezdenek megjelenni az áruházak polcain, elképesztő, hogy az azt megelőző közel két hónapos marketing után sok férjnek még mindig nem jut eszébe ez a „fontos” ünnep.
Ne értsetek félre, nem vagyunk Valentin-nap ellenesek. Örülünk minden olyan ünnepnek, amely arra ösztönzi a párokat, hogy egymás felé forduljanak, és figyelmet fordítsanak kapcsolatuk romantikus vonatkozásaira.
Ha azonban házaspárokról van szó, a Valentin-nap problémát okozhat. Egy virágzó, élő kapcsolathoz, az egymás iránti szeretetünk gyengéd kifejezéséhez évente egy napnál jóval többre van szükség. Ha egy házaspár a romantikus gesztusokat kizárólag február 14-re tartogatja, miközben az év többi részében minden nap ugyanazt a régi „lemezt” teszik fel – erre rámehet a párkapcsolatuk.
Házastársunkat rendszeresen és következetesen, az egész év során emlékeztetni kell arra, hogy számíthat ránk, hogy szeretjük. Megnyugtatni kell és őt is bátorítani a szeretetének kifejezésére.
BESZÉLGESSETEK RÓLA!
Mivel Szent Bálint-napja évente megrendezésre kerülő esemény, remek alkalom a visszaemlékezésre. Akár egy hétköznapi tevékenységetek közben, akár egy csendes helyen szánjatok egy kis időt arra, hogy emlékezzetek vissza az előző évek szerelmes ünnepeire. Kérdezzétek meg egymástól: Emlékszel az első közös Bálint-napunkra? Mit csináltunk tavaly Valentin-nap alkalmából?
TEGYETEK ÉRTE!
Ha a február 14-i romantikus vacsora hagyománnyá vált nálatok, akkor mindenképp hajrá! Érdemes megfontolni azonban, hogy időnként jó a megszokottól eltérő dolgokat tenni. Amíg mindenki más gyertyafénynél vacsorázik, ti ketten menjetek el egy csillagnézős, esetleg csillagszórós esti portyára a közeli parkba.
Ki mondta, hogy az ilyen tevékenységek nem lehetnek romantikusak? Néha valami új, izgalmas és váratlan cselekvés élénkebb emlékeket idézhet elő, mintha évről-évre megismételnétek ugyanazt a régit.

Az emlékezés nagyon jó lehetőség az intimitás építésére. Rendkívül fontos emlékezni és megünnepelni a párkapcsolatotok különleges időszakait. Ne csak a nagy eseményekre, az esküvőtök napjára, valamelyik gyermeketek születésére, valamelyik emlékezetes nyaralásotokra gondoljatok.
Néha a legédesebb emlékek azok, amelyek nem tervezett pillanatokban történtek. Lehet ez egy spontánul szerveződött közös mosogatás, egy kerti vagy más háztartási munka is, de az is lehet, hogy csak úgy üldögéltetek a bejárati lépcsőn egy meleg nyári vagy éppen egy hidegebb téli estén… Ha a jelenből nézzük, ezek egyszerű hétköznapi események, visszatekintve azonban megerősítik a kapcsolatotokat.
Ez az este egy jó lehetőség arra, hogy emlékezzetek a legboldogabb együtt töltött pillanatokra, legyen szó nagy eseményekről vagy egyszerű, mindennapi tevékenységekről. A Szentírás szavai is biztatnak erre: „Gondolj csak vissza arra az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened vezetett.” (MTörv 8,2)
BESZÉLGESSETEK RÓLA!
– Melyek voltak a kedvenc időtöltéseitek párként, a házasságotok elején? Vajon elkezdhetnétek újra ezeket a mozgalmasabb életmódotok mellett is?
– Nevezzetek meg egy-két olyan különleges eseményt, amelyekre szívesen emlékeztek vissza, és aminek semmi köze kapcsolatotok nagy eseményeihez (esküvő, gyerek születése stb.). Miért különlegesek ezek számotokra?
TEGYETEK ÉRTE!
Ha a lehetőségeitek engedik, keressétek fel a kedvenc helyeiteket, ahol házasságkötésetek előtt szívesen randiztatok. Lehet ez egy kedvenc kávézó, egy cukrászda, egy színház stb. Ha most más településen éltek, keressetek egy ahhoz hasonló kávézót, cukrászdát stb., amely segíthet újra átélni azt az élményt!

Milyen lesz a házasságotok egy év múlva? Tíz év múlva? Ennek kapcsán sok minden nem tőletek függ. Hiszen az előttetek álló évek bizonyára sok váratlan áldást és próbatételt hoznak majd. Tele lesznek olyan eseményekkel, amelyekre nem számítottatok. De amelyek közös megélésére elköteleztétek magatokat, amikor megfogadtátok, hogy szeretni fogjátok egymást „jóban, rosszban”.
Amit azonban megtehettek, az az, hogy olyan célokat tűztök ki a kapcsolatotokban, amelyek közelebb segítenek benneteket egymáshoz, és bensőségesebbé teszik azt.
Fontos, hogy szem előtt tartsátok Istennek a jövővel kapcsolatos ígéretét: „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer 29,11)
BESZÉLGESSETEK RÓLA!
– Hogyan képzelitek el a közös jövőtőket? Kapcsolatotok mely aspektusait szeretnétek együtt fejleszteni? Ha kapcsolatotok alakulására gondoltok, miért vagytok hálásak a jó Istennek?
TEGYETEK ÉRTE!
Randizzatok! Közben arról beszélgessetek, hogy miért jó az, hogy vagytok egymásnak! Kapcsolatotok közös elképzeléseiről és értékeiről beszélgetve készítsetek egy rövid küldetésnyilatkozatot, ami ezeket magába foglalja! Például: „Istennel és egymással meghitt kapcsolatra törekszünk gyermekeink, a minket körülvevő világ és Isten dicsősége érdekében.”

Lehet, hogy már van ilyen jellegű közös élményetek, de az is lehet, hogy még nincs. Nem baj. Itt a lehetőség arra, hogy kipróbáljátok.
Nem gond, ha a kiválasztott étel elkészítése első látásra kissé félelmetesnek tűnik. Minél összetettebb, annál jobb! Hiszen egy egzotikus étel közös elkészítése megerősíti a házassági randevúzások számos fontos összetevőjét, beleértve a csapatmunkát, a komfortzónából és a megszokott, hétköznapi tevékenységekből való kilépést, és egy jó lehetőség valami új és izgalmas dologra.
Amint együtt dolgoztok, ne érezzetek kényszert arra, hogy a Konyhafőnökhöz vagy a Séfek Séféhez méltót készítsetek. Nem baj, ha a végeredmény nem lesz tökéletes, ha pl. a salátaöntet gyanúsan mosogatószer ízű lesz. Talán összekeveredtek az üvegek és flakonok – ez időnként előfordul. A cél az, hogy jól érezzétek magatokat a közös munkában, és valami szépet alkossatok. És közben jó nagyokat nevessetek!
BESZÉLGESSETEK RÓLA!
A közös étkezés közben beszéljétek meg a következő kérdéseket: Van még néhány recept, amit együtt szívesen kipróbálhatnánk? Mit gondolsz, hogyan teljesítettünk csapatként ebben a projektben? Megtudtál valamit rólam a közös főzés során?
TEGYETEK ÉRTE!
Keressetek receptötleteket a világhálón. Válasszátok ki a következő receptet, amit együtt el szeretnétek készíteni! Írjátok össze, hogy milyen alapanyagokra lesz szükség hozzá! Ha időtök engedi, menjetek el együtt ezeket beszerezni! És máris következhet egy újabb főzőcskés alkalom!

Az emberi szexualitás különleges és szent. Nemcsak a testet, hanem a lelket is érinti. A házasság csúcsát jelenti, ezért nem lehet félvállról venni. Akkor mégis miért olyan nehéz nagyon sok házaspárnak élvezni a virágzó szexuális kapcsolatot az évek múlásával? Mert talán fejben tudjuk, hogy a házastársunkkal való szex fontos, de hihetetlenül nehéz megadni neki a megérdemelt prioritást. Ha találunk rá időt, az élmény gyakran rutinszerű és hétköznapi – csak egy újabb elem a listáról.
Egy tanulmány kimutatta, hogy a munkák, a gyerekek, a hobbik, a családi kötelezettségek, és egyéb tényezők miatt az átlagos házaspár naponta mindössze négy percet tölt együtt kettesben. Négy percet! Ez egymás köszöntésére is alig elég, nemhogy az értelmes testi intimitásra…
És ez az, amiről ez a randevú szól – az intimitásról, mely igen fontos, nélkülözhetetlen összetevője minden párkapcsolatnak. Nem csupán a szexet értjük alatta, hanem a felek közötti szoros köteléket, bensőségességet, bizalmat és meghittséget is. Hiszen erről kell, hogy szóljon a házasság…
BESZÉLGESSETEK RÓLA!
– Beszélgessetek azokról a lelki és fizikai jellemzőkről, amelyeket különösen vonzónak találtok egymásban! Szakítsátok meg ezeket a beszélgetéseket ölelkezéssel, csókolózással!
– Kérdezzétek meg egymástól: mit tehetnétek azért, hogy szexuális életeteket változatosabbá tegyétek? Hogyan tudnátok a másiknak még többet adni szex közben?
TEGYETEK ÉRTE!
Gyújtsatok meg gyertyákat a hálószobátokban, vagy ott, ahol időt szeretnétek tölteni egymással. Nézegessétek együtt az esküvői albumotokat (esetleg a házasságkötésetek napján készült videót), és emlékezzetek vissza az adott nap különleges eseményeire.
Játszatok le néhány romantikus dalt, amely segít egy nyugodt, oldott hangulat megteremtésében. Érintsétek meg egymást, de ezek ne legyenek szexuális célzatú érintések, például hátdörzsölés és a talpmasszázs. Élvezzétek a fizikai közelséget anélkül, hogy szükségét éreznétek annak, hogy közvetlenül a „fő eseményre” ugorjatok. Az este előrehaladtával remélhetőleg egyre közelebb kerültök egymáshoz. Ez az intimitás valószínűleg mindkettőtökben vágyat vált ki a szexuális kapcsolatra.
Lehet, hogy valami újat szeretnétek kipróbálni, valami olyant, ami egy ideje nem szerepel az intim életetek repertoárban. Győződjetek meg arról, hogy ez egyiketeknek sem kellemetlen.
Mondják, hogy általában a szex után a férfi hamar elalszik, míg a nő ébren fekszik, és igénye lenne az összebújásra, a beszélgetésre. Férjek, itt a lehetőség, hogy szétzúzzátok ezt a sztereotípiát! Töltsetek több időt a feleségetekkel!

Bizonyára fel tudtok idézni egy vagy akár több olyan alkalmat is, amikor áldásban részesültetek, és az sokat jelentett nektek. Az áldás mindig Istentől jön, és elsősorban vele kapcsol össze. Ez a legfontosabb titka, és csakis így működik! Hasonlít a mi emberi jókívánságainkhoz, azonban a kettő között az az óriási különbség, hogy az áldás magának Istennek a jókívánsága! Egyáltalán nem mindegy, hogy ki áll egy jókívánság mögött: csak a mi emberi erőnk, jó szándékunk, vagy pedig maga az Úr az Ő erejével!
Néhány egyszerű, hétköznapi példa jókívánságokra: „Legyen egy csodás napod!”, „Mielőbbi gyógyulást kívánok!” Ezeket a jókat mi kívánjuk a magunk emberségéből és erejéből.
Ha azonban így mondjuk: „Az Úr vigyázzon rád!” „Az Úr adjon neked erőt és gyógyulást!”, ez már több, így már az Úr segítségét kérjük! Ha valóban hittel kérjük, amit kértünk, szavaink áldássá válnak, és az Ő ereje lépik működésbe!
BESZÉLGESSETEK RÓLA!
– Elevenítsetek fel egy olyan eseményt, amikor tapasztaltátok az áldás erejét!
– Mikor érzed azt, hogy a szavaim és a tetteim áldást hordoznak számodra? Mit tehetnék még ennek érdekében?
TEGYETEK ÉRTE!
Áldjátok meg egymást hetente legalább egyszer! Használhatjátok a következő formulát is:
Áldjon meg téged az Úr hittel, reménnyel és szeretettel.
Adjon neked jó egészséget, sok igazi örömet és békességet.
Adjon neked tisztánlátást és bölcsességet,
hogy mindig meg tud különböztetni
a jót a rossztól, az igazságot a hamisságtól.
Erősítsen meg téged Szentlelke által,
hogy legyen kellő bátorságod és lelki erőd
az Úr igazságában járni és akaratát megcselekedni.
Oltalmazzon meg téged minden bajtól és veszélytől.
Ámen.

Az idei Házasság Hete mottója a házasságra értve evangéliumi parancs. Jézus maga beszél erről, ahogyan ezt Márk evangéliumában is olvashatjuk: „Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mk 10,6-9)
Együtt kell maradnunk! Persze, nem mindegy, hogy hogyan. Egy párkapcsolat akkor lesz jó, ha mindkét fél dolgozik rajta: szeretettel, közös célokkal, egy irányba nézve, kiegyensúlyozott munkamegosztással, sok egymásra szánt idővel, úgy, hogy soha ne fáradjunk bele újra és újra felfedezni a másikat.
A Szentírás azonban rámutat arra, milyen nagy szükségünk van mindehhez Isten áldására. Mert „ha nem az Úr építi a házat, hiába dolgoznak rajta.” (Zsolt 127,1) Bármennyire lelkesen és eltökélten dolgozunk házasságunk sikerén, annak az Egynek az aktív részvétele nélkül, Aki minket összehozott egymással, bukásra vagyunk ítélve.
De ha bízunk Istenben és erejében, Ő meg tudja áldani a házasságainkat a hibáink ellenére is. Sőt azokat a házasságokat is meg tudja újítani, amelyben nincs már szeretet, amelyben a férj-feleség már a szakítás szélén áll, vagy amelyben a gyerekek vagy a látszat kedvéért viselik el egymást.
Ha Isten a halottat is fel tudja támasztani, a „maradjunk együtt” kényszerében sínylődő házasságokat is újjá tudja éleszteni. A ti sínylődő, nehézkesen működő házasságotokat is meg tudja újítani! Mert Ő többet fektetett a házasságotokba, mint ti magatok. A házasságban, mint más hivatásban is, fontos küldetést bízott rátok.
BESZÉLGESSETEK RÓLA!
– Az együtt töltött évek alatt mi segített nektek abban, hogy a kapcsolatotok örömteli és valóban boldog legyen?
– Mondjátok el egymásnak, hogy miért jó még mindig együtt lenni!
TEGYETEK ÉRTE!
Jelöljétek ki a hét egyik napját, amelynek az estéje mostantól csak a tietek lesz! Már most írjatok össze legalább tíz randiötletet, cselekvési tervet, hogy a közös együttléteitek során hová fogtok elmenni, mit fogtok tenni.
Hagyj üzenetet