//Éltető beszélgetéseink (1.)

Éltető beszélgetéseink (1.)

Ahogyan kommunikálunk, mindenre kihat: az éppen adott napi problémákra, amelyekkel meg kell küzdenünk, arra, hogy megoldódik-e az épp kirobbant konfliktus, és végső soron arra is, hogy hogyan viselkedünk egymással. A kommunikáció a hétköznapi kapcsolatainkban is körülményes, ám egy párkapcsolatban, házasságban még a jó napokon is nehézséget okozhat.

Egy ember megkérte a szomszédját, hogy segítsen neki arrébb mozdítani az ajtónyílásba beszorult kanapét. Tolták-húzták a végkimerülésig, de a kanapé nem moccant.
– Felejtsük el! – mondta végül a bútordarab tulajdonosa. – Ezt sose visszük így be! A szomszéd értetlenül nézett rá. – Bevinni? Nem kifele visszük?

Gyakran így működik a kommunikáció a párkapcsolatokban, házasságban is. Valamit mondunk, állítunk és a másik egészen mást hall. Sőt, mivel előfeltevésekkel és eltérő nézőpontokkal, más-más „hátizsákkal” érkezünk a kapcsolatba, ezért gyakran előfordul, hogy olyan dolgokat hallunk, amelyek soha nem hangzottak el, és olyanokat nem hallunk meg, amelyek elhangzottak. Beszélni egymáshoz egy dolog, egészen más az, hogy meg is értsük egymást, márpedig a kommunikációnak éppen ez a célja.

Attól kezdve, hogy elkezdtünk érdeklődni a másik nem iránt, igyekeztünk elképzelni, hogy milyen is az „ideális” nő vagy férfi. Amikor azonban elkezdtünk udvarolni valakinek – avagy elkezdtek nekünk udvarolni – képzeletünk tovább folytatta a mi társunk „eszményi képének” a formálását.

Egy napon aztán találkoztunk a tökéletes személlyel, a „Nagy Ő”-vel… és máris valamilyen tartósabb kapcsolatban, akár házasságban kezdtünk gondolkodni. Ám azt is jó tudni, hogy egy ilyen „idealizált” társsal egybekelni kockázatos lenne, nagyon hamar kiderülne az igazság, mert ő bizonyos mértékben – néha nagymértékben – eltér az általunk formált eszménytől.

Szomorú tény, hogy nagyon sok pár csak akkor döbben rá a valóságra, amikor már összeházasodtak. Mindenképpen igyekeznek meggyőzni egymást arról, hogy egy véleményen vannak, hogy „egyenlők” és nem is jut eszükbe, hogy gyökeresebben megismerjék és elfogadják egymást olyannak, mint amilyenek valójában – azzal együtt, hogy különböznek is egymástól.

Időnként a párok az ismerkedés, vagy akár már a házasság melletti döntés, a jegyesség folyamán is tovább dédelgetik azt a vágyálmukat, hogy a társuk az esküvő után kedvező értelemben meg fog változni, vagyis közeledni fog a már felépített és vágyott eszményhez. Pedig épp ennek az időszaknak lenne a feladata, hogy alkalmat adjon a különbözőségek felmérésére, ami elengedhetetlen a másik fél elfogadásához. Ez idő alatt kellene kialakítani az egymás felé nyitott, bensőséges és bizalmas viszonyt, amelyet később egy életen át tovább kell fejleszteni.

Hiszem, hogy az egyetlen igazán értékes ajándék, amelyre feltétlenül el kell szánnunk magunkat a házasságkötés előtt az, hogy önmagunkat adjuk. Sok mindent felajánlhatok magamon kívül is, pénzt, intelligenciát, kultúrát, szexuális gyönyört, de ezek közül egy sem helyettesítheti a legfontosabbat, amelyet csak én magam kínálhatok: „önmagamat”.

Én, „mint személy” fontos, pótolhatatlan, egyetlen vagyok, és nem azok az „anyagi dolgok”, amelyeket még ajánlhatok. Mivel pedig szerelmünknek fejlődnie kell, meg kell mindennap újítani önmagunk odaajándékozásával annak, akit szeretünk. Kertész Tibor

Éltető beszélgetéseink (2.)

Éltető beszélgetéseink (3.)

2018-07-11T14:53:31+00:00 2018. május 25.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet