//Építsünk igazi barátságokat! (1.)

Építsünk igazi barátságokat! (1.)

„Ha az ember az életben minden jót megkapna, akkor sem bírná barátok nélkül” – állította Arisztotelész, a görög filozófus, a Krisztus előtti IV. században. Bár nagy igény lenne rájuk, a jó barátok ma mégis hiánycikknek számítanak. Sok ember fél a magánytól, a „modern társadalom leprájától” – ahogy Teréz anya nevezte. Sokan viszont nem csak félnek, hanem magányosan is élnek.

Számtalanszor hallom, hogy az emberek olyan barátokra vágynak, akik tűzön-vízen át kitartanak mellettük, és a nap bármely szakában elérhetőek. Ha szükség van rá, segítenek, és élethelyzettől függően velük sírnak vagy velük nevetnek.

De hol vannak ezek a barátok? Miért terjed a magányosság, ha a legtöbb ember barátokra vágyik? Sok ember miért csak a mozifilmekből ismeri a szoros barátságot?
Először, mert túl kevés időnk marad, vagy túl kevés időt szánunk arra, hogy barátaink legyenek. A határidőnaplónkban már nincs is elég hely a ránk váró feladatoknak. Ritkán tudjuk összeegyeztetni, hogy találkozzunk velük, és egy kiadósat beszélgessünk. Másodszor: a meghallgatás képessége kiveszőben van. Ha néhány ismerősünkkel találkozunk, legtöbbször csak magukról beszélnek. Legfeljebb azért érdeklődnek, hogy mi újság nálunk, hogy ahhoz kapcsolódva folytathassák a magukét.

Ennek ellenére tartalmas, mély emberi kapcsolatok után vágyakozunk. Ezért érdemes elgondolkodni azon, hogyan köthetünk és ápolhatunk barátságokat.
Gyakori hiba, ha baráti kapcsolatainkban elvárjuk, hogy egyensúlyban legyen az adok és a kapok, hogy azonos szemléletünk legyen, és mindegyikben ugyanazt a lelki mélységet keressük. De ez így nem működik.

Akár írhatnánk is magunknak egy listát, „csoportosíthatjuk” a kapcsolatainkat. Ez nem hangzik valami „barátságosan”, de sokat segít. Ismerőseinket különböző csoportokra oszthatjuk. Az elsőbe sorolhatjuk azokat a barátságokat, amelyben kölcsönösen számíthatunk egymásra. A második csoportba felírhatjuk azokat a barátokat, akiktől nem igazán várhatunk mélyebb barátságot vagy azt, hogy ők is adni akarjanak. Aztán jöhetne a „haverok”, majd a Facebook-ismerősök csoportja. Ez a tudatos megkülönböztetés megvédhet a csalódásoktól, és abban is segít, hogy egészséges sorrendet állítsunk fel. Nem lehet egyszerre száz egyformán jó barátunk, inkább csak egy maroknyi. De ha nem szánunk rájuk tudatosan elég időt, még ezek a barátságok sem mélyülnek el, legfeljebb gyengén növekednek.

Oda tudunk figyelni másokra? Igazán érdekel, mi van velük? Vagy csak önmagunk számára vagyunk fontosak? Együttérzőek, bizalomra méltóak vagyunk?

Egy amerikai költő és esszé-író mondta egyszer: „Csak az talál barátot, aki kész arra, hogy maga is barát legyen.” Ha szeretném, hogy időnként valakire támaszkodhassak, meg kell tanulnom, hogy én is támasza legyek másoknak. Csak akkor várhatok hűséget, ha én magam is készen állok arra, hogy mások számíthassanak rám.

Persze nem akarok perfekcionista módon gondolkodni ezekről. Fölösleges lenne bebeszélni magamnak, hogy azért nincsenek barátaim, mert nem vagyok mindig kedves és segítőkész. Én is követek el hibákat, mint bárki más. De megpróbálok egészséges egyensúlyt találni abban, hogy tudomásul veszem a korlátaimat, és így is megpróbálok jó barát lenni. (folytatjuk) Kertész Tibor

Építsünk igazi barátságokat! (2.)

2019-09-05T19:54:47+00:002019. augusztus 29.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet