//Építsünk igazi barátságokat! (2.)

Építsünk igazi barátságokat! (2.)

Az embernek, mióta ember, a barátság egyszerre ajándék és igény. Majdnem olyan nehéz téma, mint a szerelem – ha nem nehezebb. Ki a barátod? Honnan nevezhető egy kapcsolat barátságnak? Mi van, ha úgy érzed, nincs barátod, és minden vágyad, hogy barátot szerezz? Fontos kérdések az elmagányosodás korában.

Karácsony napján egy 42 éves brit nő az egyik népszerű közösségi oldalon kiírta, hogy öngyilkosságra készül. Üzenete segélykiáltás volt, és jóllehet az üzenőfalán több mint ezer ismerős láthatta a bejegyzést, egyikük sem törődött vele. Másnap a rendőrség már csak a halál okát állapíthatta meg: gyógyszer-túladagolás.

A képernyők uralta mai világban több száz, több ezer ismerőst is szerezhetünk azáltal, hogy egy gombnyomással bejelöljük őket. Megtévesztő lehet az is, hogy az egyik legismertebb közösségi oldal angol változata ismerőseinket „barátként” nevezi meg. Ha meg úgy döntünk, hogy megválunk némely „ba­rátunktól”, egyszerűen töröljük egy listáról a nevét.

A bevezetőben említett tragikus esemény is rádöbbenthet minket arra a szomorú tényre, hogy igaz barátokat nehéz találni. Hiába töltünk több időt a közösségi oldalakon, egyre ritkább az igaz barátság. A túl sok ismeretség és találkozás, az elmélyült barátság utáni vágyakozásunk miatt fenyegethet a veszély, hogy átsiklunk a kapcsolataink fölött. Pedig a barátságok kicsiben kezdődnek. Ezért oda kell figyelnem azokra, akik körülvesznek, és ezekből az ismeretségekből barátságok alakulhatnak. Emellett mindennapi kapcsolataimra – mint a házasság, a tágabb család – is oda kell figyelnem, nehogy felületessé váljanak.

Azt is meg kell tanulnunk, hogy ne becsüljük alá emberi kapcsolatainkat. A korábbi évszázadokban sokan egész életükben nem találkoztak annyi emberrel, mint mi egy hét alatt. Megváltoztak az idők. Ha nem is válik minden ismerősünk szoros barátunkká, akkor is helyük van az életünkben.

A legfontosabb az, hogy legyenek baráti kapcsolataink. Az ismert német teológus, Dietrich Bonhoeffer írta: „Aki nem bír együtt lenni másokkal, annak nem szabadna egyedül lennie. Azok az emberek, akik csupán a saját társaságukat szeretik, beleeshetnek a büszkeség, az önfejűség és a kétségbeesés feneketlen vermébe. Szükségünk van bizalmasokra, akik véleményükkel formálják az életünket, és mi is az övékét.”

Nagyon szeretem a következő hasonlatot: az emberek egészséges együttélése olyan, mint a terméskő fal. Minden kő különböző. Van köztük kicsi, nagy, kerekebb és szögletesebb. A közös bennük: mindegyik támasztja a többit és mindegyiket támasztja a többi. Életünk mottójának így kellene hangoznia: támaszt nyújtok, támaszt kapok. Ki épült már be egy ilyen kőfalba? Én szeretnék olyan közösséghez tartozni, amely támogat, olyan emberekhez, akiket ismerek, és ők is ismernek engem. Ez a legfontosabb. Csak a második lépésben akarok a kapcsolataim minőségén javítani.

Jézus Krisztus az igazi, magának semmit meg nem tartó szeretet meghatározásánál utal a barátságra: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Ezek szerint az igaz barát hűsége túlmegy azon, hogy veled van a bajban: ő helyedre lép a bajban.

Ebben a szeretetben születhetnek olyan baráti közösségek, amelyek megnyílnak mások felé. Így fordulhatnánk kifelé a befelé fordult önsajnálatból. Így léphetnénk ki a panaszból, hogy nincsenek barátaink, az életbe: ahol barátságok születnek. Kertész Tibor

Építsünk igazi barátságokat! (1.)

2019-09-05T19:54:19+00:002019. szeptember 5.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet