👁‍🗨 1 524

Veszteségeink és erőforrásaink – ezzel a mottóval szerveztük meg idén több mint 140 nő részvételével a feleségek, édesanyák hétvégéjét.

A hétvége előadói Balázs Réka sepsiszentgyörgyi családterapeuta, Hajlák Attila-István imecsfalvi plébános és Kertész Marika, a családpasztorációs iroda munkatársa voltak, akik többek között a következő dolgokban erősítették meg a jelenlevőket:

    • A veszteségek életünk elkerülhetetlen velejárói. Nem azt ígérte ugyanis az Úristen, hogy nehéz,  fájdalmas események soha nem történnek velünk, hanem azt, hogy mindezekben, és mindezek ellenére mindig velünk lesz, és nem hagy el minket.

    • Veszteség alatt nem csak egy hozzánk közel álló személy halálát értjük, hanem egy párkapcsolat végét, egy fontos baráti kapcsolat megszakadását, az egészségi állapot tartós megromlását, egy terhesség megszakadását, vagy akár egy költözést, iskola-, vagy munkahelyváltást, korosodást is. Az ezek következtében létrejött érzésekkel, fájdalommal meg kell birkóznunk ahhoz, hogy pszichológiai értelemben egészségesen tudjuk tovább folytatni az életet. A gyászmunkát nem spórolhatjuk meg.

    • Amit az élet összetört bennünk,- ha engedjük, – azt Isten összerakja, mert Ő elkötelezte magát a mi gyógyulásunk mellett. Sőt mi több, a saját töredezettségeinken keresztül is tudunk apostolkodni.

A hétvége alatt több tanúságtételt is meghallgathattak a résztvevők, amelyek által még inkább tudatosodott bennük, hogy nincs olyan veszteség, amin Isten segítségével nem lehetne felülemelkedni.

Szombat délután kiscsoportos beszélgetésekre került sor, ahol a feleségek megoszthatták egymással azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyek az elhangzott előadások és tanúságtételek kapcsán felszínre jöttek bennük. Rövid szünet után tíz műhely közül választhatták ki a hozzájuk legközelebb álló tematikájút, ahol újabb támpontokat kaphattak a veszteségeik feldolgozásához. A nap szentségimádással zárult.

Vasárnap a záró szentmisén Bartos Károly gyergyócsomafalvi plébános többek között arra biztatta a jelenlevő nőket, hogy hazatérve elfogadó, lehajló szeretettel forduljanak a családtagjaikhoz, és Istenbe gyökerezve lelkesen végezzék az állapotbeli kötelességeiket.

A résztvevők beszámolóiból:

Első alkalommal vettem részt a feleségek és édesanyák hétvégéjén. Hihetetlen erőt és bizalmat adott számomra ennyi keresztény, hitét mélyen megélő nő társaságában lenni. Úgy éreztem, mintha minden félelmem elmúlna úgy a gyermekvállalás terén, mint a világban zajló háborús események, bizonytalanság terén. Egyszerűen biztonságban éreztem magam. Végtelen sok veszteségről hallottam a hétvége folyamán és számomra mégis az a csodálatos, hogy mindez nem húzott le. Nem maradtam lent a gödörben. Mert a legnehezebb élethelyzetek, fájdalmak és összetöredezettségek is az Istent mutatták meg számomra, de úgy gondolom mindannyiunk számára, akik jelen voltunk. És emiatt az Isten miatt tudtunk nevetni, jókedvűnek lenni és egymásba erőt önteni. Ő nekünk a plusz az életünkben, aki megtart, aki felemel, aki megvigasztal, sőt, aki kárpótol. És ide cseng számomra Istennek az a mondata, amit Mózesnek mond az égő csipkebokornál: „Én veled leszek”. Hiszem, hogy minden szenvedésemben, veszteségemben velem van és marad. Akkor ér igazán veszteség, és akkor maradok vesztes, ha valami megszakad köztem és az ég, az Isten között. (Luka Gabriella, Gyergyószentmiklós)

A legjobb az volt, hogy a kisfiamal vehettem részt a feleségek, édesanyák lelki hétvégéjén. Nagy élmény volt számomra,hogy erősödhettem hitemben a tanúságtételek által, a gyászfeldolgozás lélektanának bemutatása által, az elengedni-elveszíteni téma kapcsán. Összeségében az egész hétvége gyönyörű volt. Hála a sok finom ételért, a meleg szobáért és nem utolsósorban az oroszhegyi édesanyákért, akikkel eggyütt lehettem ezen a nagyszerű eseményen. Szívemben köszönet és hála van. Veletek élmény volt. (Vass Tünde, Oroszhegy)

Számomra, ami átjött, és nagyon fontos a jelenlegi helyzetemben veszteségek és erőforrások témában, hogy soha ne veszítsem el a hitemet, mert ebben van az Istentől jövő erőforrás, ami megtart és felemel megtörtségemben. Fontos hogy az égre emeljem a tekintetemet, és ne az önsajnálatba süppedjek bele. Szükségünk van arra, hogy elgyászoljuk a régi embert, hogy megszülethessen az új ember. A hit a gyász minden mérgét csillapítja. Ebben sokat segíthet egy gyásznapló, ahová leírhatom, ami bánt.
Veszteség nélkül nincs változás! Amikor az élet összetör, akkor Isten összerak! Hagyom, hogy Isten újra összerakjon a megtörtségemből, egy sokkal erősebb anyaggal, Jézus vérével. „Íme újjáteremtek mindent.” (Jel 21,4-5) Fontos döntést hozni és egy célt kitűzni, talentumainkat kamatoztatni, értékes dolgokat tenni: pl. másoknak segíteni vagy evangelizálni, tanúságot tenni arról, hogy Isten hogyan tudott cselekedni az életünkben.
Ha kitartunk Isten mellett, a veszteségből győzelem lesz. Nem azt ígéri Isten, hogy mindenben segít nekünk, hogy úgy legyen, ahogyan mi akarjuk, hanem azt ígéri, hogy mindig velünk lesz, a veszteségben, a szenvedésben is. „Mint a fiút, akit anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket.” (Iz 66,139) (Bálint Teréz, Székelyudvarhely)

Egy nagyon nagy élmény számomra már az is, hogy így együtt lehetünk már néhány éve újra és újra. Hála és dicsőség az Úrnak mindannyiunkért. A megérkezés egy kicsit rohanósra sikeredett, mert késve érkeztünk, de ennek ellenére sikerült bekapcsolódnom. Egy nagyon tartalmas, szenzációs beszélgetésünk volt a kiscsoportommal a filmrészletek kapcsán már péntek este.
A szombati előadások is nagyon sokat nyújtottak, sok új dologgal találkoztunk, meg- tudtuk, hogy valójában mik is a veszteségeink az életünk során, és azt is, hogy minden veszteséget el kell gyászolni valamilyen formában. Hajlák Attila-István imecsfalvi plébános előadása is sok mindenre felnyitotta a szemem. Tudatosult bennem, hogy a veszteségek révén tudunk a legjobban közel kerülni Istenhez. „Add át, ami legyengít, hogy cserébe erőt adjon neked Isten”. Ez a mondat nagyon megérintett, és az is, hogy ,,Amit az élet összetör, azt Isten összerakja”.
Nagyon szép és tanulságos tanúságtételt hallottunk egy házaspártól, és egy fiatal édesanyától. A legjobban a házaspár tanúságtétele érintett meg, mivel közel állt a mi veszteségünkhez. Csak nálunk már születéskor eltávozott a gyerekünk az örök hazába. Viszont megmaradt az űr a mi szívünkben, mivel nem született utána gyerekünk.
A délutáni programok is nagyon jók és tartalmasok voltak, volt ott sírás, kacagás egyaránt. Azt a műhelyt, amiben én részt vettem, egy aranyos fiatal anyuka vezette Marosvásárhelyről, aki már 25 évesen özvegy maradt 3 gyerekkel. Nagyon megtorpantunk, amikor kezdte mesélni az életét, és az volt a csoda, hogy milyen önbizalommal és hittel el tudta fogadni a jó Isten kegyelméből a történteket.
Egy tartalmas szentgyónással zártuk a napot, amely által teljesen kitisztítottuk a lelkünket. A vasárnapi összefoglalóban, amelyet Kertész Marika tartott, az volt a tanulság számomra, hogy Isten igéje kell, hogy vezesse az életünket, nem a saját érzéseink. Szentmise zárta ezt a csodás hétvégénket, a csomafalvi papbácsi „kitette a lelkét”, nagyon szép és tanulságos prédikációjával tanított minket arra, hogy az Isten iránti szeretetünket kifejezhetjük a munkánkkal, a családi törődésünkkel, az emberek iránti szeretetben.
Csoda volt számomra, hogy ilyen sok nő szeretetben volt együtt. Akár egy szép, nagycsalád. Nagyon szépen köszönjük a szervezők munkáját, odaadását. (Balázs Erzsébet, Gyergyóremete)

Mindig megtapasztalom, hogy megpróbáltatásaim után mekkora lelki fejlődésen megyek keresztül. Veszteségeim ezáltal válnak egyben az erőforrásaimmá is. Így a téma a szívemhez szólt.
Marika arra kért bennünket, hogy hagyjuk magunkat vezetni a Szentlélek által, ne csak az elhangzottakra figyeljünk. Számomra legmélyebbek azok a pillanatok voltak, amikor Jézussal szembe kellett helyet foglalnunk és az ima abból állt, hogy a szemébe néztünk. Egy idő után azt tapasztaltam, hogy mintha akaratlanul a szemgolyóim befele fordulnának. Furcsa érzés volt, ekkor visszatekintettem Jézusra, de már nem volt ott. A szemeim újra befordultak és önmagamba néztek. Ő énbennem volt és én Őbenne.
Nekem nagyon sokat adott ez a hétvége, egy-egy kedves szó, ölelés által is, mely a szívek mélyéről jött, a bennük lévő Istentől.
A meseterápián Lotilko szárnyai című mesét hallgattuk meg. A mesehős elveszíti szárnyait, majd mindent megtesz, hogy visszaszerezze, ezalatt további veszteségek érik, végül rájön, hogy keszíthet magának újat. Építsük mi is újra álmainkat, ha elvesztettük azokat! És ne feledjük Marika szavait:
Minden veszteségre a legjobb gyógyír az Istenre hagyatkozás, az önátadás. Csak a testté lett Ige tud teljesen szabaddá tenni.(Kedves Gyöngyvér)

Régi álmom vált valóra azzal, hogy el tudtam menni az édesanyják, feleségek hétvégére. Évek óta készülök. Nem volt semmilyen elvárásom, a témára nem is figyeltem, mert egy cél volt előttem: az hogy el tudjak menni. Azonban óriási felismerés történt bennem, amikor rámutattak, hogy milyen sokféle veszteség lehet az életemben. A gyermekkori veszteségeim emléke tört rám nagyon erőteljesen. Olyan érzés volt, mint amikor tőrt döfnek a szívembe. Ezt el kell gyászolnom, és meg is kell bocsájtanom. Dolgoznom kell rajta! Rájöttem, hogy a baráti kapcsolat megszűnése is veszteség. Összeségében boldogan tértem haza, mert azt hoztam magammal, hogy ami összetört, azt Isten összeragasztja. Ez nagyon vigasztaló. Köszönöm, hogy ott lehettem! (Magyari Izolda, Oroszhegy)

Több alkalommal is részt vettem már a feleségek és édesanyák hétvégéjén. Mindig úgy tértem haza, hogy Isten szeretett gyermeke vagyok. Ezen a hétvégén sokkal többet  kaptam az Úrtól. Felismertem, hogy bármilyen bűnben, veszteségben élünk, mindig átsegít rajta az ő hatalmas szeretetével, csak rá kell, hogy bízzuk magunkat. Sok minden elhangzott ezen a hétvégén, ami nagyon megérintett. Isten azt üzente számomra, hogy ne cipeljem haza magammal azt a nehéz batyut, amivel odaérkeztem, mert van hely nála, tegyem le. Ez sikerült is az Ő nagy kegyelméből. Annyira kegyes volt hozzám Isten, hogy begyógyította egy régi sebemet, amiről azt gondoltam, hogy nem is fáj, már nincs is.
Sokat gondolkodtam, hogy miért is kellett részt vennem ezen a hétvégén, de most már tudom, hogy azért hívott meg, hogy meggyógyítson. Hálás szívvel megköszönöm az ő gondoskodó szeretetét és nagy hála van a szívemben a szervezőkért is, mert náluk nélkül nem sikerült volna letennem ezeket a dolgokat. Isten áldását kérem rájuk és minden további tevékenységükre. (Vajda Edit, Korond)

TÁMOGATOM

ADOMÁNYÁVAL MISSZIÓNKAT SEGÍTI

Ha teheti támogassa a munkánkat. Köszönjük!

TÁMOGATOM