FELESÉGEK, ÉDESANYÁK, EUCHARISZTIA

„Minden forrásom belőled fakad!” (Zsolt 87,7) címmel, kapcsolódva az erre az évre meghirdetett Eucharisztia évének témájához, március 6–8. között immár tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda munkacsoportja Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének a támogatásával a feleségek és édesanyák lelki hétvégéjét Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban.

Az évente megszervezett találkozó célja, hogy a nők, édesanyák megerősödjenek feleség-, édesanyai szerepükben, hivatásukban, hogy mindehhez Istentől, egymástól erőt merítsenek, feltöltődjenek. És mi sem igazolja ennek sikerét jobban, mint az, hogy idén is 160 résztvevő volt része ennek a csodának.

A program péntek délután kezdődött, és a köszöntő szavak után bele is vágtunk az előadás-sorozat első egységébe, amelyet Szénégető István-Barnabás marosvásárhelyi plébános, családpasztorációs referens tartott Jelenlét mint kenyér témával. A krisztusi jelenlétről beszélt, amely állandó, mint Mózesnek az égő csipkebokorból, amikor Isten megmutatkozott, azt mondta „Vagyok, aki Van”. Isten nem tud nem jelen lenni. Ehhez kapcsolódóan tette fel nekünk a kérdést: én hogy vagyok jelen Isten számára? Mint ahogy Ádámtól megkérdezte: „hol vagy” – én hol vagyok az Istennel való kapcsolatomban? Jelen vagyok számára? Mit nem tudok elengedni, letenni, hogy szabaddá váljak az Istennel való jelenlétre? Négy pontba sorolva elmélkedésre késztetett minket:

1. Hogy vagyok jelen önmagam számára? Én és Isten – én és én… jó társaság vagyok-e magamnak? Elfogadom/szeretem magam?

2. Hogy vagyok jelen Isten számára? Az igazi életemet Istentől kapom, és amikor imádkozom, akkor nem puszta szavakat mondok ki, hanem elkezdem keresni Isten jelenlétét, megérzem, hogy ő ott dolgozik, ott motoszkál bennem, és ráhagyatkozom, mindenestől jelen leszek Isten számára. Ez tud megvalósulni a szentségimádásban, amikor ő néz engem, én nézem őt.

3. Hogy vagyok jelen egy ember előtt? Amikor senki másra nem figyelek, csak arra az egy emberre, akivel dolgom van, akivel beszélgetek… Jelen vagyok igazán számára?

4. Hogy vagyok jelen a közösségeimben – családomban, egyházi közösségemben, munkaközösségemben?

A péntek este ismerkedős est volt. Nem felszínesen, hanem a The Veil Removed kisfilmet megtekintve, igazán mély kérdések mentén tártuk fel magunkat egymás számára, majd Szent Ignác examenével zártuk le a napot.

A szombati napot szintén imával kezdtük, majd folytatódott Szénégető István előadása Változva, átváltozva címmel, ezután a 91. zsoltár mentén fájdalmaink, megtörtségeink kerültek előtérbe, kapcsolódva Jézus Krisztus Eucharisztiában való megtöretettségéhez, valamint ahhoz a megtörtségéhez, amelyet értünk a kereszten vállalt. Elmélkedésre késztettek a következő gondolatpontok: megtört Krisztus… megtört ember… megtört feleség… megtört édesanya… megtört lány… megtört testvér… És Jézus Krisztus felteszi a kérdést nekünk is, mint Péternek: akarsz utánam jönni? Eggyé tudsz válni velem? Tudod vállalni a megtöretést? Követsz engem elhagyatottságomban, keresztemben? Én követni tudom őt:

1. Szegénységemben – kiüresedve, vele kalandozva, engedve, hogy ő vezessen.

2. Megszégyenüléseimben – akarom követni szégyeneimben is?

3. Engedelmességben – feltéve a kérdést saját magam számára is, hogy az „enged” szó nekem mit üzen? Engedem, hogy ő legyen jelen valóságosan az életemben? Az ő indíttatásainak mennyire tudok engedelmeskedni?

Zárszóként az előadó felolvasta nekünk Babits Mihály Eucharisztia című versét.

Az előadáshoz kapcsolódóan nagyon mély tanúságtételek következtek, megosztva életeket, történéseket, amikor Isten jelen volt és valóságosan cselekedett az életükben. Mindezekkel egy kis személyes időre bocsátottak, hogy Istennek legyen ideje dolgozni szíveinkben, majd csoportokban osztottuk meg gondolatainkat.

Szombat délután műhelymunkák sorozata következett, nagyon színes témájú csoportokban dolgoztunk megtörtségeinkkel, vágyainkkal, kapcsolatainkkal, lehetőség volt keresztútra menni vagy a klarissza nővérek kápolnájában csendes időre elvonulni.

Este igazán az Eucharisztia imádatát éltük meg, szentségimádás volt, közben szentgyónás elvégzésére volt lehetőség.

Az Úr napját az egyház imádságával, a zsolozsmának reggeli dicséretével kezdtük, majd még egy előadással, tanítással gazdagodtunk az eucharisztiával kapcsolatosan, Eucharisztia: átalakító találkozás címmel, amelynek megtartására Kolozsvárról érkezett Fülöp Magdolna szociális testvér. Egyik indító alapgondolata, hogy Isten annyira fog nekünk megmutatkozni, amennyire alkalmassá tesszük magunkat rá. Mindennek hármas feltétele van: a kegyelem állapotában kell legyünk, a szentségi böjtöt be kell tartanunk, és szeretettel és vágyakozással, bizalommal és várakozó hittel vegyük magunkhoz az Oltáriszentséget. Nem létezik bensőségesebb egyesülés annál, mint ami a teremtmény és a Teremtő között a szentáldozásban létrejön. Ezért nincs annál fontosabb, mint hogy tudatosan vegyünk részt a szentmisén!

Egy rövid szünet után a hétvége kiértékelése, majd a családpasztorációs programok bemutatása következett. A teljes hétvégét szentmisével zártuk, amelyet Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, ifjúsági lelkész mutatott be, gyönyörűen beszélve a nők, édesanyák szerepéről, hivatásunknak fontosságáról, valamint arról a csodáról, amit mi is a színeváltozás helyszínén, Csíksomlyón átéltünk. A szentmise végén a témához, évhez méltóan elénekeltük az idei Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus dalát.

Köszönjük Istennek, köszönjük a szervezőcsapatnak, köszönjük a részt vevő sok-sok nőnek, édesanyának, köszönjük férjeinknek, családjainknak e mély Isten-találkozásoknak a lehetőségét. Simó Melinda

A program a Kárpát-Medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Családpasztorációs Központ  közös rendezvénye.

A résztvevők beszámolóiból: 

A hétvégére lelkileg éhesen érkeztem, és hála a jó Istennek, az Ő kegyelmének, szeretetének, hogy újra és újra visszafogad. Elmondhatom, hogy jóllakottan érkeztem haza két és fél hónapos kislányommal a két kisfiamhoz és szerető férjemhez. Mikor megérkeztem elvárásaim voltak magam felé, hogy miben szeretnék megváltozni. És igen, átértékelődött minden bennem. Most jöttem rá igazán, hogy Isten nélkül, nem élet az élet. Vele kelni, Vele feküdni és Vele lenni egész nap – ennél csodálatosabb érzés nincs. Megtanultam ezen a hétvégén, hogy hogyan kell Bibliát olvasni, és azóta, minden reggel úgy ébredek fel, hogy kíváncsi vagyok, vajon ma mit üzen nekem az Úr a Szentírás által.
Uram! Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a hétvégén, ahol megajándékoztál fontos értékekkel. Kinyitottad a szemem, megmutattad, hogy milyen édesanya kell legyek kisgyerekeim számára. Hála és dicsőség a melegségért, amellyel elárasztasz és a folytonos visszafogadásért, amelyben részesítesz. Ámen. (Lakatos Réka, Csatószeg)

O

Még mondhatni „kamasz” voltam amikor először az édesanyák lelki hétvégéjéről hallottam, és már akkor úgy éreztem, hogy ha én édesanya leszek,biztosan szeretnék részt venni. Isten kegyelméből eddig két gyönyörű gyermek édesanyja vagyok (egy lassan 5 éves kislányé és egy mindjárt 8 hónapos kisfiúé).
Az elmúlt hat évben külföldön éltem, így nem volt még lehetőségem részt venni ezen a lelkigyakorlaton. Már a hazaköltözés előtt elhatároztam hogy ha Isten is engedi bizony az idén én is ott leszek,és így történt. Kisfiammal együtt érkeztem, tudtam hogy valószínű nem tudok 100%-osan elmélyülve ott lenni, de az Úr olyan jól felhasználta ezt az időt még így is, hogy valamit adjon nekem,erősítsen és utat mutasson.
A tanúságtételekből ráébredtem, hogy bizony bennem is rengeteg fal és akadály van, amit felhúzok a feszültségek után a házasságomban, és így nem tudom szeretni eléggé a férjemet. Az igazság az,hogy már fel is adtam, hogy ez tud úgy működni, hogy mindketten igazán boldogok legyünk. Most azonban megerősödtem abban, hogy Jézus igenis képes ezt újjá formálni, ha én akarok ezekkel s ezekért a dolgokért Vele együtt harcolni. Legnagyobb fegyverem az ima kell legyen, hiszem s remélem, hogy ha ebben kitartok Isten formálni fog engem és a házasságomat. Egyedül, gyenge emberként erre nem vagyok képes, de Jézus JELEN VAN a megtörtségemben, az elhagyatottságomban is és Őáltala, Ővele vagyok újra képes szeretni, türelmesnek lenni. Arra törekszem, hogy mindig csak a mai napot tudjam „jól” csinálni és Vele/Benne megmaradni.
Köszönöm a lehetőséget hogy ott lehettem, hogy veletek lehettem, hogy sokat adtatok magatokból mind, előadók, tanúságtevők, csoporttársak, anyatársak egyaránt. Isten áldjon mindannyiotokat! (Bidiga Andrea, Gyergyószárhegy)

O

Először voltam a feleségek, édesanyák hétvégéjén, lelkiekben gazdagodva tértem haza. Néhány gondolat, ami a szívembe bevésődött: megbocsátás, szeretetből születtünk szeretetre. Lehet, hogy én távol vagyok, de Ő mégis velem van. Mártából váljak Máriává, Ő vezessen nem én. Ő van, én vagyok, tehát Mi vagyunk. Költözzön be szívembe a Te békéd, igen Uram, átadom, ami bennem van, mert Te nagyobb vagy. Eucharisztia = Béke. Töredéke annak, amit még leírhatnék. Köszönöm Istenem! Köszönöm szervezők! (Balla Csilla, Marosvásárhely)

O

Számomra ez a hétvége egy hároméves álom volt, ami most teljesült! Amióta megszületett a nagyobbik lányom csak távolodtam és távolodtam a jó Istentől. Megszűnt a Vele töltött idő, egyre kevesebbet imádkoztam, nem tudtam az időmet beosztani, elveszettnek éreztem magam! Ahogy nőt a lányom és lelkigyakorlatra vagy közösségbe mehettem, a kiscsoportos megosztásokban mindig azt mondtam, hogy keresem a jó Istent, de nem találom, nem találom önmagam, nem tudok imádkozni, lelki ürességet, pusztaságot érzek! A férjemnek nem volt felessége, édesanya voltam, de ennyi! Már nagyon elviselhetetlené vált ez az állapot és bármennyire is, megvolt a vágy a szívemben Isten után, mintha valami meggátolt volna. Hiányzott valami, ott volt a bűn az életemben, de nem tudtam megfogalmazni, megragadni!
A tavalyi feleségek, édesanyák hétvége után, a barátnőkkel azt mondtuk hogy idén is megyünk. Ahogy a regisztrációt megnyitották szóltak is hogy kell iratkozni. Nagy kedvem nem volt hozzá de ha már azt mondtam hogy megyek… Úgy éreztem, hogy elméletből volt már elegendő, de valami a hétköznapjaimban is kellene történjen.
És csoda történt velem ezen a hétvégén! Péntek estétől megnyitottam a szívem, Nóra tanúságtétele vágyat indított bennem, hogy én is ilyen felességé akarok válni. Később imádkoztam a kápolnába , hihetetlen volt amikor ránéztem az órára és egy óra már eltelt, bár nekem csak tíz percnek tűnt. Valami elkezdődött, valami nagyon jó!
A szombat délelőtti előadás tovább készítgette a lelkem. A tanúságtételeket végigsírtam, ezalatt az Úr megmutatta nekem, hogy a férjem iránti közömbösségem ez egyik nagy gát a Vele való találkozásban. Fájt a lelkem, és mégis csodálatos volt végre találkozni a jó Istennel! A szombat délutáni Keresztúton haladva mélyen bele tudtam helyezkedni mindegyik stációba, tudtam azonosulni a hallottakkal és még több bűnöm megmutatkozott. Majd a 12. állomásnál, amikor Jézus meghal a keresztfán, eltöltött a béke. Éreztem hogy vége a szenvedésnek, az Úr Jézus megpihen, és ezután a JÓ következik! Engem is megváltott, letehetem a bűneimet, újra kezdhetem. Így a szombati nap teljes volt, a kiscsoportos beszélgetés, a műhelymunka végig éreztem Isten jelenlétét. Végre élek!
A vasárnap volt a csúcspont! A tanítás alatt felmerülő kérdésemre, két percen belül válaszolt is Magdi nővér, hihetetlen volt! A szentmise végén, amikor a miséző pap kihívta az Isten áldására vágyó anyákat nem mentem ki, gondolva majd talán jövőben. A végén jelzi az egyik ismerős, hogy őt a Szentlélek arra indította, hogy értem is imádkozzon gyermekáldásért!
Csodálatos! Nekem már hihetetlen volt hogy a jó Isten ezen a hétvégén ennyire szól hozzám, direkt módon, de az ott lévő személyek által is! És még nem írtam arról, hogy mostantól teljesen mást jelent magamhoz venni az Oltáriszentséget. Eddig is fontos volt számomra, de ez a hétvége által mélyebb, bensőségesebb lesz ez számomra!
Ilyen gazdag lelkigyakorlatom még soha nem volt! Most már csak az a dolgom hogy a hétköznapokba be tudjam építeni, élővé tegyem mindazt, amit kaptam. Tudom, nem lesz könnyű, de elégedett leszek azzal, ha már elkezdődik valami! Köszönöm szépen ezt a hétvégét! Köszönöm, hogy lehetőséget kaptam újra kezdeni! (Csibi Tünde, Marosszentgyörgy)