//Gyermekeink és a digitális világ (4.)

Gyermekeink és a digitális világ (4.)

Századunk a digitális világról szól, a technika behálózza az életünket. A felnövekvő generációt nevelő szülőként, pedagógusként nem mindegy, hogy milyen viselkedésmintákat adunk át gyermekeinknek az online világgal kapcsolatban.

Mindennapjaink részei a különböző képernyők, a gyermekeink már ebbe a világba születtek bele, számukra ez a természetes. A fiam a napokban azon morfondírozott, hogy miért nevezik a családi autónk elektronikus mérőműszerét fedélzeti számítógépnek, ugyanis nem színes a képernyője, csak olyan unalmas narancssárga.

Igen, valóban az, mert ők nem látták a „képernyővilág” felnövekvését a csecsemőkortól a mai, zabolátlan kamaszkorig. Nem volt „féltégla” mobiltelefonjuk, nem dolgoztak Comodore 64-es számítógépen, az indigópapíros sokszorosításról, az írógép és a floppy-lemez használatáról szóló történeteket ámulva hallgatják.

A helyzet fonáksága is érzékelhető, ugyanis „digitális bevándorló” felnőttként mi kell megtanítsuk a „digitális benszülött” gyermekeinket a technika, az online világ okos használatára. Rá kell vezessük őket, hogy kövessenek egy tévéműsort és ne csak nézzék a tévét. Céllal használják a világhálót, kutassanak, informálódjanak, ne csak „lógjanak” a Facebookon.

A példa sem mindig követendő: gyakran mi magunk is csak úgy rátapadunk egy-egy képernyőre, mert nem tudunk mit kezdeni az időnkkel, magunkkal. Nézünk valamit, de nem látunk semmit, csak úgy elvagyunk a műsorkínálat sűrűjében, a véleményrovatok, hírek, információk dzsungelében. Pedig egy előre betervezett, tartalmas tévéműsort nézve tanulhatunk, szórakozhatunk és informálódhatunk, egy jól megválasztott játékfilm jó beszélgetéseket indíthat el. A családunkban több, a gyermekeinkkel közösen hozott szabály is van ezen a téren: addig nem nézzük meg a következő filmet, a sorozat többi részét, amíg nem vitattuk meg a történteket, azt, hogy hogyan érintett minket a film egyik vagy másik jelenete, a szereplők reagálása, viselkedése. Ez egy kicsit olyan, mint amikor elmegyünk egy elegáns vendéglőbe, valamilyen különleges fogást választunk az étlapról, egy finom bort is utána, és aztán csendesen beszélgetve élvezzük az ízeket, aromákat. Tehetnénk azt is, hogy egy lepattant, útszéli gyorsétkezdében gyorsan magunkba tömjük az olcsó „műkaját”, válogatás nélkül mindent, amit elénk tesznek – aztán továbbállunk.

A gyermekeinknek irányt kell mutatni. Erre azért is van szükség, mert nem csupán a nekik szánt műsorokat nézik. A felnőttekét is kedvelik. Így mindent látnak, természetesen rendetlenül, kifordítva, kellő érettség nélkül – jóval azelőtt, hogy fel tudnák dolgozni a látottakat. Így nem is tudják a nekik szóló értékeket követni.

A gyermekek már kiskorukban tudják, hogy vannak feleségüket megcsaló férfiak. Látják, hogy az áruházakban milyen lopási módszereket alkalmaznak, témában vannak az ember- és állatkínzó lehetőségekkel. Sajnos azt is láthatják, hogy lopással, csalással és rablással, mások átverésével könnyebben és jobban meg lehet élni, mint kitartó, tisztességes, munkával. A mai hősök és példaképek már gengszterek és bankrablók, online biztonsági rendszereket feltörő hackerek is lehetnek.

Amikor a gyermekeink sokat ülnek a képernyők előtt, fennáll a veszély, hogy nem látják tisztán a helyes utat. Ezért szükségük van valakire, aki jó példát mutat, aki megmagyarázza nekik ezt a különös világot, aki segít belátni a dolgok, furcsaságok mögé, akik segít nekik abban, hogy lássák a szépet és a rondát, különböztessék meg a valóságot az elképzelttől. Azért hogy aztán maguk is észrevehessék a jó a rossz közötti különbséget. Kertész Tibor

Gyermekeink és a digitális világ (1.)

Gyermekeink és a digitális világ (2.)

Gyermekeink és a digitális világ (3.)

Gyermekeink és a digitális világ (5.)

Gyermekeink és a digitális világ (6.)

 

2018-07-21T09:31:19+00:00 2018. július 6.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet