//HA SZÓLNI KELL, NE HALLGASSUNK

HA SZÓLNI KELL, NE HALLGASSUNK

Sok lúd disznót győz – tartja a régi bölcsesség, bár manapság már legyinteni szoktunk rá, mondván: ma sok pénzzel bármit el lehet érni. Ugyanakkor sokan épp arról vannak meggyőződve, hogy a pénz előszeretettel gyűl oda, ahol már úgyis van, magyarán a kisembernek esélye sincs a hatalmasságokkal szemben. Az a legjobb hát, ha csendben marad…

Márpedig szerintem igenis, van esélyünk. Van akkor, ha nem hagyjuk magunkat! Példa lehet erre akár az, amikor egy aláírásgyűjtő oldalt működtető konzervatív civil szervezet nyomására 2013-ban az Európai Parlament (EP) elutasította az abortuszt mint „jogot” előmozdító jelentést. Az EP akkori alelnöke szerint a civilek fordították meg a szavazást, hét szavazaton múlt a döntés.

Ezek után, aki úgy gondolja, hogy nem sokat számít egy aláírás, és ezért nem ír alá olyan akciókat sem, amelyekkel pedig egyetért, megfosztja magát a cselekvés lehetőségétől, és a közösséget is a saját hozzájárulásától.

Persze, sokan úgy érzik, a „Nagy Testvér” szeme mindenütt ott van, hiszen mindenfelől árad az ijesztgetés: figyelik a levelezésünket, a vásárlásainkat, a telefonjainkat lehallgatják. Ha ezeket a híreket komolyan vesszük, könnyen erőt vehet rajtunk a bénító félelem. Így aztán a „Nagy Testvér” elérte a célját: inkább hallgatunk, nehogy fájjon a fejünk.

És itt a nagy átverés. Ugyanis éppenséggel hallgatásunk lesz fejfájásaink okozója, attól szenvedünk, hogy nem vállaljuk a valódi érzéseinket, a gondolatainkat, a hitünket, a meggyőződésünket.

Ma, amikor már jól felkészült pszichológusok segítik a reklámszakembereket, kampányoló politikusokat, véleményformálókat – nem könnyű önállóan gondolkodni. Ahogyan a kísérletekből tudjuk, még a nyilvánvaló tévedést is hajlandóak vagyunk helyesnek elfogadni, ha körülöttünk mindenki más így vélekedik. Bátorság kell tehát a felismert igazság következetes képviseletéhez.

Az is ismert jelenség, hogy amikor egy bátor ember elkiáltja magát, hirtelen egyre többen ki merik mondani, hogy a király meztelen. Milyen jó, hogy ma szinte az egész földkerekségre kikiálthatjuk, amit felismertünk! Otthonról, az íróasztalunktól is hallathatjuk a hangunkat, és olyan emberekkel is kapcsolatba léphetünk, akikkel a földrajzi távolság miatt soha nem találkoznánk.

Nyilván megvan a veszélye annak is, hogy a világ immár egy nagy faluvá vált. Egyfelől minden badarság is ugyanilyen könnyen terjed, de ez a szólás szabadságának az ára. Másfelől azok, akik nem férnek hozzá a világhálóhoz, szinte nem is jutnak szóhoz.

Az európai kultúrát is megmenthetjük a pusztulástól, ha kiállunk az értékeinkért, a sajátosságainkért, a józan ész szaváért, amelyet a bősz liberalizmus lassan teljesen száműzni igyekszik bizonyos területekről.

A „Szép új világ” rémálmának írója, Aldous Huxley tette fel a kérdést hosszú évekkel a televízió és az internet feltalálása előtt: „Mi van, ha egy rezsimnek sikerül a perverziót normává és a normalitást perverzióvá tennie, és a leigázás olyan kellemes módszereit kifejleszteni, hogy senki sem veszi észre a horrort, és nem is akar tiltakozni ellene?”

Felelősségünk észrevenni a készülő, kibontakozó szörnyűségeket, és lépjünk is fel ellene! Nem tehetjük meg, hogy szó nélkül tűrjük azt, amit tapasztalunk és ami ellen minden zsigerünk tiltakozik.

Értelmet kaptunk a Teremtőtől, ezért felelősségünk, hogy használjuk is. Válogassuk meg, hogy mit nézünk-hallgatunk-olvasunk, alakítsuk ki a saját véleményünket, és merjünk kiállni az igazságért a családunkban, a munkahelyünkön, a településünkön és akár a világhálón is. Mert az igazság valóban szabaddá tesz.

Kertész Tibor

(Megjelent a Háromszék napilap 2020. augusztus 27-i számában)

2020-09-07T16:42:30+02:002020. augusztus 28.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet