//HÁT HAJRÁ, ÚJ TANÉV! (2.)

HÁT HAJRÁ, ÚJ TANÉV! (2.)

Néhány napja elkezdődött az iskola, de még mindig sok a bizonytalanság a koronavírus-járvány miatt. Ez pedig komoly lelki kihívások elé állítja a gyermekeinket, hiszen szinte semmi nem tervezhető előre, az sem, hogy a vírusfertőzések egyre magasabb száma miatt mikor történik átállás ismét a digitális oktatásra. A szülők szerepe ebben a helyzetben rendkívül fontos, hiszen ha felkészítik a gyermekeket, beszélgetnek velük, akkor csökkentik a szorongásukat, bizonytalanságukat.

Semmi korábbi tapasztalatunk nem hasonlítható ahhoz, ami most történik, s emiatt nem rendelkezünk biztos stratégiákkal a megküzdéshez. Krízishelyzetet élünk át társadalmi szinten, a láthatatlan ellenséggel való szembesülés lecsökkenti kontrollérzetünket. Nincsen biztos válaszunk, kevés a kapaszkodónk, és ez jelentős mértékű feszültséget, szorongást generál – mindeközben már türelmetlenül állnánk vissza a megszokott mederbe, követeljük vissza az eddigi szép, nyugodt életünket.
Az elmúlt napok tapasztalataiból azt látom, hogy a gyermekeink, az új tanévet kezdett diákok és főleg a kisiskolások nem igazán kedvelték a digitális oktatást. Úgy tűnik, hogy a jelen helyzetben inkább betartják az előírásokat, mert szeretnének újra találkozni a barátaikkal, ismét az iskola közösségéhez szeretnének tartozni.
Feszültségeik, szorongásuk leküzdésében nagy szerepe van annak, ha hagyjuk őket beszélni, mesélni. Szerető, megértő szülőkre van szükségük, akik meghallgatják és elfogadják őket. Mondjuk el nekik, hogy nem baj, ha nem minden úgy történik, mint várnák. Szabad a frusztrációt, kényelmetlenséget, szorongást megélniük. Ha a segítségünkkel fel tudják dolgozni a nehéz érzéseiket, mindez nem hátráltatja őket.

A szabad időnkben játsszunk sokat gyermekeinkkel, a közös játék – mindegy, milyen fajtájú vagy tartalmú – emeli a jól-lét érzésünket, biztonságot, nyugalmat ad, játék közben örömhormonok szabadulnak fel szervezetünkben. A játék a kicsik számára fontos eszköze a megküzdésnek, a feszültségek levezetésének. Nemcsak mi fogjuk jobban érezni magunkat, hanem a velük való kapcsolataink is tartalmasabbak lesznek.

A játék az elme frissen tartásában s a hangulatra is pozitív hatással van, ráadásul újra felfedezhetjük erősségeinket, azokat a képességeinket, amiket a hétköznapokban már ritkábban használunk. Mindez az önértékelésünkre is pozitívan hat.

Erősítsük családi kötelékeinket sok beszélgetéssel, nézegethetünk fényképeket, mesélhetünk a gyermekeinknek a gyermekkorunkról, elkészíthetjük családfánkat is.
A járványtani intézkedések kapcsán törődjünk azzal, amire konkrét lehetőségünk van. Jó, ha betartjuk a védekezés józan és racionális szabályait: vegyük fel a maszkot, de csak ott és csak akkor, amikor ez okvetlenül szükséges. Tegyük a hétköznapi dolgunkat olyan jól, ahogyan tudjuk, és vegyük észre, kinek mivel segíthetünk a környezetünkben. Az is támogató hatású lehet, ha a beszélgetéseinkben nem emlegetjük folyton, hogy mennyire pusztító ez a járvány, hogy bele fog bukni a gazdaság, hogy épp hányan fertőződtek vagy haltak meg ma a világon, és holnap valószínűleg még hányan fognak.

Meg kell őriznünk a kapcsolatainkat is, foggal-körömmel ragaszkodnunk kell azokhoz. Ha már nem mehetünk közel egymáshoz, legalább a szemkontaktust, a karnyújtásnyi távolságot tartsuk meg. Ha a maszkok mögött nem látjuk az arckifejezést, próbáljunk figyelni a testbeszédre – új lehetőség lehet ez egymás tanulására.
Időnként találkozzunk a számunkra legfontosabb emberekkel, ha nem járhatnának iskolába a gyermekeink, akkor néhány barátból, osztálytársból alakítsunk kis játszó- vagy tanulócsoportot.

A saját és gyermekeink lelki békéje a megváltozott hozzáállásunkból származik majd, nem pedig a megváltozott körülményeinkből. Így „vírusos viharaink” életünk ajándékaivá, áldássá válhatnak.

Kertész Tibor

(Megjelent a Háromszék napilap 2020. szeptember 17-i számában)

2020-11-19T09:07:19+02:002020. szeptember 18.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet