👁‍🗨 836

„Jobban boldogul kettő, mint egy” (Préd 4,9) – ezzel a mottóval szerveztünk online házasságerősítő sorozatot november 12-e és december 10-e között 18 házaspár részvételével.  A három alkalomból álló sorozat legfőbb célkitűzése a házastársi egység megerősítése volt. Három, a házastársi kapcsolatot meghatározó fontos témáról hallhattak a résztvevők az együttléteken: egységben Istennel, a pozitív kommunikáció és a megbocsátás. Ezeket bibliai igazságokra alapozva mutattuk be, az éppen aktuális témát pedig páros és kiscsoportos beszélgetésekben próbáltuk elmélyíteni. Az együttlétek imával zárultak. A házasságerősítő sorozaton részt vett Tóth Attila-Levente margittai plébános, a nagyváradi egyházmegye családpasztorációs felelőse is. 

A házaspárok visszajelzéseiből:

„Gyerekkori álmunk volt egy közösséghez tartozni, egy olyan ,,nagyobb családhoz”, amelyben igazán otthon lehetünk. A Kertész házaspár által szervezett online találkozók által tagjai lehetünk egy olyan virtuális házascsoportnak, melyre igazán büszkék vagyunk. Már az első találkozó alkalmával éreztük, hogy ezzel nem csak a kettőnk vágya kezd kibontakozni, hanem a többieké is.

Mivel mi idén fogadtunk egymásnak örök hűséget, még talán kevésbé éreztük a hiányát a lelki feltöltődésnek, mégis mélyebb énünkre hallgatva jelentkeztünk ebbe a házasságerősítő csoportba.

Máris erősíteni kell? – fogalmazódott meg a kérdés bennünk. Így picit elbizonytalanodva vágtunk bele a ,,nagy kalandba”, ugyanakkor abban a meggyőződésben, hogy minél erősebb az alap, annál tartósabb, magasabb lehet egy építmény, vagyis ha a kezdetektől tudatosan belefoglaljuk az Urat a házasságunkba, attól a kapcsolatunk még szilárdabb lesz. Izgalommal vártuk az esti találkozásokat, melyeken úgy éreztük, hogy a szívből jövő gondolatok, szentírási részek nyitott kapukra találtak. 

Egy új imát építettünk be ezáltal a hétköznapjainkba (141. zsoltár). A személyes beszámolók, a házi feladatok olyan praktikus kapaszkodókat nyújtottak számunkra, amelyek segítségével még közelebb kerültünk egymáshoz és a jó Istenhez. Olyan étékeket fedeztünk fel egymásban, olyan elrejtett kincseket, melyekre Tibor és Marika ,,játékain” keresztül bukkantunk rá. Köszönjük nektek a közös imákat, de legfőképpen azt, hogy megtanítottatok minket megáldani a társunkat. Egymás szavai igazán mélyen megérintették a lelkünket.
Úgy érezzük, hogy ezután még tudatosabban figyelni fogunk egymás érzéseire, az összhangra. Azokat a csatákat, melyeket eddig egymás ellen vívtunk, ezután már együtt szeretnénk megnyerni!” (Kedves Zalán és Gyöngyvér, Csíkszereda)

***

„A házasságerősítő program alkalmai minket „összefordítottak”, egymás felé vettük az irányt ? Az elmúlt hetek alatt tudatosan jobban figyeltünk egymásra, a házi feladatok segítettek ebben, a férjemért/feleségemért mondott imák, egymás jó tulajdonságát tudatosan megerősítettük. Egy kicsit újra szerelmesek lettünk egymásba, láttuk, hogy milyen nagyszerű, jó férjem/feleségem van. Számunkra áldás volt, mert segített egy konfliktus helyzet pozitív és szeretetteli megoldásában. Köszönjük szépen! Várjuk a következőt!!! ?” (Miklós Árpád és Melinda, Csatószeg)

***

„A házassagerősítő alkalmak nagyon áldottak voltak, hiszen a járvány kezdete óta nem voltunk semmilyen alkalmon, ami a házassággal foglalkozott volna. Fontos számunkra, hogy a házasságunkat ápoljuk, mert azt tapasztaljuk, hogy a házastársi kapcsolatunk akkor mélyebb, meghittebb, áldottabb, amikor Istent is behívjuk, és természetesen nem akarjuk azt, hogy egyetlen percre is magunkra hagyjon. Időnként lankad a buzgóságunk és ilyenkor nagyon nagy szükségünk van arra, hogy mihamarabb visszatérjünk a Megváltónkhoz. Erre volt nagyon jó ez a három alkalom. Már az első alkalomra nagyon vártunk, mert tudtuk, hogy olyan házaspárokkal találkozhatunk, akiknek szintén fontos a házasságuk erősítése. Ezzel a tudattal jó volt részt venni, öröm volt bennünk, és tapasztaltuk a Szentlélek munkáját, amely tanított minket az Úr igéjén keresztül, és helyzetenként eszünkbe juttatta az ő szavait, amelyek segítetekt a bennünk levő háborgó tengert lecsendesíteni.

Az alkalmak körüli időszakban még jobban éreztük a bennünk levő békét, harmóniát a családban és elmondhatjuk, hogy tanultunk pár dolgot, ami segít egymásnak még jobb társai lenni és Isten dicsőségére élni.” (Kovácsi Zsolt és Enikő, Csittszentiván)

TÁMOGATOM

ADOMÁNYÁVAL MISSZIÓNKAT SEGÍTI

Ha teheti támogassa a munkánkat. Köszönjük!

TÁMOGATOM