//HIVATÁSUNK A CSALÁD

HIVATÁSUNK A CSALÁD

Jézus Krisztus nagy családját szolgálni, benne minden életállapottal, az örömhírt hirdetni. A tudatosabb életre, a szeretet-kapcsolatok feltöltésére és az ehhez szükséges Isten-kapcsolatra hívni, segíteni a családokat – ahogy lehet – ez ma a családpasztoráció feladata. Év végi beszélgetés Szénégető István főegyházmegyei családpasztorációs referenssel, a marosvásárhely-remeteszegi Szent Család templom plébánosával a családokért végzett munka kihívásairól, az Eukarisztia évéről, a Családpasztorációs Központ tevékenységéről.

Lezárult egy pasztorális év, a hivatások éve. Mit jelentett ez személyesen számodra, hogyan próbált csatlakozni a családpasztorációs munkacsoport ehhez a témához?

Sokszor magától értetődőnek vesszük, hogy „mindenkinek van hivatása az Egyházban”. Ez az év hozzájárulhatott ahhoz, hogy mindenki őszintén, személyesen adjon választ arra a kérdésre, hogy mi az ő hivatása.

Itt-ott voltam alkalmakon, ahol megosztottuk egymással, hogy mikor és hogyan hívott Isten. Hallható, érzékelhető a hívása? Néha nagy a kísértés, hogy nagyokat mondjunk, általánosságokat. Mi arra próbáltunk fókuszálni, jó lenne megtapasztalt, átélt vagy éppen nem eléggé átélt élményeinkről őszintén szólni, megosztani. Közben többször is rádöbbentünk, hogy mennyi szín, milyen sokféleség van Isten hívásában, és hogy ha Isten hív, létrejön a találkozás. Lecsendesül az elme, a háborgó gondolat. Isten így vagy úgy megérint, és ez átformál minket.

Ezt többeknél hallottam és megjegyeztem, én is így élem meg. Ez pedig küldetésbe torkollik. Ilyen összefüggésben éltem át a papi hivatások ünnepét februárban. A szülői hivatás témáját próbáltuk körülírni az augusztusi Szülők Iskolája nyári táborunkban. Majd szeptemberben Csíksomlyón a házaspárok és családok hivatását megünneplő nap, zarándoklat is erről szólt Pál József Csaba püspök atya tolmácsolásában is.
Ilyenekről elmélkedtünk a plébániai munkatársképzőn is, hisz Isten sokszor egy plébánián szólít meg, hív minket Vele lenni, vagy az embereket szolgálni.

A családiroda munkatársai sokat tettek azért, hogy ez a lelki vonulat, Isten hívása és a mi válaszunk valamiképpen megjelenjen rendezvényeinken, a lelkinapokon és egyéb találkozásokon, amiket mi szerveztünk. Nem mérhető, de a reményünk az – és ezt néhány visszajelzés is igazolja -, hogy mindezeknek lehetnek hétköznapjainkat befolyásoló, életünket jobbító hatásai is.

A Családpasztorációs Központ programjaihoz csatlakozó családok, illetve a marosvásárhelyi Szent Család Plébánia családjainak életét is követve, látva melyek azok a kihívások, próbatételek, amelyekkel szembesülnek a családok ma a Gyulafehérvári Főegyházmegyénkben? Hogyan lehet ebben családpasztorációs tevékenységekkel, jó programokkal nekik segíteni?

Kihívások, próbatételek? Vannak bőven, úgy látom. Ezek között van olyan, családok befolyásoló, egységet erőszakosan romboló hatás, ami annyira drámai, hogy emberileg azt mondanám, bár ne lennének! De van olyan kihívás, próbatétel is, amiért hálásak kell legyünk.

Isten miliőjéhez, életéhez való hűséges ragaszkodásunk ezer próbának van kitéve, alávetve. Az egyik ilyen a megélhetésért folytatott küzdelem. Van, aki kénytelen két munkahelyen dolgozni. Van, aki idegenségbe kényszerül, tartósan külföldön próbálja biztosítani megélhetését. A szíve a családjához fűzné, a pénzkereset azonban megköveteli, hogy sokat legyen távol. Ez nemcsak az egészséget, hanem a házasságot is kikezdheti, benne az életadó kapcsolatokat: a házasfelekét, illetve a szülők gyermekeik iránti, a gyermekek szüleik iránti, sőt a három vagy négy generációt egybefűző, egymást segítő, kiegyensúlyozott kapcsolatát. A tudatosabb életre, a szeretet-kapcsolatok feltöltésére és az ehhez szükséges Isten-kapcsolatra hívni, segíteni őket, ahogy lehet – ez lenne a családpasztoráció feladata.

Egy másik kihívás: a problémákkal szembesülő családok számára nincs elegendő fórum, ahol segítséget kérhetnek és kaphatnak, persze, tisztelet a kivételnek! Sok, élő közösség, jó kezdeményezés van, az ilyen párok vagy a különleges helyzetbe került családok számára, ahová jelzést adjanak, ahonnan bizalmasan segítséget kérjenek.

A mi feladatunk az, hogy beszéljünk a reményről, arról, hogy szabad gyengének lenni és mutatkozni. A mi feladatunk őket egy bizalmi légkörbe meghívni, egy fél napra, napra, ahol lehet beszélgetni. Igen, szabad a problémák között segítséget kérni, hisz az élet folyamán talán mindnyájan lehetünk egy ideig segítségre szoruló sebzettek, majd később másokon segítő gyógyítók. Fordulni szokott néha a kocka… Istennél mindig lehet újratöltekezni, újra indulni. Az Egyháznak ezért a legkülsőbb emberi arca ebben tud megmutatkozni. Hogy ezt mennyire tudtuk elmondani, és mit tettünk ezért, azt csak konkrét esetek feltárásával, bemutatásával lenne érdemes szemléltetni, de most ez egy másik fórum.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz csatlakozva Főegyházmegyénkben az új pasztorális év témája az Eukarisztia. Milyen lehetőségeket nyit meg a téma a családpasztoráció számára? Hogyan tudnak ehhez kapcsolódni? Milyen terveik vannak az Eukarisztia évére?

Már az előkészítő évek során annyira jó elmélkedések, katekézisek voltak, jobbnál jobb rendezvények, köztük fiataloknak, családoknak is – mind azért, hogy az Eukarisztiában köztünk elő Jézushoz közelebb segítsen mindnyájunkat.

A családpasztorciós munkacsoport, azon túl, hogy ösztönözni szeretnénk köreinket, hogy minél többen vegyünk részt a szeptemberi rendezvényeken Budapesten, úgy látjuk, hogy a házas lelkiség és az eukarisztikus lelkiség adta lehetőségeket kellene új fénybe állítani, elmélyíteni.

Ahogy Jézus a kenyérben és borban a Jelenlét maga, és ahogy a pap „kiteszi” az Oltáriszentséget, talán nekünk is így kell megtanulnunk jelen lenni, elérhetővé válni, kitéve magunkat sok-sok hatásnak, hogy elhasználódjunk bizonyos értelemben. És ahogyan az ostyakenyér megtörik, talán ebből is tanulhatunk valamit: megtörten is Isten és egymás bizalmában maradni. A bizonytalanságok felvállalásával, sebzetten, megtörten – de egymást megtartva. És ahogy Jézus ajándék lesz: teljesen ideadja önmagát a szentáldozásban, kenyérként táplál, talán mi is így válhatunk egymás számára olyan életadó falattá, mely igaz Szeretetté formál. A szentmise és a szentségimádás mélyebb átélése tud segíteni, hogy ezt legalább részben életre váltsuk.

A Családpasztorációs Központ az elmúlt években több jó programot is szervezett házaspárok, családok számára. Milyen anyagi forrásokból sikerül fenntartani a családirodát, miből él a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központ?

A házaspárok és családok egységét sokféle civil szervezet szakmai módon vagy szociálisan érzékennyé válva hatékonyan segíti. Az Egyház, és benne Főegyházmegyénk családirodája, annak munkacsoportja és önkéntesei (sok lelkipásztorral és plébániával együtt), azt tűztük ki célul, hogy kerügmatikus lelkipásztorkodást és lelkületet hozunk közel az emberekhez.
Ez egyszerűbben azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nagy családját szolgáljuk, benne minden életállapottal és a célunk, hogy az örömhírt meghirdessük.

Ez tervszerű munkát igényel. Ennek vagyunk részesei, ennek folyamataiban haladunk előre. Ezért hoztunk létre egy központi irányító irodát Marosvásárhelyen, illetve egy külön munkapontot Kézdivásárhelyen. Három alkalmazott dolgozik, ők nem „államsegélyesek”. 2009 óta önfenntartók vagyunk. Az éves költségvetésünk 22-25 százalékát az évente egyszer, Szent Család Vasárnapján, a plébániákon megtartott gyűjtésből fedezzük, a többit magánadományokból, pályázatokból.

A szolgálathoz rendelt külső, intézményes forma, a családpasztorációs iroda fenntartása is nagy kihívást jelent. A Gondviselés rendeléséből néhány ember figyel arra, hogy konkrét tettekkel segítse a fennmaradást, mert érdekli, érinti az a munka, amit megvalósítunk. Mottónk, „A hit kegyelem. A család áldás. A gyermek jövő.” valóban nagyon szép, de ez anyagi áldozatokat, összehangolt munkát is igényel.

Emellett folyamatosan keresünk új társakat, önkénteseket, akik hozzánk kapcsolódva szervezői vagy más munkával, imával, anyagi támogatással is készek velünk jönni az úton. Együtt nagyon szép! Ezt az egységet Isten mindig megáldja.

Idén december 29-én, Szent Család Vasárnapján templomainkban hozzájárulhatunk perselyes adománnyal ehhez, de egyben a lelkipásztort is segíthetjük, hogy annak további szervezését akadálytalanul lebonyolíthassa. Kertész Tibor

 

A képre kattintva elérhető a Családpasztorációs Központ éves beszámolója.

 

2019-12-21T20:37:32+03:002019. december 21.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet