A Biblia és a kereszténység meggyőződése, hogy a szexualitás Teremtő által szándékolt természetes célja a férfi és a nő szerelmének, egyéválásának megélése és a termékenység. Az azonosneműek szexuális kapcsolatai ezért rendezetlenk, helytelenek (vö. Ter 19,5; Róm 1,26-27)

Ezért az Egyház nem tartja helyesnek, ha az azonosneműek együttélését házasságnak nevezik, és főként nem tartja helyesnek (a gyermek érdekei miatt), ha azonosnemű pároknak engedélyezik gyermekek örökbefogadását.

Ezzel a kereszténység nem elítélni akarja a homoszexuális hajlamú embereket. Magát a hajlamot nem is tekinti bűnnek, csak a homoszexuális cselekedetet. A kereszténység nem akarja megbélyegezni vagy kirekeszteni a homoszexuális hajlamú embereket. (KEK 2357.)

A homoszexualitás nem veleszületett, fátumszerű irányultság

Ezt bizonyítja több olyan egypetéjű iker esete is, ahol a két személy szexuális irányultsága más lett. Egyébként sok pszichiáternek és orvosnak az a véleménye, hogy a legtöbb homoszexuális hajlamú ember nem 100 százalékban ilyen. Az egyéniségének van egészséges, heteroszexuális része is, és dönthet úgy, hogy az énjének ezt a részét fogja használni. Ha ezt a döntést meghozza, akkor, ha sok esetben nem is könnyen, de igazi kiteljesedést élhet meg a férfi-nő kapcsolatban és a házasságban.

A férfi és a nő nemi felépítésének és teleológiájának vizsgálata azt mutatja, hogy két férfi, vagy két nő szexuális „egyesülése” szó szerint lehetetlen. Bármit is tesznek egymással, tettük terméketlen marad, és nem jöhet létre valóságos egyesülés. Valójában sem az anatómia, sem a szexualitás biológiai, sem pedig a szerelem szexuális testbeszéde értelmében nem illenek össze.

  1. Az Egyház az azonos neműekre irányuló hajlamot azért nem tartja helyesnek, mert nem felel meg az emberi természetnek. Az embert ugyanis Isten „férfinak és nőnek” teremtette (Ter 1,27). Így, és nem másképp. Azt is mondhatnánk, a férfi „magányát” egy másik férfi nem oldhatta volna fel, ezért teremtette Isten a nőt – a másik embert, aki illik hozzá, aki kiegészíti őt, akivel az emberlét új teljességét élheti át, aki „csont a csontomból és hús a húsomból” (Ter 2,23), ahogyan a Biblia fogalmaz. Paradox módon épp azért nem lehet „férfiúi hús”, hogy „hús lehessen az ő húsából”. Az új „embernek” azért kellett nőnek lennie, hogy a férfival összeilljenek. Csak a női mivolt gyógyítja az ő magányos férfi voltát.
  2. A homoszexualitás nem egyszerűen változata a teremtésnek, mert objektíve bűnös az a viselkedés, amelyhez vezet. A bűnbeesés óta minden ember sok más rendetlen hajlamot hordoz magában, amely ellentmond Isten teremtésgondolatának – „az ember természetének”: a gőg, a hiúság, az irigység, az embertárs felesége utáni vágy, a bírvágy, a gyermekek iránti szexuális vágy stb. Az efféle rosszra való hajlamok az egyház véleménye szerint nem tartoznak az ember „lényegéhez”, Istentől akart természetéhez. Az ember „igazi” természetéhez alapvetően nem tartozhat rosszra való hajlam – önmagában véve minden teremtmény jó.
  3. A feminista ideológia is igazolja, hogy a homoszexualitás „természeti adottságként” való értelmezése összeegyeztethetetlen a zsidó-keresztény emberképpel. Képviselői ugyanis azért „szeretik” a homoszexuálisokat, mert úgy tűnik számukra, hogy az ő követeléseiket jelenítik meg, azaz a megélt nemi szerepnek (gender) a függetlenségét a férfi és a nő biológiai felépítésétől (sexuality).

 

Forrás:

A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2357.

Laun, Andreas – Homoszexualitás katolikus szemmel

Székely János – A hit kapuja, Szent István Társulat (Budapest, 2016)

Nicolosi, Joseph – Healing of Homosexuality. Case Stories of Reparative Therapy (New Jersey, 1997).