Homoszexualitás-LMBTQ

Homoszexualitás és kereszténység

A Biblia és a kereszténység meggyőződése, hogy a szexualitás Teremtő által szándékolt természetes célja a férfi és a nő szerelmének, egyéválásának megélése és a termékenység.

“Őszintén és becsületesen kell beszélni korunk súlyos problémájáról, hiszen éppen a szabadság nevében próbálják sokan elhitetni, hogy mindent szabad.  A homoszexualitás nem a jelen történelmi kor “vívmánya”, hanem az ókorban is jelen volt, mint valamiféle rendellenesség. A problémával küszködő fiatalokat nem hagyhatjuk magukra. Segítenünk, szeretnünk kell őket, hogy meggyógyulhassanak. Védenünk kell őket, nehogy kihasználják ezeket a fiatalokat. Hiszem, vallom, hogy a szexuális rendellenességek is megelőzhetők, gyógyíthatók.” 

Dr. Beer Miklós, püspök

“A homoszexualitás igazi tragédiája az, hogy ha ezek az áldozatok kicsit több megértést, szeretetet és segítséget kapnának a szüleiktől, akkor az egész meg sem történne… Nyilvánvalónak tűnik, hogy ha a homoszexualitást nehéz gyógyítani, akkor a megelőzésre kell összpontosítanunk erőinket.”

David Wilkerson, keresztény evangélista

“Apatársaim, férfiak! Hol vagytok? Világszerte gyermekek milliói szenvednek a férfiak, az apák hiánya miatt, és menekülnek drogba, alkoholba, játékba, homoszexualitásba, mindenféle  devianciába. Ne dőljünk be a hazugságnak, hogy nincs ránk szükség. A világ mást akar elhitetni velünk, de az anyák egyedül nem tudják mindazt megadni gyermekeinknek, amit csak mi tudunk, férfiak, és amit csak együtt tudunk szülőként, ráadásul egymást szerető házaspárként.” 

Kovács Károly, addiktológiai szakpszichológus

“A homoszexuális szeretetigény lényegében a szülői nevelés utáni vágy. A homoszexuális azokat a kötődéssel kapcsolatos normális szükségleteit akarja betölteni, amelyek a növekedése során rendellenes módon betöltetlenek maradnak.”

Richard Cohen, újságíró

“Úgy vélem, a homoszexuális állapotot nem genetikai hajlamokkal, a hormonális egyensúly hiányával vagy akár rendellenes tanulási folyamatokkal kell összekapcsolnunk – ahogy azt gyakran gondolják – , hanem a szülő-gyermek kapcsolat nehézségeivel, mégpedig különösen az élet első éveiben adódó nehézségekkel.”

Elizabeth Moberly, pszichológus, teológus
2018-11-10T17:18:00+02:002018. október 19.|0 hozzászólás

Állj ki egy megosztással a család mellett!

Hagyj üzenetet

Go to Top