///Isten értékes igazgyöngyeiként élni

Isten értékes igazgyöngyeiként élni

Március 9-e és 11-e között a csíksomlyói Jakab Antal Házban tizenegyedik alkalommal szervezték meg a feleségek és édesanyák lelki hétvégéjét Értékes vagy! címmel. A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központjának munkacsoportja által előkészített rendezvényen idén közel másfélszáz feleség és édesanya vett részt. A mottót, ami köré a hétvége eseményei tömörültek Izajás próféta könyvéből választották a szervezők: „Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged.” (Iz 43,4)

Isten igazgyöngyeiként, páratlan értékű kincsekként, különleges, a Teremtő képmására alkotott és gondosan formált teremtményekként, nőkként – feleségként, édesanyaként – élni. Dolgozni azon, hogy ne a mindennapi személyes teljesítmény határozzon meg, hanem az istengyermeki szabadságban megélt hiteles, vonzó élet – erre a felhívásra érkezett március második hétvégéjén Csíksomlyóra mintegy másfélszáz feleség és édesanya.

– Az, hogy ilyen sokan vagytok itt, arra enged következtetni, hogy a Teremtőnk tervében is benne van az, hogy mi nők, feleségek és édesanyák évről-évre találkozzunk egymással, Istennel és önmagunkkal is – mondta bevezetőjében Kertész Marika, a Családpasztorációs Központ munkatársa, a lelkinap moderátora.

Urbán Erik ferences szerzetes, kegyhelyigazgató „Nők a Szentírásban és az Egyházban” címmel tartott előadást.
– Meg kell találnunk a férfi és a nő közötti helyes egyensúlyt, a helyes viszonyulást egymáshoz, önmagukhoz, családjukhoz, a társadalomban betöltött szerepeikhez. A Szentírás is tele van derék asszonyokkal, nőkkel, akik megtalálták szerepüket Isten tervében, és ezáltal az Egyházban és társadalomban – emelte ki az előadó.
A péntek este egy kreatív összerázó alkalommal, páros beszélgetésekkel zárult, a résztvevő nők a fárasztó hét után is tudtak nyitottan, vidáman osztozni egymás örömeiben, megtapasztalásaiban.

A szombat délelőtti történések az Istennel való személyes kapcsolat elmélyítésére adtak lehetőséget. Kertész Marika, a Családpasztorációs Központ Munkatársa az értékességük felismerésére buzdította a nőket a lelki hétvége mottójából kiindulva.
– Isten utánatok nyúl, fel akar emelni. Jézus mindig felemelő szeretettel hajolt le a nőkhöz, nem voltak előítéletei. Istennek az igazgyöngyei vagyunk. Az igazgyöngyök hosszú idő alatt és sajátos körülmények között formálódnak, ezáltal válnak különlegesség, egyedivé és értékessé – hangsúlyozta.

A gyergyóremetei Balázs Hajnal tanúságtételében személyes élményeit osztotta meg annak kapcsán, hogy az Istennel megújuló kapcsolata nyomán hogyan kapta vissza önértékelését.
– Most már tudom értékelni magam azokkal a hiányosságokkal, jó dolgokkal együtt, mert azokkal vagyok olyan, amilyen. Bármilyen nehézségben vagyok, bármilyen problémám van, tudom, hogy számíthatok Istenre és ez mindennél fontosabb – összegzett a négygyermekes édesanya.

A délelőtt második felében kerekasztal beszélgetésre került sor “Az értékes élet útja feleségként, édesanyaként” címmel, György Ida moderálásával. A meghívottak Nagy Ildikó Csíkszentlélekről, Forró Gerda Csíkszeredából voltak, a férfiak nézőpontját Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa képviselte.

A kiscsoportos beszélgetések és az ebédszünet után a jelenlevők a műhelymunkák egész sorából válogathattak: lehetőségük volt a testi és lelki egészség megőrzéséről, a női hivatás és értékek megtalálásáról, a külső és belső szépségről, a szerető kommunikációról, a szemlélődő imamódról beszélgetni. Egy kisebb csoport a klarissza nővérek délutáni imaóráján vett részt, egy másik csapat a Jézus-hágó keresztútját járta végig. A napot a kegytemplomban megtartott szentmise és az esti szentségimádás zárta.

Vasárnap délelőtt a székelyudvarhelyi Péter Júlia „Találkozás az Egyetlennel” című előadásában a személyes imaidő, az Istennel való találkozás megújító erejét emelte ki.
– Isten szólni akar hozzánk: személyesen és rendszeresen. Ehhez azonban nekünk is jelen kell lennünk a számára – mondta el az előadó, aki szerint ebben több lelki mozzanat is segíthet: éberré válni Isten számára, megszólítani valamelyik isteni személyt, dicsőíteni az Urat, kérni Jézus vérének megtisztító erejét, Isten cirógató meleg szeretetébe helyezkedni, használni a Szentlélek ajándékait és gyümölcseit, Isten fegyverzetét magunkra ölteni.


A lelki hétvége kiértékelője és az összegzés után, a Családpasztorációs Központ tevékenységének bemutatása és a programot záró szentmise következett, melynek végén megáldották a gyermek után vágyó, vagy gyermeket váró édesanyákat.

Köszönet a szervezőknek, a műhelymunkák vezetőinek, valamint a csodálatos díszlet ötletgazdáinak, a gyergyóremetei asszonyoknak.

Kertész Tibor

A rendezvényen készült fotók ITT, a hangulatvideó ITT megtekinthető.

A résztvevők beszámolóiból:

Öröm és hála van a szívemben, mert részt vehettem a Csíksomlyón megrendezett feleségek és édesanyák lelki hétvégéjén. Motivációmat a lelki megerősödésre vágyó énem adta. Mit kaptam ettől a rendezvénytől? Itt megtapasztaltam Isten jelenlétét és rájöttem, hogy csak így érdemes élni. Ennek kapcsán született meg mottóm: „Az a nap, amely nincs átitatva Isten jelenlétével, az elveszett”.
Megértettem, hogy Isten értékesnek teremtett nőként, feleségként, anyaként. Hosszú időn át formál, ezáltal válunk egyedivé. Értékünket Isten adja, és senki sem veheti el tőlünk, akkor sem, amikor megaláznak, vagy kudarc ér bennünket. A rendezvényen éltem át, hogy milyen 170 édesanyával, feleséggel együtt imádkozni, áldani az Urat, Isten csónakjában lenni, ahol ő a kapitány. Úgy éreztem, itt a béke és nyugalom szigetén vagyok. Megerősödtem abban is, hogy merjek önmagam lenni, olyan, amilyennek Isten álmodott. Mindezért a sok jóért, a csodáért, köszönettel és hálával tartozom. Ilyés Etelka, Kézdiszentlélek

Mély hála van bennem a jó Isten iránt, hogy ezen a lelkigyakorlaton egy számomra fontos és közel álló személlyel együtt vehettem részt. Megható volt látni a könnyezve-mosolyogva egymás előtt megnyíló feleségeket, édesanyákat, nagymamákat. Öröm volt látni a kismamákat, hallani a kisbabák hangját.
Jó volt újra egy olyan feleséggel-édesanyával összekerülni a kiscsoport alkalmával, akinek erejét, derűjét tavaly csak ismeretlenül csodáltam, és akinek bájos arcát felidézve úgy érzem, hogy saját megpróbáltatásaimat segített könnyebben elfogadni. Megerősítést nyertem abban, hogy a jó Isten igazgyöngye vagyok. Azok vagyunk mindannyian, akiket a jó Isten értékesnek teremtett és akiket Ő úgy fogad el, úgy szeret, úgy tart tenyerén, ahogy vagyunk és amilyenek vagyunk. Csak hinni kell! Tamási Csilla, Marosvásárhely

„Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szükséges.” (Lukács 10,41) Jézus szelíd szavai engem is néven szólítottak ezen a hétvégén. Arra késztettek, hogy felülvizsgáljam, mire fordítom Istentől kapott tehetségem, mire irányulnak cselekedeteim a mindennapokban. Ráeszméltem arra, hogy a sok hiábavaló erőlködésem felemészti a türelmem, az energiám, az időm. Megújult elhatározással tértem vissza családomhoz, hiszen tudatosítottam magamban, hogy mi szükséges és elégséges számomra: Istennel, Istenben és Istenért élni. Barabás Zsófia, Gyergyóremete

2018-07-09T11:41:01+00:00 2018. március 19.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet