//Az Úr új magot vet földjeinkbe

Az Úr új magot vet földjeinkbe

Újév napján szokás fogadalmat tenni, hogy mit cselekszünk meg vagy mellőzünk abban az évben. Aztán már az esztendő első hónapjaiban látjuk, hogy tele a harctér a fogadalomcsaták ezer sebből vérző áldozataival. Mert azt szeretnénk, hogy a változás, az újjászületés úgy történjen, hogy nekünk ne kelljen változni.

Hányszor fogadtunk meg valamit az új év első napjaiban? Minden év elején, többször is. És hányszor sikerült megtartani a fogadalmat egészen az év végig? Itt máris romlik az arány. Edzőtermek vezetői tanúsítják, hogy januárban mindig ugrásszerűen nő a bérleteladások száma, aztán a tavasz kezdetére rendszeresen visszaesik.

Mindennapi működésünket a szokásaink, a bejáratott, belénk nevelt, eltanult, berögzült rutin irányítja, és ez nagy hatalmú úr az életünkben. Ezért, ha fejlődni akarunk, ha nem óhajtjuk, hogy menedékeink börtöneinkké alakuljanak át, először is a komfortzónánkat kell elhagynunk.

Aztán a változáshoz mindig valami olyasminek az elengedésére van szükségünk, amit – vagy akit – éppen meg szeretnénk nyerni. Isten, lemondva saját békéjéről, dicsőségének ragyogó fényéről, békét és világosságot tudott hozni ebbe a feldúlt és sötét világba. Milyen jó lenne, ha el tudnánk engedni azt, amire épp vágyunk, és ennek következtében világosan látni, hogy mi biztonságos és mi bizonytalan.

„Amikor új évet ünneplünk, valamit megtapasztalunk az új, a hamisítatlan, az érintetlen varázsából.” – írja Anselm Grün bencés szerzetes. Mert az újnak van egy sajátos ragyogása. Új ruhát hordani azt is jelenti, hogy újnak érezzük magunkat, szebbnek, mint a régi ruhában. Megvan benne mindig az a remény is, hogy új emberek lehetünk, és mások nem tudnak bennünket a régi szereppel azonosítani. Ez a ragyogás ott látható az új, még érintetlen hótakarón vagy a pár napos, bájosan gyámoltalan újszülött arcán is.

Azért reménykedünk újévkor az újrakezdésben, mert bízunk benne, hogy nemcsak a ruháink és szerepeink újulnak meg, hanem az egész évünk.

Ha újra akarunk kezdeni, a magunk kezébe kell vennünk az életünket, és azt úgy kell elfogadnunk, amilyen. Csupán ezt követően tudjuk megragadni, formálni azt.

Életünk időnként elvadult szántóföldhöz hasonlítható, amely telis-tele van bogánccsal és kövekkel, bozóttal és gyomokkal. Ha művelni akarjuk, először ki kell hasítanunk belőle egy darabot. Életünk egész földparcelláját nem tudjuk egy év alatt termékennyé tenni. Ezért döntsük el magunkban, hogy életünk mely darabkáját szeretnénk ebben az évben megművelni. Talán kapcsolataink, munkánk vagy életstílusunk területe ez. Lássunk hozzá, sok a tennivaló: ami rosszul nőtt, ki kell tépni, hogy a föld termést hozhasson, az új növekedni tudjon!

Isten ebben az új évben is új magot vet a földjeinkbe. A mi feladatunk művelni a kikelő vetést, gondoskodni arról, hogy a zsenge hajtás szárba szökkenjen, hogy az új, a nem sejtett és a csodálatos bennünk virágba borulhasson. Kertész Tibor

2019-01-03T11:32:24+00:00 2019. január 3.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet