//Kevesebbet szólni, inkább meghallgatni

Kevesebbet szólni, inkább meghallgatni

A hétköznapok forgatagában legtöbben túlságosan elfoglaltak vagyunk, és túl sokat beszélünk ahhoz, hogy igazán meghalljuk és megértsük, amit a házastársunk vagy a gyermekeink szeretnének mondani nekünk. Pedig mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy „legyen emberünk”, aki értő figyelemmel, együttérzéssel meghallgat. Meg kell tanulnunk ilyen emberekké válni!

Sokszor megesik velem, hogy miközben a gyermekeim beszélnek hozzám, én az éppen soron következő teendőmön gondolkodom, vagy egyszerűen túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ne csak halljam, de be is fogadjam az általuk elmondottakat. Ilyen helyzetekben rendszerint csak akkor „térek magamhoz”, ha a fiam nekem szegezi a kérdést: „Anya, te figyelsz egyáltalán?” Ilyenkor mindig elszégyellem magam, elnézést kérek, és megkérem, hogy ismételje meg az általa mondottakat.

Isten mindig kész meghallgatni minket, soha sem túl elfoglalt ehhez. Bármikor mehetünk hozzá és bármit elmondhatunk neki. Nem hurrog le, nem utasít el. Példája minket is arra ösztönözhet, hogy mi is hasonlóképpen viszonyuljunk egymáshoz, legfőképpen szeretteinkhez.

A jó meghallgatás elsajátításához, begyakorlásához kitűnő gyakorlóterep lehet az Istennel való személyes kapcsolatunk ápolása. Ha a csendes imaidőnkben megtanulunk jelen lenni Isten számára, meghallani az ő hangját, ez segít abban, hogy szeretteink számára is jelen tudjunk lenni.

Mi az, ami még segíthet?

A másik személye iránti érdeklődés

Ha igazán fontos számunkra a társunk, a gyermekünk, ha valóban érdekel az, hogy mi történik velük a mindennapokban, ez megkönnyíti az odafigyelést. Bizonyára mindnyájan tapasztaltuk, hogy ha valamiért neheztelünk a házastársunkra vagy a gyermekünkre, sokkal nehezebb ilyenkor meghallgatni őket. Ezekben a helyzetekben hajlamosak vagyunk arra, hogy sértődötten „kivonuljunk” a kapcsolatból, vagy esetleg jól megmondjuk a magunkét. Ezzel azonban csak falakat építünk és a köztünk levő távolságot növeljük.

Saját szükségleteink háttérbe helyezése

Dönthetünk amellett, hogy a másik fele fordulunk, félretéve, ideig-óráig háttérbe szorítva azt, hogy nekünk mire lenne igényünk, mit várnánk el a beszélgetőpartnerünktől.

Jelezzük, ha nem tudunk odafigyelni a másikra

Ne próbáljuk eljátszani azt, hogy figyelünk, miközben teljesen más dolgok foglalkoztatnak. Ilyenkor becsületesebb jelezni azt, hogy nem vagyunk képesek osztatlan figyelmet ajándékozni. Pl. így: „Most nem tudok odafigyelni rád. Megbeszélhetnénk ezt később?”

Legyünk aktívan odafigyelők

Soha ne legyünk csak passzív hallgatók, legyünk nyitottak, kíváncsiak! Tegyünk fel olyan „teremtő” kérdéseket, amelyekkel segíthetjük társunkat, gyermekünket, hogy jobban kifejezhesse az érzéseit, gondolatait. Ezáltal mi is jobban megérthetjük őt. Pl. Te mit gondolsz erről? Milyen érzés volt vele együtt lenni? Mi zavar a vielkedésében? A Példabeszédek könyvében olvashatjuk ennek kapcsán: „Mint a mély víz, olyan a terv az ember szívében, de az okos ember kimeregeti azt.” (Péld 20,5)

Fogalmazzunk meg változatos kérdéseket

Ne mindig ugyanazzal a kérdéssel indítsuk a beszélgetést: Hogy vagy? Mi újság az iskolában?, hanem tegyünk fel olyan kérdéseket, amelyek megnyilvánulásra késztetik a másikat, mint pl., Minek örültél ma a legjobban? Miért vagy ma hálás? Mi volt a legemlékezetesebb esemény ezen a héten? Milyen terveid vannak erre a hétre?

Ne vágjunk közbe!

Hallgassuk végig beszélgetőtársunk mondanivalóját! Közben ne adjunk neki tanácsokat, ne oktassuk ki! Ne ítélkezzünk és és ne kritizáljunk! Ne értékeljünk addig, amíg nem hallottuk és meg nem értettük az egészet! Általában, amikor valaki beszél és hallunk valamit, amivel nem értünk egyet, nagy a kísértés, hogy közbeszóljunk és vitába szálljunk vele. Ne tegyük ezt! A Példabeszédek könyve is azt tanácsolja: „Aki felel, mielőtt valamit meghallgatna, balgának és szégyenteljesnek mutatkozik.” (Péld 18,13)

Az elmondottakat próbáljuk meg saját szavainkkal összefoglalni

Jó hallgatónak lenni azt is jelenti, hogy visszamondjuk azt, amit elmondtak nekünk. Mielőtt még elmondanánk a történetet a mi nézőpontunkból, jeleznünk kell a másiknak, hogy megértettük az ő álláspontját.
Ahogy életünk más területein, úgy e téren is számíthatunk Isten támogatására. Ő segít minket abban, hogy magatartásunkat a Szentírás szavaira alapozzuk: „Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.” (Jak 1, 19-20) Kertész Marika

2018-11-22T07:59:29+00:00 2018. november 22.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet