„Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét.” (Ef 4,3) – ennek a mottónak a jegyében hívtuk 2021. október 30-án kapcsolatépítő lelkinapra Székelyudvarhelyre, a Kis Szent Teréz Plébániára, az édesanyákat és lányaikat.

Huszonkét anya-lány páros érkezett, valamennyien azzal a vággyal, hogy kapcsolatuk felfrissüljün, egységük megerősödjön. A rövid ismerkedés után a Családpasztorációs Központ munkatársa, Kertész Marika tartott előadást a résztvevőknek a mottó kapcsán. Felvezetőjében három dologra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a megfelelő kommunikáció, a megbocsátás és Isten jelenlétének fontosságára.

Ezt követően a tanúságtevők, Egyed Zsigmond Enikő és Juli (Marosvásárhely), illetve Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes és lánya, Krisztina (Kecskemét) kapcsolatuk rejtelmeibe vezettek be bennünket.

A páros együttlét alatt az édesanyák és a lányok levélben írhatták le egymással kapcsolatos érzéseiket és gondolataikat.

Ebéd után az édesanyák és lányaik családfát fűztek gyöngyökből, majd a szombatfalvi plébános, Ambrus István atya által bemutatott szentmiseáldozat keretében hálát adtunk a lelkinap kegyelmeiért.

A lelkinap utolsó mozzanataként a résztvevők egy közösen választott mottó segtségével arról számoltak be, hogy mivel gazdagodott a kapcsolatuk, mit visznek magukkal illetve az elhangzottakból mit szeretnének beépíteni a kapcsolatukba.

„A lelkinap megerősített abban, hogy Jézus nélkül, akitől az alázatot tanuljuk, nem életképes egy kapcsolat sem. Csak tőle tanulva, az Ő igéjére építve tud két másképp gondolkodó ember szeretetteljes kapcsolatban élni. Megerősített abban is, hogy ne zárkózzunk el attól, amit nem ismerünk. Látva mások küzdelmeit és azt is, hogy azok hasonlóak a mieinkhez,  felismertük, melyek azok a fontos lépések, amit meg kell tennünk: Töltsünk együtt minőségi időt! Beszéljünk az érzéseinkről! Építsük be a Szentlélek vezetését az életünkbe! Vegyünk részt hasonló lelkinapokon, ahol időt töltve egymással, teljesen megnyílva, Isten elé helyezve problémáinkat, tiszta lappal indulhatunk tovább! Bocsássunk meg szívből egymásnak és magunknak is az addig elkövetett hibáink miatt és kérjük Jézus segítségét, hogy gyógyítsa be a sebeinket! Szervezzünk ilyen lelkinapot a mi egyházközségünkben is, hogy mások is megtapasztalhassák és megismerhessék ezt az utat, ami egyetlen lehetőség ahhoz, hogy békében, szeretetben és örömmel tudjuk élni az amúgy is kísértésekkel teli életünket! (Nyisztor Mária és Boróka, Székelyudvarhely)

Nagyon vártam, hogy a lányom elérje azt a kort, hogy résztvehessünk az anya-lánya lelkinapon és boldog voltam, amikor a kérdésre, hogy ő szeretné-e, elsőre igennel válaszolt. Már a Tamás Huba atya köszöntéséből nagyon megfogott egy gondolat. Ő a gyönyörű őszi erdő kapcsán azt mondta: ha a Jóisten ilyen szépnek teremtette az elmúlást, milyen lehet az élet Nála?
Rácsodálkoztam az ismerkedős játék alatt arra, hogy a résztvevő lányok milyen nyitottan és bátran vannak jelen és beszélnek a édesanyjukhoz fűződő érzéseikről. A tanításból és a tanúságtételekből ötleteket, megoldásokat kaptunk a kapcsolatunk szebbé tételéhez,  jobb működéséhez. Ezeket, mint kincseket hoztam haza.
Nekem mégis a lányommal kettesben eltöltött idő volt a nap legértékesebb része. Ez idő alatt beszéltünk az egymás iránt érzett szeretetünkről, a háláról, de volt benne kézműveskedés is. Családfát fűztünk gyöngyökből, ez a kislánykorában játékkal töltött időt juttatta eszembe és megerősítette azt a gondolatot, hogy minden együtt töltött perc ajándék. (Koszta Zsófia, Csíkszereda)

Sajnos nem sokszor töltünk kettesben időt édesanyámmal, ezért vártam ez a lelkinapot, hogy még jobban megimerhessük egymást. A kapcsolatunk mindeképpen gazdagodott egy szép közös élménnyel és egy olyan bizalommal, amivel sokkal könnyebb lesz ezek után megnyílni a másik fél felé. A lelkinap után rájöttem, hogy milyen sok olyan dolgot tesz értem, ami nekem fel sem tűnik vagy természetesnek veszem.” (Koszta Ágnes, Csíkszereda)

„Izgatottság, kíváncsiság, feszültség, ezekkel az érzésekkel indultunk el az anya-lánya lelkinapra. A lányom éppen csak elérte az alsó korhatárt, hogy részt tudjunk venni. Egy kissé féltem attól, hogy milyen lesz számára ez a nap. De már a bevezető alatt oldódott bennünk ez a negatív érzés. Jó volt hallani azt, hogy nem elég az, hogy mi ketten egységben legyünk, hanem be kell hívni Istent is ebbe a kapcsolatba, imádkozni kell és így törekedni arra, hogy ezt az egységet semmi ne borítsa fel. A nap folyamán egymásnak írt levelek közben megtapasztaltuk az egymás fele fordulást. Olyan dolgok jöttek felszínre, amiket szóban nem biztos, hogy el tudtunk volna mondani. A kézimunkázás közben pedig a minőségi idő értékét értettük meg. Sírás, nevetés, összekuncogás, ölelkezés – ez jellemezte a napunkat. Elhatározások, döntések születtek a szívünkben annak kapcsán, hogy mit csinálnánk másképpen. Ez a nap rávilágított arra, hogy ha behívjuk Istent a kapcsolatunkba és nemcsak a magunk erejére támaszkodunk, semmi sem lehetetlen. A nap végén az öröm, a hála és a béke érzései voltak bennünk.” (Szász Hajnal, Oroszhegy)

Már alig vártam, hogy lányom betöltse a tizennegyedik évét, hogy részt tudjunk venni egy ilyen lelkinapon. Mivel tavaly nem volt erre lehetőség, hát idén semmiképp sem akartam kihagyni és nagyon hálás vagyok, hogy ez most sikerült! Mély és őszinte pillanatokat tudtunk így közösen átélni. Amikor idejöttünk a kapcsolatunk sok szempontból hadilábon állt… én tanulok »tini« anya lenni és hát ő az elsőszülött »alanyom«… sem neki, sem nekem nem könnyű, de ez a lelkinap egy dobbantó volt mindkettőnk számára! Megértettük a tanításból és a tanúságtételekből, hogy a kapcsolatunk akkor lesz jó, ha teszünk is ennek érdekében, ha minőségi időt szánunk egymásra, ha törekszünk a békességre, az elfogadásra, az elengedésre, a bizalomra. Úgy érzem a kommunikációs csatornáink kitisztultak, a bizalom egymásban megerősődött és egy új lendületet kaptunk, amit kincsként szeretnék megőrizni! Hálás vagyok a lányom nyitottságáért, bizalmáért és őszinteségéért! És nem utolsó sorban Istennek az átformáló erejéért!”  (Sófalvi Adél, Marosszentgyörgy)

Anyukám hívott el erre az alkalomra, úgy hogy nem is tudtam, mi lesz, hogy lesz. Azt se tudtam mire várjak, aztán a bevezető visszatekintő videó által kicsit megtudthattam, hogy mire is kell számítsak. Nem tudtam elődönteni, hogy várom-e vagy sem. Persze mikor benne voltam nagyon megható és mély volt az egész, és abban is biztos vagyok, hogy az anyukám és köztem lévő kapcsolaton nagyot lendített. Őszintén álltam hozzá a dologhoz, még ha nehezemre is esett. Nekem ez volt a kulcs az ajtóhoz, ami mögött a jobb kapcsolat rejtőzik anyukám és köztem. Eddig nem találtam meg ezt a kulcsot, de most, hogy meglett, anyukámmal ketten elhelyeztük a zárba, elfordítottuk, kinyitottuk és be is léptünk rajta. Most meg azt várjuk, hogy mi a következő lépés, amit meg kell tegyünk, mi az az akadály, amit le kell győzzünk – ketten.” (Sófalvi Kriszta Dorottya, Marosszentgyörgy)

A lelkinap támogatója a Communitas Alapítvány.