LÉLEKROMBOLÓ KAMPÁNYAINK

Szeptember 27-én helyhatósági választásokra készül Románia. Már a választási kampány első napjaiban elkezdődött a lökdösődés a jelöltek között, beindultak az ilyenkor szokásos lejáratások. Települések eddig békés lakosai feszülnek egymásnak, úgy harcolnak, mintha az életük függne a voksolás eredményétől. Pedig nem ártana tudatosítani: a választások csak egy napig tartanak, de megmérgezett kapcsolataink itt lesznek velünk szeptember 28-án, 29-én és még nagyon sokáig.

Az urnák előtti megméretkezés már régóta nem az egészséges és sportszerű versenyről, inkább a másik túlkiabálásáról és bemocskolásáról szól. Ráadásul a korteshadjárat átköltözött a közösségi oldalakra, ahol a szurkolótáborok úgy tudják: gátlástalanul és minden következmény nélkül űzhetik a virtuális arc-, becsület- és plakáttépést. És most nem a tényekről írok, hanem inkább a stílusról és módszerekről.

A járványhelyzet bizonytalansága és kilátástalansága miatt amúgy is zaklatott hangulatban a társadalmunk széttöredezettsége is nyilvánvalóvá válik. Az egészséges eszmecserének, vitának, a korrekt meggyőzésnek már nyomait sem látjuk a politikai közbeszédben, és ez mindenre és mindenkire hatással van – arra is, aki nem követi a napi politikát. Mert annak stílusa, hatása szépen lecsurog a hétköznapjainkba, ott tükröződik az emberi kapcsolatainkban, a családjainkban is.
Ma már nem akarjuk megérteni a másikat, már nem akarjuk tudni, hogy mi az igazság – mert már annyi van belőle… És ha jól beleszoktunk ebbe a 21. századi relativizmusba, már nemcsak a politikában, de kapcsolatainkban, családunkban, barátaink között sem hiszünk senkinek, nem bízunk senkiben.

A közeljövő legnagyobb mentális betegsége, lelki zavara nem a depresszió, nem a kiégés, hanem a kapcsolatra való alkalmatlanság, a kapcsolatmegtartás képességének hiánya lesz – állítják felmérésekre alapozva mentálhigiénés szakemberek. Az a veszély fenyeget, hogy nem fogunk tudni ahhoz kapcsolódni, aki nem gondolja pontosan ugyanazt, mint mi, nem tesz mindent akkor, amikor mi arra vágyunk. Ennek a betegségnek a kialakulásában és terjesztésében a legnagyobb szerep – az életünket elárasztó képernyők, okoseszközök után – sajnos a politikának jut.

A politika legnagyobb bűne ma többek között az, hogy annak felelősei hatalmi ciklusokért cserébe feláldozzák hosszú távú lelki egészségünket. De mi tartsunk ki, ne hagyjuk, hogy a felelőtlen nagyotmondások és a még nagyobb ígéretek miatti keserűség, a létező hibák és hiányosságok túldimenzionálása miatt elveszítsük jókedvünket és erőnket!

A mi Teremtőnk, a szeretet Istene ki akar hozni a gyűlölet és a széttöredezettség rabságából, egy közösséggé akar formálni, mert jobb jövőt szánt az embernek. Meg akar szabadítani a bűntől és a haragtól.

Egy választási eredmény – bármit is ígérjenek a jelöltek – önmagában nem fog megoldást hozni töredezettségünkre, békességet meg végképp nem, mert azt csak Isten tudja megadni. De ennek a békességnek ára van, és ez az ár pedig az, hogy Istenhez fordulunk és elhisszük: képesek vagyunk előbányászni a bennünk levő jót és azt a másik szolgálatába állítani.

Így tudnánk magunk közül olyan elöljárókat választani, akik meg is élik a krisztusi értékrendet: „…ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” (Mk 10, 43–44) Erre van a legnagyobb szüksége a közösségeinknek, népünknek – ma, holnap és bármely más napon is.

Kertész Tibor

(Megjelent a Háromszék napilap 2020. szeptember 24-i számában)