//MEGHITTSÉG ÉS EGYÜTTÉRZÉS (1.)

MEGHITTSÉG ÉS EGYÜTTÉRZÉS (1.)

A meghittségnek, romantikának van egy nagyon egyszerű meghatározása a házasságban: megtesszük azt, amitől a másik jól érzi magát. Ezt a szabályt a kapcsolat elején, az udvarlás időszakában még talán betartjuk, aztán már észre sem vesszük, hogy megkopott a csillogás, beköltözött az életünkbe a rutin. A beletörődés helyett inkább tegyünk ellene!

A romantika definíciója a házasságban röviden: megtesszük azt, amitől a másik jól érzi magát. Ezen a területen is tanulnunk kell egymást, és nem téveszthetjük szem elől a kimondatlan fontos alapszabályt: a másikért élek, az ő boldogsága előbbre való, mint az enyém. Egy idő után magunkon fogunk elcsodálkozni, hogy tudunk változni, és ez nem is annyira rossz.

A kapcsolat elején a párok nagy izgalommal készülnek a randevúkra. A nők a legcsábosabb ruhájukba bújnak, parfümöt használnak, fodrászhoz mennek, minden elképzelhető dolgot megtesznek, hogy gyönyörűek, kívánatosak legyenek a szeretett férfi számára. A férfiak sok energiát fektetnek abba, hogy sugározzanak az értelemtől, sziporkázzanak a poénokban, emellett kínosan ügyelnek az udvariasságra és a kedvességre.

Mindez később sajnos megkopik, és a házasság kikötőjébe érve egy hamis életérzés uralkodik el rajtunk, hogy vége a viszontagságos, viharos életszakasznak, a párkeresésnek, a megnyerés időszakának. Végre megérkeztünk, és azt gondoljuk, hogy ez volt a cél. Pedig a kikötő, amit közösen megtaláltunk, valójában állomás, ahol közös hajóba szállunk és egy közös cél felé újra kihajózunk.

Sok párkapcsolatban klasszikus a felállás: nekivágnak a közös útnak, gyakran kevés fizetéssel, kis bérlakásban, de nagy szeretetben megélt élettel. Mindent megosztanak egymással, érdeklődnek egymás dolgai iránt, folytonosan párbeszédre törekednek. Aztán megszületik az első gyermek, munkahelyi nehézségeik támadtak, vagy legyűri őket a fáradtság. Az élet versenyfutás lesz az idővel: határidők, munkahelyi nyomás, feladatok. Egyre kevesebb jut az én-időre, a közös időre, egy kedves mosolyra, lassacskán ki-ki behúzódik a maga kis zugába, a képernyők mögé, napi teendőibe, saját világába, ahol egyedül van, egyre kevésbé bízik társában, egyre kiábrándultabb. A kommunikáció maradék színtere a napi tevékenységek szintje: „Mit csináltál ma?”, „Hogy ment a munka?”, „Vettél tejet?”, „Voltál a bankban?” Úgy tűnik, már csak a tennivalók kötik össze őket, a házastársi beszélgetésekből ház­tartási beszélgetések lesznek.

A házaspárok között általában két szinten folyik párbeszéd: az egyik szint a létre, az érzelmekre, az érzésekre, a lelkületre vonatkozik; a másik a feladatokra, a tevékenységekre. És az a jó, ha mindkét szint teret kap a kommunikációban.

Ha elsősorban vagy kizárólag arról esik szó, hogy mik a teendők, az elvégezni való feladatok, akkor kigyullad az intimitás hiányát jelző piros lámpa. Ilyenkor újra kell töltekezni: felhagyni a rohanással, lassítani, egymás szemébe nézni. Így lassacskán eloszlik szemünk elől a köd, és újra meglátjuk a másikat. Észrevesszük szeme alatt a karikákat, a szomorúságot, a félelmet vagy a haragot tekintetében. És megkérdezhetjük tőle: „Hogy vagy?”

Ha sikerül befogadnunk a szívét és ajándékozni neki a saját szívünket, akkor lassan már fel is telik a meghittségtartályunk azzal az „üzemanyaggal”, mely ki tudja elégíteni az összetartozás érzésének szükségét, amire az ember lelke vágyik. Ilyenkor átéljük, hogy se a pénz, se a biztonság, se a szakmai siker, se a gyerekek nem adják meg közös utazásunk teljes örömét, erre csak a szívünk találkozása képes. (folytatjuk) Kertész Tibor

Meghittség és együttérzés (2.)

2019-12-06T07:05:50+00:002019. november 28.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet