//MEGTARTÓ HŰSÉGBEN

MEGTARTÓ HŰSÉGBEN

Gyermekkoromban egy-egy kapcsolatban, barátságban szavainknak nagyobb súlyt adott, ha szívünkre szorított kézzel kimondtuk: „Esküszöm!” Azt éreztük, hogy ha mégsem úgy lenne, ahogy ígértük, alapjaiban rendülne meg valami, ami bennünket összeköt. Ma mintha félnénk ettől a szótól, nem is nagyon használjuk. Pedig az emberi lét olyan különösen fontos, sérülékeny területein, mint például a házasság, nem elegendő az ígérgetés. Komolyan el kell köteleznünk magunkat arra nézve, hogy bármi történjen is, az egymás iránti hűségünk nem fog megváltozni.

Sajnos, sok kapcsolatban elég korán elérkezik az a pillanat, amikor komolyan felmerül a kérdés: mit jelent a felek hűségre vonatkozó fogadalma?

Ha egy házasságon belül állandósul a figyelmesség, gyengédség, megértés, elismerés, támogatás hiánya, akkor az ettől szenvedő személy kiszolgáltatottá válik. Lehet, hogy nem keresi tudatosan a hűtlenség lehetőségét, de a kísértéseknek könnyebben áldozatául esik. A legtöbb kritikus helyzetbe került házasságban az érzelmek hűlnek ki, és fűtőanyag nélkül nem csak a mozdony kazánja lesz működésképtelen…

Rengeteg gondot okoznak a szülői házból hozott minták is. Sokan megfogadják: mindegy, hogyan, csak úgy nem, ahogy otthon láttam! Aztán ugyanazoknak a függőségeknek a rabságába kerülnek, és akaratlanul is élni kezdenek azokkal a problémamegoldási módszerekkel, amelyeket egykor elítéltek.

„Hogy jutottunk idáig?” – ezt a kérdést teszi fel számos férfi és nő, aki döbbenten szembesül azzal, hogy a megcsalt férjek vagy feleségek népes táborát növeli.

Kétségbeesés, szégyen, csalódottság, düh és önvád kavarog ilyenkor az emberben. A szeretetkapcsolatok természetéhez amúgy is hozzátartozik, hogy minden sérelem nagyobb súllyal jelenik meg a kapcsolat érzékeny mérlegén; mennyire így van ez egy félrelépés esetén, ami bizony igen durva lökés egy ilyen érzékeny műszernek!

Nem könnyű egy ilyen sérülésből felépülni, de nem is lehetetlen. Mindenek­előtt, ha felelős döntést hozunk arról, hogy megoldjuk ezt a helyzetet, nagy segítség lehet, ha jól felkészült szakember, lelki gondozó vagy mediátor előtt tárjuk fel a problémánkat. Közben meg szembesülhetünk szívünk igazi természetével: titkos vágyainkkal, álmainkkal, fantáziánkkal. Ugyanakkor azt is átgondolhatjuk, hogy mit jelent valójában a „holtomiglan-holtáiglan” – az eskünk, a fogadalom, amelyet annak idején tettünk, és hogy mekkora értéke van ennek mérlegén családunknak.

Megbocsátás nélkül nincs újrakezdés! Nem úgy van, hogy majd megbocsátok, majd, ha látom, hogy megváltoztál – persze, az emberi logika szerint ez volna a helyes sorrend.

A megbocsátás nem azonos a megtörtént dolgok semmissé nyilvánításával; gyakran az életünk végéig küszködnünk kell a bűneink következményeivel. Ugyanakkor hasznos lehet megtanulni, hogy mi a különbség a bűn és a bukás folytonos felhánytorgatása, illetve az esetleg ismét felbukkanó intő jeleket észlelve a kemény, határozott figyelmeztetés között.

Ha a megtörtént dolgok értelmezésén túljutottunk, sokat jelenthet a kapcsolat újbóli megerősítése, az elkötelezettségünk ismételt kinyilvánítása is.

Keményen kell dolgoznunk azon, hogy a megcsalt fél önbecsülése helyreálljon, hogy kitörhessen az áldozati státusból. Amíg ebben van, addig a vétkes fél sem szabadul a maga börtönéből.

József Attila megrendítően szép, Rejtelmek című versében „talpig nehéz hűségről” beszél, arról a hűségről, amely nehéz és kényelmetlen viselet, mint a lovagok páncélja – de az életünket védi. Milyen jó lenne, ha a mai zűrzavaros, ígérgetős, értékeket kifacsaró világban újra felismernék az emberek a hűség megtartó erejét!

Kertész Tibor

(Megjelent a Háromszék napilap 2020. július 2-i számában)

2020-09-07T15:49:20+03:002020. július 3.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet