//MI VAN, HA ÁLMAINK NEM TELJESÜLNEK?

MI VAN, HA ÁLMAINK NEM TELJESÜLNEK?

Nem olyan rossz ötlet bakancslistát írni, segíthet rendszerezni és szem előtt tartani a fontos dolgokat, azok így nem sikkadnak el a nagy rohanásban. A kívánságlista másik kézenfekvő hozadéka, hogy pusztán a vágyaink, céljaink leírásával jelentősen megnöveljük a valószínűségét annak, hogy a papírra vetett dolgokat teljesítjük is. Elégedettségünk mértéke azonban attól is függ, hogy el tudjuk-e engedni a kívánságainkat.

Régi iskolai füzetek, megsárgult újságlapok között kotorászva bukkantam rá egykori kívánságlistámra. Valamikor, még középiskolás diákként, felírtam egy lapra mindazt, amit az életben feltétlenül el akartam érni. A listát aztán bizonyára elrejtettem és megfeledkeztem róla.

Amikor több mint tíz év elteltével ismét kezembe került, megállapítottam, hogy a kívánságaim közül néhány már teljesült. A továbbtanulásról szőtt álmaim nem úgy alakultak, ahogyan terveztem, de lezajlott az esküvőm is, épp egy olyan társra találtam, amilyennek őt elképzeltem. Pár akkoriban rettentően fontosnak látszó kívánságomat olvasva csak mosolyogtam, néhány dolog azonban, ami beteljesületlen maradt, elgondolkoztatott életem szertefoszlott álmain.

Például teljesen határozott elképzelésem volt arról, milyen lesz, amikor megszületik első gyermekünk. A tervekben az szerepelt, hogy néhány nap után hazavisszük a babát puha, meleg fészkünkbe, ahol nincs más, csak mi: a baba, a feleségem meg én – egy boldog kis család.

De másképp történt. A kisfiunknak születése után még hat hétig kórházban kellett maradnia. Ahelyett, hogy megbújhattunk volna vele otthoni fészkünkben, őrködtünk kórházi ágyánál és figyeltük a rákötött műszerek csipogását. Aztán még néhányszor megtörtént ez az elkövetkező tíz évben. Bár igaz, hogy a sebek idővel begyógyulnak, a lista láttán újra belém nyilallt a fájdalom.

Vannak pillanatok, amelyeket csak egyszer élhetünk át, vannak döntések, amelyeket csak egyszer hozhatunk meg, vannak utak, amelyekre csak egyszer léphetünk. Bizony fáj szembenézni az igazsággal, hogy életünk során sok vágyunk beteljesületlen marad. Van, akinek az a vágya nem teljesül, hogy társat találjon, akivel megoszthatná az életét. Van, akinek az nem adatik meg, hogy saját gyermeket ringathasson a karján.

Mikor a jövőről szőtt tervek szivárványszínű szappanbuboréka elpukkan, az emberek általában rosszul viselik. Megkeserednek, hibáztatják magukat, másokat vagy Istent. A korábban álmodozásra fordított energia most haragjukat és duzzogásukat táplálja tovább.

Megvalósulatlan vágyaink kezelésének azonban másfajta módja is létezik. Hiszem, hogy Isten elé vihetjük ezeket, és kérhetjük, hogy Ő vegye el fájdalmunkat.

Nemrég egy édesanya beszámolójában olvastam: három császármetszéses szülés után nehezen tudta magát teljes értékű nőnek tekinteni. Fájt neki, hogy egyik gyermekét sem természetes úton hozta világra. Egyik nap azonban mindez megfordult benne: „Jól van ez úgy, ahogy van!” Attól kezdve nem kínozta többé veszteség-érzés, képes volt csak arra nézni, annak örülni, hogy van három nagyszerű gyermeke!

Mit tegyünk a bakancslistáinkkal? Egyszerűen dobjuk el? Inkább ne, hiszen némely célunk elérésére nagyon is érdemes törekednünk. Sok mindenre érdemes erőt és fáradságot fordítanunk. Néhány dolog viszont nincs a hatalmunkban. Ha Isten jelzőlámpája pirosat mutat, hiába akaratoskodunk. Inkább tegyük fel a kérdést: nem jobb így, ahogy van?

Utólag sok mindent másképpen, tisztábban látunk. Ez reménységgel tölt el olyankor, amikor a múlt és a „miért”-kérdések kínoznak. Ha sok dolog másként történt is, mint ahogy kívántam, inkább arra akarok figyelni, mit tett Isten az életemben. Az Ő kívánságlistája sokkal jobb, mint az enyém. És ha szertefoszlott álmaimat eltemetem, a sírjukon kihajthatnak Isten virágai. Kertész Tibor

2019-10-28T11:18:02+00:002019. október 10.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet