//Mondj bátran igent az Úrnak!

Mondj bátran igent az Úrnak!

Isten mindannyiunkat arra hív, hogy tanúságot tegyünk szeretetéről. Szentlelke által alkalmassá tesz minket erre a feladatra. Ha figyelünk rá, megtudhatjuk, hogy kihez küld.

„…megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek …egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8)

Jézus tanítványaihoz intézte ezeket a szavakat, de ez érvényes ránk is, ma élő keresztényekre. Az Úr azt akarja, hogy tanúi legyünk, hogy beszéljünk másoknak arról, hogy miként tapasztaljuk a mindennapokban az Ő gondviselő szeretetét, jóságát. Nem hallgathatunk arról, amit kaptunk, kapunk nap mint nap Istentől! Ha csendben maradunk „a kövek szólalnak meg” (Lk 19,40).

Ne mondd azt, hogy te erre nem vagy képes! Ne keress kifogásokat! Isten az, aki alkalmassá tesz, hisz ő nem az alkalmasokat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá.

Ne engedd, hogy a Sátán becsapjon, félrevezessen! Ne hidd el a hazugságait, miszerint nem vagy elég képzett, vagy nem vagy méltó erre, esetleg nem vagy elég idős vagy tapasztalt.
„Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.” (1Kor 1, 27-28.)

Ha elbizonytalanodsz, gondolj csak Péterre. Ő egyszerű halászember volt, amikor Jézus meghívta az Ő követésére. Péter igent mondott erre, és ő lett az első pápa, a Kőszikla, akire Jézus egyházát építette. Ha ő képes volt erre, akkor te is meg tudod tenni! Mondj bátran igent az Úr hívására, és hidd el, hogy ő melletted lesz, támogat!

Kezdheted a családoddal: a házastársaddal, a gyermekeiddel, a szüleiddel. Tégy tanúságot nekik arról, hogy miként van jelen Isten a mindennapjaidban, hogyan segít neked eligazodni és jó döntéseket hozni a hétköznapok kihívásai közepette. Mesélj nekik arról, hogy miként elvenednek meg az életedben a szentírás szavai, hogyan válnak életté. Ha nyitottak rá, őket is bevonhatod ebbe.
A családunkban gyakorlattá vált az, hogy reggel mindannyian elolvassuk valamelyik aznapi szentírási részt (akár többet is), elmélkedünk fölötte, kikeressük a „saját mondatunkat, üzenetünket”, amit le is jegyzünk és megpróbálunk aznap megélni. Az esti ima keretében pedig megbeszéljük azt, hogy az olvasottakból mit sikerült életbe ültetni. Hálát adunk Isten ajándékaiért, majd bocsánatot kérünk Tőle és egymástól is az elkövetett bűneinkért. Sok áldás fakad ebből számunkra.

Amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban, megnyílt fölötte az ég, a Szentlélek leszállt rá és az égből szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Lk3,22) Ez veled is megtörténhet. Kérd a Szentlelket, hogy töltse be szívedet szeretettel, erővel, lelkesedéssel! Ha figyelsz rá, megtudhatod, hogy kihez küld. Kertész Marika

2019-01-15T15:04:19+00:002019. január 15.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet