2021. november 12-e és 14-e között Ft. Takó István, volt kolozsvári egyetemi lelkész, sepsiszentgyörgyi plébános adott lelki hétvégét a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családbizottságát alkotó házaspároknak, a Családiroda dolgozóinak és önkénteseinek. Az eseményre a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakrolatos Házban került sor. Az egyre látványosabban és érezhetőbben változó környezetünkben van egy biztos és állandó kiindulópont: a Jelenlét, Isten szerető jelenléte.

Nem biztos, hogy értelmet és helyes magyarázatot tudunk adni minden történésnek, hogy mi miért történik mostanság a nagyvilágban. De személyre szabottan értelmet tudunk adni annak, amit gondolunk, mondunk, cselekszünk akkor, amikor találkozunk, dolgozunk, éljük a sok kihívással teli mindennapjainkat.

Isten Jelenléte nem változó. Mégis személyes, élő és dinamikus. A szeretete elérhető, kiáradó. Különféleképpen tapasztaljuk: a szeretet-közösségben, a rendben, a szolgálatban, kapcsolatainkban, a szív belső csendjében vagy imáinkban.

A lelkinap teret nyitott a résztvevőknek, hogy feltegyék az egyszerű, katekizmusból ismert kérdést: Mi végre vagyunk e világon? És követhették a jól ismert válasz kegyelmeit: hogy Istent dicsérjük, Őt tiszteljük és szolgáljuk. A három kulcs-szó: dicsérni… tisztelni… szolgálni… ihlették a páros- és csoportos megosztásokat, szentmisét, szentségimádást is.

A Családbizottság akkor tudja teljesíteni küldetését, ha ezekben az áldásokban marad a házaspárok, családok, plébániák felé felkínált munkájával.

Szénégető István

O

„Elköteleződni egy újabb egyéves szolgálatra, megerősödve abban, hogy az ember arra van teremtve, hogy dicsérje, tisztelje és szolgálja Istent életével, hogy azáltal lelkét üdvözítse.
Erre mindannyiunkat Takó István sepsiszentgyörgyi plébános vezetett rá e hétvége alatt. Rájöttünk, hogy az ima nem más, mint elkószált lelkünk visszaterelése a jó Istenhez. Ha az imánk kapcsolódik az életünkhöz, megteremtődik a jelenlét. Tudnunk kell, hogy nemcsak mi keressük Őt, hanem a jó Isten is keres minket, mégpedig személyre szabottan.
Ki-ki megválaszolhatta magának milyen most az Istennel való kapcsolata, mire vágyik ő és mire vágyik szerinte az Isten az életére vonatkozólag. Megkérdezhette Istentől mit jelent ő számára, hogyan látja Isten őt.
Támpontokat kaptunk arra is, hogyan tudjuk Isten hangját megkülönböztetni más elterelő hangoktól vagy akár a saját gondolatainktól.
Többször volt lehetőségünk Szent Ignác-i vezetett imára. Felhívták a figyelmünk, hogy vigyázzunk arra, hogy Isten ne váljon számunkra eszközzé, mankóvá, hogy ne Őt tegyük felelőssé a velünk történtekért. Engedjük meg, hogy Ő az legyen ami – vagyis Isten!
A szolgálat téma kapcsán szó esett a jó vezető tulajdonságairól, aki a szentírás szerint jó szolgáló is egyben. A bűn pedig nem más, mint rövidzárlat, olyankor kiütjük a biztosítékot. Lehetőségünk volt megvizsgálni, hogy milyen a motivációnk a szolgálat során, Istent dicsérjük vele, vagy azt várjuk, hogy minket dicsérjenek.
Takó István atya arra buzdított, hogy figyeljük belső megmozdulásainkat, Isten sugallatait és különböztessük meg a gonosz sugallataitól, hisz a gonosz képes a jó látszata alatt megkísérteni. Nekünk embereknek talán a legnagyobb problémánk, hogy olykor a jó Istent nem önmagáért, hanem az ajándékaiért keressük. A vigasztalanság idején is kellene tudjuk szeretni az Istent. Viharban a vitorlákat engedjük le, de ha jó szél van, akkor vitorlákat fel!
Ezt követte egy visszajelző kör, aztán közösen vettünk részt szentmisén és szentségimádáson. Vasárnap már két csoportban a jövő évi feleségek és édesanyák, illetve a férjek és édesapák lelki hétvégéjének a programját készítettük elő.
Köszönet és hála a hétvége szervezőinek, szolgálóinak és nem utolsó sorban Istennek – aki keres, hív, szeret, felemel, gyógyít, áld és küld!
(Tuzson Erika önkéntes – Kézdivásárhely)