NE JÁTSSZÁTOK EL!

„Fiatalkoromban, ha egy fiú és egy lány szerelmes volt egymásba, azt mondtuk, hogy a fiú udvarol a lánynak. Ma járnak egymással. A szerelem kifejezésre határozottan rossz idők járnak. Sok kortársunknak ez a fogalom már csak annyit jelent, hogy ágyba bújik valakivel, sőt az sem számít többé, melyik nemhez tartozik a másik. Az autókon díszelgő matricákon a szerelem szót piros szív helyettesíti. Használják bármire, bárkire és szinte minden elképzelhető helyen.” – írja Elisabeth Elliot a „Szerelem és tisztaság” című könyvében. Van más út? Ilyen felszínes módon kell megélnünk az életünk legmagasztosabb pillanatait? Az írónő szerelmének, házasságra való felkészülésének történetét magába foglaló művet szeretettel ajánljuk minden együttjáró, házasságra készülő fiatalnak.

„A társadalom évezredeken át valamilyen rendhez igazodott a szexualitás területén. A férfi bizonyos előírások szerint választott magának feleséget vagy feleségeket, és általánosan elfogadott szabályok alapján élt vele (vagy velük). Más férfi feleségére csak saját veszélyeztetésével vethetett szemet.

A nő tudta, milyen felbecsülhetetlen kincs van a birtokában: a szüzessége. Féltékenyen őrizte is annak a férfinak a számára, aki hajlandó volt megadni az árát: egy életre szóló házassági elkötelezettséget vele, és csakis vele. Még olyan társadalmakban is, ahol a többnejűséget megengedték, szabályok rögzítették a házastársak kötelességeit, és ezeken a szabályokon nyugodott az egész társadalom biztonsága.

Az utóbbi időben elhitettük magunkkal, hogy minden idevonatkozó szabályt elfelejthetünk, ez semmilyen következménnyel nem fog járni. Az idők megváltoztak, szoktuk mondani. Végre leráztuk gátlásaink bilincseit. A szexuális élet lehetősége mindenki számára nyitva áll,  és a magányos nő korunk modern jelensége. Szabadok vagyunk. Minden élvezetet megszerezhetünk, nem tartozunk senkinek felelősséggel. A nők éppen úgy lehetnek szívtiprók, mint a férfiak, ha arra támad kedvük. Nem igazi férfi, aki nem tud azzal bizonyítani, hogy annyi nőt – vagy akár férfit – elcsábított, amennyit csak tudott. Ma már ugyanis választhatunk, melyik nemet részesítjük előnyben. Szeretkezhetünk akár a másik nembelivel, akár saját nemünkből valóval. Nem számít. Ízlés dolga csupán, ezt nem lehet senkinek előírni. Minden ember egyenlő. Minden ember szabad. Senkinek nem kell többé semmilyen területen önmegtartóztatást gyakorolnia. Jobban mondva, senki nem köteles lemondani valamiről, amire vágyik. Bolond vagy, ha érzelmeid biztatnak valamire, s te nem mész utánuk. De nem is egészséges. Beteges dolog. Ha megvonsz magadtól valamit, ami jólesik, nem vagy normális. Ha pedig érzéseid tiltakoznak valami ellen, és mégis megteszed, mazochista vagy aki önmagát kínozza.

Lakótársaim és én nem azért hittük, hogy a házasság nélküli élet egyben szüzességet is jelent, mert kortársainkkal együtt száz évvel ezelőtt voltunk egyetemisták, amikor mindenki úgy gondolkodott. Nem is azért, mivel még nem világosítottak fel minket, vagy naívságunk miatt esetleg sohasem hallottunk arról, hogy az ember több ezer éve elkövet a házasságtörést, a paráznaságot. És nem azért, mert még nem vívtuk ki egyenjogúságunkat vagy egyszerűen buta libának számítottunk. Keresztények voltunk. Testünket az Úr templomának tekintettük.

Mit szeretnének a mai nők? Mit akarnak a férfiak? Nem a felszínen, hanem őszintén, a szívük mélyén? Mire vágynak valójában? Ha »az idők« tényleg megváltoztak, vonatkozik ez az emberi vágyakra is? Ezen a területen fölöslegesek a törvények? Megváltoztak vajon a keresztény élet alapelvei is?

A három utóbbi kérdésre csak a leghatározottabb nemmel felelhetek. Meggyőződésem, hogy az emberi szív biztonságra vágyik. Ha könnyelműen, válogatás nélküli szeretkezéssel eljátsszuk a testi közösség szentségét, olyasmit játszunk el, ami nélkül tulajdonképpen nem tudunk igazán élni. Ha többé nem védelmezzük, nem becsüljük semmire az érintetlenséget, a tisztaságot, úgy egész életünk szürke egyhangúság és halálos unalom lesz. Ha ilyen módon mindenhol a beteljesülést hajszoljuk, nem fogjuk megtalálni.” (Részlet Elisabeth Elliot „Szerelem és tisztaság” című művéből)