///Rituálék a házasságok egészségéért

Rituálék a házasságok egészségéért

Az utóbbi években felfedezte a pszichológia, milyen nagy jelentősége van a rituáléknak a házaspárok együttélésében. Az életciklusok szertartásai, mint például az esküvő, egy sikeresen letett vizsga megünneplése mellett ott vannak az egyházi év ünnepeihez csatolódó rituálék, melyet a pár gyakran úgy hajt végre, ahogy azt mindketten családjaiktól átvették. Aztán ott vannak a speciális rítusok, mint a születésnapok és évfordulók, a házasságkötés és a megismerkedés napjának megünneplése. Ám a hétköznapoknak is lehetnek rituáléi.

Minden pár létrehoz, ha gyakran öntudatlanul is, bizonyos napi és heti rituálékat, az elválás és a viszontlátás rítusait és ezek elmélyítik a kapcsolatukat. Ezek egyébként gyakran problémákat is okozhatnak, ha például a férj elfelejti felesége születésnapját, vagy egyszer nem hoz virágot a házassági évfordulón. A szertartások a biztonság és a védettség terét teremtik meg. A közösen kialakított szokások elfelejtése bántó lehet a partner számára.

A szociológusok azt mondják, hogy a házastársak gyakran naponta tíz percnél nem beszélnek egymással többet. Ehelyett passzívan töltik az estét a televízió előtt. Ilyenkor valóban jót tenne a kapcsolatnak a magunkba szállás, az elgondolkodás és a közös beszélgetés helyesen ritualizált mozzanata. Ezért időközben már sok pszichológus javasol a pároknak effajta beszélgetéseket, hogy a partner érzéseinek és szükségleteinek érzékelése és a kölcsönös csere egy mélyebb értelemben is sikerüljön.

Létezik például a „beszédkő”. A héten egyszer tartsanak fel a házastársak egymás számára egy estét, amikor mindenki elmondhatja, ami foglalkoztatja. Az első beszélő kezében fog egy követ, és amíg beszél, addig a másik nem szakíthatja őt félbe. Csak ha a kő újra az asztalon fekszik, akkor veheti fel a másik, és mondhatja el, ami neki fontos. Ha a vitának ritualizált, tisztított a formája, akkor jobban sikerül: ahelyett, hogy megbántjuk, közben a másikat, kölcsönösen közelebb kerülünk egymáshoz, és tisztázunk valamit, ami megterheli a kapcsolatot.

Üljön le a férj és a feleség a héten legalább egy este lakásuk egy kényelmes és védett sarkába, a gyerekektől zavartalanul. Tegyenek maguk közé egy gyertyát, és gyújtsák meg, igyanak közösen egy pohár vörösbort vagy egy csésze teát, közben meg meséljék el egymásnak, ami épp foglalkoztatja őket. Az égő gyertyára vetett pillantás arra hívja meg őket, hogy azt is szavakba foglalják, ami mindkettőjüket meghaladja, és ami mélyen összeköti.

Ilyenkor ne csak az érzéseinkről beszéljünk, hanem arról is, ami a mélyben összeköt bennünket: a közös vágyainkról, lelki útjainkról, a tapasztalatainkról, amelyek megérintették szíveinket.

Természetesen gondjainknak is van helye ebben a beszélgetésben, a gyermekek iránt érzett nyugtalanságunknak, a munkahelyi problémáknak és az idős szülők iránt érzett aggodalomnak. A beszélgetést mindig egy határozottan kifejezett köszönettel zárják, amelyben mindenért hálát adnak, amit Istentől ajándékba kaptak, azért a szeretetért is, amelynek oka Isten kifogyhatatlan és mérhetetlen szeretete. (Anselm Grün OSB nyomán)

2019-01-09T19:59:53+00:002019. január 9.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet