//Szenvedélymentes gyermeknevelést kívánok!

Szenvedélymentes gyermeknevelést kívánok!

Meggyőződésem, hogy a körülöttem élő apák és anyák a legjobbak között vannak a világon. Nagy szeretettel törődnek gyermekeikkel és mindent megtennének azért, hogy csemetéik vélt vagy valós igényeit kielégítsék. De az is igaz, hogy ugyanazok a tulajdonságok, amelyek sikerre viszik fáradozásukat – a szeretet, az érdeklődés, az odaadás, a gondoskodás – néha egészségtelen túlzásokra késztetik ezeket a szülőket. Ők a szenvedélyes gyermeknevelők.

Ők azok, akik minden előnyt és lehetőséget megadnak a következő nemzedéknek a csecsemőkor kezdetétől fogva. Odaadásuk határtalan, óriási dolgokat tesznek meg, amelyeket a gyermekeikért hozott csekély áldozatként tekintenek. Gyakran felhagynak minden olyan szabadidős, romantikus vagy pihenést szolgáló tevékenységgel, amelyhez el kellene menni otthonról. A régi barátokról, akikkel egy ideig összejártak, tudomást sem vesznek többé. Mert minden a gyermek körül forog.

Csakhogy az ilyen érzelmileg magas hőfokon gyakorolt szenvedélyes gyermeknevelés romboló hatással lehet a házasságra, különösen akkor, ha az egyik szülő rendelkezik ilyen beállítottsággal.
Egy anya teljesen a gyermekeknek szentelheti magát, de így a férjének nem marad belőle semmi. Amikor észreveszi, hogy a gyermekei már képesek a saját lábukon is megállni, úgy érzi, hogy vége a világnak. Ilyenkor összetörten, nagy lelki fájdalmakat megélve teszi fel a kérdést: „Én most már semmire sem vagyok jó?”

A gyermekek fejlődésének végső célja, hogy érett módon függetlenné váljanak. Nem támaszkodhatnak többé szüleikre, hanem éppen ellenkezőleg – az ő feladatuk lesz, hogy másokat fenntartsanak. Éppen ezért a szülőknek, erőfeszítéseik megkoronázásaként, örömmel vegyes izgatottsággal kellene várniuk és kívánniuk, hogy gyermekeik birtokba vegyék a függetlenség magaslatait. Gondoskodásukat és figyelmüket lassan visszafogva érhetik el azt, hogy gyermekük elérkezhessen ahhoz az útelágazáshoz, melyet a Könyvek Könyve már több tízezer évvel ezelőtt kijelölt: „Az ember elhagyja apját és anyját…”.

A szülőknek szükségük van egy intim, belső életre, mely nem merül ki egyedül a gyerekekkel való törődésben, hanem azzal párhuzamosan növekszik. Csak ebben a bensőséges kapcsolatban tanulhatják meg azt az erőt és gazdagságot, mellyel gyermekeik felé fordulhatnak.

Ha a szülők lelkileg is tovább mélyítik és gazdagítják a köztük levő kapcsolatot, befejezve gyermekeik nevelésének heroikus munkáját, a jól megérdemelt pihenés idején több időt és figyelmet szentelhetnek kapcsolatuknak.
A szenvedélyes gyermeknevelés magára a gyermekre nézve is veszélyes lehet. A lelkes és odaadó apák és anyák szeretnék, ha a csemetéik minél több dolgot megtapasztaljanak, hogy fel tudják venni a versenyt a többi, hasonló korú gyerekkel.

Ma sok szülő kiégeti gyermekeit a túlságosan sok, előre betervezett elfoglaltsággal, a sok edzéssel, énekleckével és táncpróbával. A mai gyerekek, amikor hat-nyolc kilós csomagjukat maguk után vonszolva hazaérkeznek az iskolából, majdhogynem annyi időt töltöttek a padokban, mint a szüleik a munkahelyükön. De akkor még részt kell venniük a különböző körökön és foglalkozásokon, és később megoldják a házi feladataikat is. Vannak gyerekek, akik számára ez a megterhelés egyszerűen túl sok.

A megoldás az egyensúly megtalálása lehet. Nekünk szülőknek, helyesen kell beosztani az időnket és az energiáinkat a család és egyéb elfoglaltságok között, miközben rendszeresen szünetet kell tartanunk, hogy új erőre kapjunk. Aztán segítenünk kell, hogy gyerekeink is kövessék példánkat. Kertész Tibor

2018-07-11T14:19:27+00:00 2018. május 18.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet