///Táborba hívott és imádkozni tanított az Úr

Táborba hívott és imádkozni tanított az Úr

Augusztus 4-én, szombaton ért véget Szelterszen a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs munkacsoportja által szervezett “Szülők iskolája” tábor. A 2005-ben megálmodott, és azóta minden évben megrendezett főegyházmegyei családos rendezvény idei mottóját a Lukács-evangéliumból választották: “Uram, taníts mindket imádkozni!” (Lk 11,1)

A Szent Gellért Alapítvány táborozóhelyén augusztus elején idén újabb családok vertek tanyát gyermekeikkel együtt, idén is sok különböző helységből: Csíkcsicsóból, Gyergyószentmiklósról, Karcfalváról, Kézdivásárhelyről, Nagyernyéről, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről.

– Amikor három évvel ezelőtt megálmodtuk a „Szülők iskoláját”, akkor az volt az vágyunk, hogy úgy találkozzunk mi, házaspárok, családok, hogy megosztjuk egymással azt, amit élünk, és tanulunk egymástól, hogy a saját életpéldánkon keresztül támogassuk egymást a szülői hivatásunk Isten akarata szerint való megélésében – mondta el bevezetőjében Kertész Marika, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa.

A tábor napirendje azt is lehetővé tette, hogy a szülők a szabadidős foglalkozások, játékok, kirándulások során sok időt töltsenek együtt gyermekeikkel.

A „Szülők iskolája” idei témájához kötődő beszélgetések egyik fontos következtetése volt, hogy a gyermekeket a családban nem annyira tanítani kell imádkozni, és főleg nem „imádkoztatni” kell, hanem előttük, a szemük láttára, fülük hallatára, velük együtt kell a szülőknek imádkozniuk.

– Az imádság megújítása, annak elmélyítése, megalapozása; az imádság, mint áldás, mint megnyílás Isten előtt; az imádság, amely belépés Isten közösségébe, ami megtöri a bennünk levő sötétség erejét, a szeretetlenséget, bizalmatlanságot, erőszakot, durvaságot. Ezek voltak a témáink, ezekről beszéltünk. Az imádság azonban nemcsak egy téma, nemcsak egyik napirendi pontja keresztény életünknek, hanem annak a forrása, az Egyházat éltető erő, a családi élet fontos része. Ezért, hogy közel kerülhessünk Istenhez, mint keresztény család, időnként témává is kell tennünk – mondta el a tábor lelkivezetője, Szénégető István főegyházmegyei családreferens, remeteszegi plébános, aki a napi tanításokban, a szentmisék prédikációiban vezette végig a jelenlevőket a személyes és családi imádság útján.

– Azért szeretem a „Szülők iskoláját” mert itt az egyetlen Mester, Jézus Krisztus tanít minket. Ő bennünk lakik, ezért amikor azt mondjuk: „Uram, taníts minket imádkozni!”, akkor azt is mondjuk, hogy tanuljunk egymástól imádkozni. Ezekben a napokban erre meglesz a lehetőségünk – tette hozzá Szénégető István, aki kiemelte: az imádság nem egy pontszerű esemény, hanem inkább egy folyamat.

A legtágabb értelemben mindig imádkozunk, Isten nem tud nem jelen lenni az életünkben, ahogyan a levegő engem körülölel. Úgy vagyunk, mint Dávid – legyen éjjel vagy nappal –, Isten jelenlétében élünk. Az imádság kezdete ugyanakkor megnyílás, találkozás, kapcsolódás egy olyan Istenhez, akitől nem kell félni.

Az imádság vissza akar vinni minket a keresztelésben kapott első és legfontosabb kegyelemhez, hogy az életünk legyen. Mert az imádságban az életbe megyünk. Amikor imádkozunk, akkor jövünk kifele a 23. zsoltár által is emlegetett „halál völgyéből”, és így ha „a tenger is tombol, zúg, süvít a szél, Isten felemel a vihar fölé.” Az imádság megnyílás Isten előtt, Isten realitása és az én realitásom találkozik benne. Minél többször kapcsolódom Istenhez az imában, annál inkább lesz egy jó kapcsolatunk a Teremtőnkkel. Ha a „halál völgyében” járunk, akkor sem kell félnünk a rossztól, mert Isten velünk van.

A tábor második napján a személyes, páros és családi imáról beszélgettek a résztvevők, és arra kaptak bátorítást, hogy házaspárként egymás mellett, egymásért, esetleg együtt másokért is imádkozzanak. A családmunkacsoport egyik önkéntes házaspárja, a gyergyóremetei Balázs Róbert és Hajnal arról tettek tanúságot, hogy hogyan vezette ki Isten őket életük, párkapcsolatuk „halálvölgyéből”, hogyan váltak Krisztust-követő emberekké, imádkozó családdá.

A „Szülők iskolája” harmadik napjának tanításában elhangzott: amikor imádkozni tanulunk, akkor segítségünkre van a Szentlélek, a szentek és az Egyház maga. Az egyik legismertebb ószövetségi történetben Dávid legyőzi Góliátot, és ehhez öt parittyakövet használ. A keresztény ember életében a „Góliátjaink”, az ellenünk szegülő erők ellen bevethető „fegyverek”: a Rózsafűzér, a Szentírás vagy zsolozsma, a böjt, a szentmise és a szentgyónás.

A táborban részt vevő családok nemcsak előadásokat, elmélkedéseket hallgathattak az imádságról, a különböző imamódokról, hanem a reggeli és esti együttléteken, a liturgiában, a szentségimádáson a családi imát is gyakorolhatták: a házaspárok magukban, de a gyerekeikkel együtt is imádkozhattak. Külön öröm volt számunkra, hogy a teljes programon részt vett Szabó Mihály-Csongor, a gyulafehérvári papnevelő intézet harmadéves kispapja is.

A meghitt hangulatnak köszönhetően újabb kapcsolatok, barátságok szövődtek felnőttek és gyermekek között. Több család is a változtatás, az újjászületés, az új élet reménységével indult haza, azzal a szándékkal, hogy Istent újra meg újra behívják az életükbe.

A szervezők örültek, hogy idén is sikerült néhány családot megszólítani, az ima által velük eggyé válni, az imádság és Isten kegyelme által megerősödni. Ehhez kitűnő hátteret biztosított a Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Központ és a házigazdák vendégszeretete. Az idei családos tábort Hargita Megye Tanácsa támogatta.

A résztvevők beszámolóiból:

Nagyon jó volt megtapasztalni itt a természetben a szentmiséket, az ezáltal működő Teremtő Istent, az örömet, a vidámságot, a gyerekek őszinteségét az imádságban.  

Az ima terén nagyon sokat kaptam, a Jóisten tanított az itt résztvevő embertársaim által. Felnyitotta a szemem abban, hogy min kell változtassunk a személyes, a házastársi és a családi imánkban. (Balázs Robi és Hajni, Gyergyóremete)

A házasság számunkra egy tanulható folyamat. Ebből a szempontból éreztük, hogy ránk férne már egy kis továbbképzés, egy frissítő program. A gyakorlatszerűségben kaptunk támpontokat az imádsághoz – hiszem, hogy ez változást hoz az életünkben, a munkánkban, a gyermekeinkkel való kapcsolatunkban.

Imádkoztunk otthon, mint család, de egy idő után megszokott lett. Most felrázódtunk, úgy érezzük, hogy az ima fontos, ugyanúgy, mint a mindennapi mosakodás, de fontos, hogy a lelkünket mosdassuk vele. Tudtuk, hogy egy olyan közösségbe érkezünk, ahol a gyermekeink is megtapasztalhatják a tábori környezetet, találkozhatnak más családok gyermekeivel. Laci fiunk a szentségimádáson önmagától megszólalt, kijött belőle a hála. A visszatekintéskor kiemelte, hogy közelebb került Jézushoz. (Török Laci és Márta, Nagyernye)

Nagy reményekkel indulunk haza, hogy kitartóan, hittel teljesen tudunk imádkozni egymásért és másokért.

A tábor ideje alatt rájöttem, hogy a kérő imával hadilábon állok. Azt kellett megvizsgálnom magamban, hogy hogyan tudok én kérni Istentől. Emellett hálát adni jöttem a szép családomért, másrészt szerettem volna megújult, friss erővel távozni. Isten ezt a kegyelmet megadta, és úgy adta meg, hogy közben tanított imádkozni. (Barabás Zoli és Zsófi, Gyergyóremete)

A táborban készült fotók ITT, egy mozgóképes összefoglaló ITT tekinthető meg.

2018-08-11T15:23:50+00:00 2018. augusztus 9.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet