//Tanuljuk egymást türelemmel!

Tanuljuk egymást türelemmel!

Nem kedvelem a „légy sikeres öt pontban” típusú tanácsadást. Úgy gondolom, hogy minden helyzet más és más, mi, emberek is különfélék vagyunk, és ez érvényes a párkapcsolatainkra is. Ennek ellenére úgy érzem, vannak olyan örök érvényű szabályok, amelyek betartása majdnem minden esetben sikerre visz. Az egymásra figyelésnek, a nyitottságnak, a társamra való ráhangolódásnak csak pozitív hatásai lehetnek a házasságban.

A jó párkapcsolat egyik alapköve, ha elkezdem „megtanulni” a másikat. Próbálom, akarom átérezni, amit ő érez, megtanulok a fejével gondolkodni. Ez sokat segít abban, hogy megértsem a társam döntéseit, reakcióit.

A bibliai Teremtés könyve szerint a férfi, aki előzőleg már elhagyta apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté lesznek. Ha a saját párkapcsolatomra gondolok, még a kezdetekre, akkor úgy látom, mint a tűz és a víz elegyedését, mint két szabálytalan, helyenként éles peremű, mozdíthatatlan és mégis pattanásra kész szikladarab egymás melletti létét. Aztán – mert sok időt szántunk erre –, jött az összecsiszolódás időszaka, amikor az éles peremek sebeztek, de aztán lepattantak, időnként egyikünk formálódott, alakult gyorsabban, máskor meg a másik. Voltak nehéz helyzetek, elkeseredések, könnyek is hullottak, és kikerekedett az, ami ma van, és ami még mindig egy alakuló, zajló folyamat.
Az eredmény? Azok a pillanatok, amikor szavak nélkül is értjük egymást, amikor egy-egy jól ismert mozdulat után elhangzik egy ismerős félmondat, amikor már a szeme villanásából is érzem a megbántódást vagy egy másik gesztusból az örömöt.

Mit jelent még „megtanulni” a másikat? Ha egyikünk nehézségeket, kudarcokat él át, és úgy érzi, hogy sötétségben, mélységekben jár, nem elég a szakadéka szélén állva csupán sajnálkozni a bajain. Az igazi társ ilyenkor utánamegy, azzal a szándékkal, hogy kisegítse őt onnan.

Házastársunkat „megtanulni” és elfogadni nem csupán annyit jelent, hogy „átvesszük” őt, hanem inkább azt, hogy magunkhoz öleljük azokkal a különbségekkel együtt, amelyek a személyiségének részei.

Mi vagyunk az egyedüli személy, akinek bizalmat adott, hogy az életét megossza velünk. Mert a házasságban közösek lesznek az örömök és közösek a próbatételek, közösek a sikerek és az esetleges kudarcok is. Közösek a reggeli ébredések, a gyakran szürkén rutinos nappalok és az éjszakák is. A gyerekeink, a kihívásaink, a vagyonunk és az adósságaink közösek, ugyanígy a veszteségeink is. Így joggal várhatja el a társunk tőlünk ezt a segítő hozzáállást.
Jó, ha tudatosítjuk – a házastársunk nem az ellenségünk! Elfogadása naponkénti döntést igényel, mert már az apró-cseprő dolgokban könnyen harcba keveredhetünk egymással. Ezt megelőzhetjük azzal, ha megpróbálunk a másik bőrébe bújni, az ő fejével gondolkodni.

„Aki szelet vet, vihart arat” – állítja a jól ismert szólás. És mennyire igaz! Általában valami apróságon indul el a szóváltás, de a rejtett, át nem beszélt feszültségek miatt pillanatok alatt csatatérré válhat az otthonunk, ahonnan igyekszünk menekülni. Hátat fordítani és elrohanni aztán végképp nem jó taktika, tudniillik a probléma attól még megmarad.

Talán hozzászoktunk, hogy általában nekünk van igazunk, de ilyenkor mérjük fel, hogy tényleg annyira fontos a vitában való felülkerekedés, érdemes emiatt kizárni magunkat a társunk életéből, a közös életünkből?
Csak akkor fogjuk valóban győztesnek érezni magunkat, ha sikerült a társunkat kiemelni a mélységeiből, még olyan áron is, hogy egy vitát elveszítettünk. Kertész Tibor

2018-09-25T20:40:56+00:00 2018. szeptember 21.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet