Özvegyek hétvégéje

Főoldal/Tevékenységeink/Özvegyek hétvégéje
Özvegyek hétvégéje 2017-01-09T22:22:27+00:00

Kapcsolódó cikkek

Ismertető

Az Úr szereti az özvegyeket, és azt kéri tőlünk, hogy mi is krisztusi lelkülettel, nyitottsággal és szeretettel forduljunk feléjük. Ez a gondolat hívta életre az első özvegyek számára szervezett hétvégét 2011 júniusában.  Amiatt, hogy az özvegyek kissé a társadalom, az Egyház perifériájára szorultak, segítségre van szükségük új identitásuk felismerésében és megerősítésében. A hétvége legfőbb célkitűzése éppen ez: segíteni őket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon tudják megélni.

Az életből való menekülés helyett arra szeretnénk biztatni őket, hogy Jézussal együtt, Vele szoros közösségben éljék meg mindennapjaikat, Vele osszák meg fájdalmaikat, vizsgálják felül és értelmezzék át kapcsolataikat – elsősorban az Istennel, de az elhunyttal, önmagukkal, a gyerekeikkel, a közösségükkel és az Egyházzal is.

Szeretnénk megerősíteni őket abban, hogy fontos helyük, szerepük, feladatuk van az Egyházban, és buzdítani kívánjuk őket a plébánián belüli szolgálatvállalásra.

„Az özvegyek lelki élete és áldozata nem kevéssel járulhat hozzá az Egyház megszentelődéséhez és konkrét szolgálatokban megnyilvánuló küldetéséhez” (CSPD N.124-125.)

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy számunkra az ő életállapotuk prófétai jel. Azon reménynek az élő jelei ők számunkra, hogy lehet emberi, sőt boldog életet élni akkor is, ha az életben tövis, töredékesség van. A házasságban is vannak szakadások, beteljesületlenségek, amelyek mindig szót kérnek. A magány érzését senki sem kerülheti el, még a házasságban élő sem. Magányosok vagyunk a hit zarándokútján, hivatásunk valóra váltásában, szenvedésünkben, haldoklásunkban – ezt az érzést életünk folyamán mindig előbukkan. Az özvegyek a jövő és a beteljesült jelen jelei számunkra: Krisztusban már most lehet beteljesült életet élni, s lehet töredékekben is várni arra, ami még beteljesedésre vár.

 

„Az özvegység különösen fájdalmas tapasztalat. (…) Vannak, akik özvegyen képesnek mutatkoznak arra, hogy energiáikat még jobban gyermekeikre és unokáikra fordítsák, és szeretetüknek e kifejezésében új nevelői küldetésre lelnek. (…) Azokat, akik nem számíthatnak olyan családtagokra, akiknek odaszentelhetik magukat, és akiktől szeretetet és közelséget kaphatnának, a keresztény közösségnek különös odafigyeléssel és készséggel kell támogatnia, főként, ha ínséges körülmények között élnek.”

(Ferenc pápa – Amoris Laetitia)

„Társaim zátonyra futott, tragédiába fulladó életét látva, hallva e hétvégén elszégyelltem magam. Hihetetlen nagy fájdalmat okozott feleségem eltávozása, mégis kegyelmet kaptam a Mindenható Istentől. Küszködve gyógyíthatatlan a kórral, még hét évig megtartotta Isten őt közöttünk. Megérhette azt, hogy gyermekeink elvégezzék az egyetemet, megtalálják a társukat, esküvőjükön örvendezhetett, öt unokánkból kettőt ismerhetett, s láthatta saját otthonukat itthon, a Székelyföldön. Csöndben, békével a szívében ment el, nem hagyva maga után rendezetlen dolgot. Én, mint levegő után kapkodó félszárnyú madár kérem Jézust, küldje el nekem a megerősítő Szentlelket. Adjon fizikai és szellemi erőt, egészséget, hogy a családom és közösségem hasznára lehessek. Küldje el hozzám azokat az embereket, akik segítenek talpon maradni. Világosítsa meg az elmémet, adjon látó szemet, halló fület, hogy ne mennyek el a küszködő-szenvedő embertársaim mellett.”

István Sándor, Kézdivásárhely

„Jó volt hallani, hogy a gyász egy kereszt, amit ezen túl hordoznunk kell és nem mindegy, hogy hogyan hordozunk, de amit a mennyei Atya testre szabott, semmivel sem nehezebbre, mint amit el tudunk bírni. Én úgy értettem meg és a szívembe zártam, hogy ez nem még egy kereszt, hanem egy új kereszt, amelyen keresztül Istennek a csodás kegyelmeit is elnyerhetjük. Erzsike néni tanításából hallottam, hogy rátalálunk egy másik önmagunkra, ami nem a régi önmagunk, és így értettem meg, mi az a változás, amin keresztülmentem, ezen a rövid nyolc hónapon. Az egyik tanúságtételből kitűnt, hogy ha megfelelően hordozom ezt a keresztet, akkor semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől. Új kapcsolatok, megértő barátok (és nem tanácsadók) szerzése segít a nehézségek leküzdésében. Egy másik tanúságtételből pedig megértettem, hogy nem kell átvegyem az elhunyt társam szerepét, hanem ehelyett az Úr kezébe kell helyeznem életem.
A Szentségimádás alatt (amit az égő gyertyák jelenlétében felajánlottam az annak idején elmaradt virrasztásért) elkezdődött bennem valamiféle mély kiengesztelődés, amely másnap reggel, ugyancsak az Oltáriszentség előtt, bőséges könnyek között csúcsosodott ki. Végszóként pedig hálát adok a jóságos és teremtő Istennek, hogy kapcsolatom lehet Krisztussal, hogy saját szolgálatunk van az egyházban és azáltal, hogy értékeket hordozunk, sajátos missziónk is van az Egyházban.”

Márton Vencel, Székelyudvarhely
Részletek az eseménynaptárban