//Tiszteletet kérni, szeretetet adni (1.)

Tiszteletet kérni, szeretetet adni (1.)

Amikor a szülő úgy érzi, gyermeke tiszteletlen vele, előfordulhat, hogy úgy reagál, amit gyermeke szeretetlenségnek érez. És ez így megy körbe és körbe, olykor egész álló nap – hacsak valami meg nem állítja.  

A gyerekek tisztelni fogják szüleiket, ha erre nevelik őket. Sőt, tovább megyek: kárt okozunk, ha nem neveljük őket apjuk és anyjuk tiszteletére. Ha nem tisztelik szüleiket, kevésbé lesznek boldogok, és felnőtt korukban ugyanúgy a tisztelet hiányát kapják majd saját gyermekeiktől.

Ismerős jelenet az átlagos, serdülőkorúakat nevelő szülők mindennapjaiban: Az anyuka odaszól a fiának:
– Hol van az öcséd?
– Mit tudom én? Nem is érdekel! – válaszol a gyerek egy vállrándítással, és hátat fordítva kimegy a szobából. Hohó!!
– Nem tudom, anya – kellett volna bár egy kicsit az anyjára tekintve válaszolnia –, az ebédnél beszéltem vele utoljára. Keressem meg?
– Nem, köszönöm.

Tudom, hogy ez nem mindig könnyű, de rajtunk múlik, hogy ne fogadjuk el a „hagyj békén”-szerű válaszokat, a válasz megtagadását és a tiszteletlenséget.

Mindennél fontosabb, hogy a szülők „közös frontot” alkossanak gyermekeik felé. Az apák soha ne tűrjék el, hogy gyermekeik kinevessék az anyjukat. Az anyák meg ne engedjék meg, hogy gyermekeik ellenkezzenek az apjukkal.
Ha a férj szemrehányásokat akar tenni feleségének, sohase tegye azt a gyermekei előtt, főként pedig ne toborozzon szurkolótábort a körükből. Várja meg, amíg kettesben maradnak, addigra talán már a feszültség nagyobb része is elpárolog.

A feleség ne engedje meg gyermekeinek azt, amit férje megtiltott, még akkor se, ha nem ért vele egyet! Ha mégis úgy gondolja, hogy az elkövetett vétséggel nem arányos tiltást vissza kell vonni, tegye meg, de utána indokolja meg férjének, és jelezze a gyerekei számára is azt, hogy miért döntött így.

A gyerekeink naponta jelentkeznek színesebbnél színesebb ötletekkel. Csillogó szemmel adják elő hajmeresztő terveiket, hogy miként fogják átépíteni a nemrég megszerzett távirányítós járművet, hogy emelődaruként, esetleg nyerges vontatóként szolgálja tovább a civilizációt.

Egy valamirevaló apa ilyenkor a nappali padlóján szétszórt szerszámokat, rálépéskor a talpakon kisebb sérüléseket okozó alkatrészeket, egy többé soha nem működő játékot és csalódott csemetéket vizionál.
– Na, ez egy nagy marhaság! Meg ne próbáld! Soha nem fog működni! – hangosíthatnánk ki a gondolatainkat. Hohó!! Ehelyett inkább:
– Nahát… ez igazán kiváló ötlet! Miért gondolod, hogy ez így működne? – és miközben lelkesen magyaráz és érvel, talán saját magát is lebeszéli a kivitelezhetetlennek tűnő tervről. Vagy még inkább megerősödik benne, hogy képes rá, meg tudja csinálni. És közben épül az apa-fia kapcsolat.

Az sem hasznos rájuk nézve, ha elmélyítjük bennük a „Meg se próbáld! Úgysem fog sikerülni!” felirattal díszített lúzermentalitást. Ne magyarázzuk gyermekeinknek, hogy mi, szülők mindent jobban tudunk, hogy tévedhetetlenek vagyunk. Kérjünk bocsánatot, ha tévedtünk vagy igazságtalanok voltunk. Hibázni, majd a tévedést helyrehozni, elesni és felállni – annyit jelent, hogy élünk! A szülők, ellentétben azzal, amit a gyermekek kezdetben gondolnak, csak emberek, úgy mint mindenki más. Jobb, ha ezt idejében megmagyarázzuk nekik, mintha ők maguk fedezik fel kiábrándulva. Kertész Tibor

Tiszteletet kérni, szeretetet adni (2.)

2018-08-07T14:44:07+00:00 2018. július 27.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet