//Tiszteletet kérni, szeretetet adni (2.)

Tiszteletet kérni, szeretetet adni (2.)

Miközben arra törekszünk, hogy szerető szülők legyünk, a gyerekeinknek meg kell tanulniuk, hogy tisztelettudóak legyenek. A tiszteletre nevelés hosszú harc, nem megy egyik napról a másikra, de előbb vagy utóbb szimpatikussá válik nekik a magatartásunk, és ez a fajta példaadás egyúttal motiválja is őket.

Egy édesapa mesélte: „Elkezdtem tanítani a tíz- és tizenkét éves fiamnak, hogy tisztelettel és kedvesen bánjanak egymással, még akkor is, ha úgy gondolják, hogy a másik nem érdemli meg azt. Valamint, hogy mindig legyenek tisztelettudóak az édesanyjukkal. Minden körülmények között!” Azután hozzátette: korábban, amikor a fiúk összeverekedtek, csak rájuk szólt, hogy azonnal hagyják abba. Most viszont már szétválasztja őket, és külön-külön megkérdezi, hogy szerintük tisztelettudóan viselkedtek-e. Próbálja rávezetni őket arra, hogy ők maguk fogalmazzák meg: mi is történt valójában, és mi rosszat mondtak vagy tettek. Aztán útmutatást ad annak kapcsán, hogy miként lehet a hasonló helyzeteket elkerülni.

Természetesen mindig nem megy ez ilyen simán. Vannak kritikus pillanatok, amikor a türelmesebb szülőknél is szakad a cérna. A mélypontok idején is tudjuk, hogy az életünket is odaadnánk értük, de a viselkedésünkből nem feltétlenül ezt szűrik le a gyerekeink.

Az elvekkel és szabályokkal is óvatosan kell bánni, mellettük gyakran kell kivételeket alkalmaznunk.
„Ez a szabály!” – veti oda foghegyről a buszvezető, amikor a mozgássérült utas háza előtt nem áll meg, hanem rendületlenül folytatja útját a következő megállóig, pedig a buszon rajta kívül más nem utazik.

Szabály? Rendben van! De időnként kivételt lehet tenni, különösen akkor, amikor a szabály ellentétes a valósággal és a szeretettel. A gyermekeink jól emlékeznek majd azokra a kivételekre, amelyeket a józan ész és a szeretet diktált.

Ha tiszteletet várunk el, akkor ne panaszkodjunk a gyermekeinkre mások előtt. Nem nyerünk vele semmit, inkább gyengülni fog a helyzetünk! Ne mutassunk több pedagógiai buzgalmat akkor sem, amikor vendégeink vannak. Ne higgyük azt, hogy egy rendkívüli megleckéztetés, amelyet nyilvánosan, a vacsoraasztal mellett adunk gyermekeinknek, növeli majd az irántunk való megbecsülésüket, tiszteletüket. Ellenkezőleg: ez untat másokat, a gyermeket pedig megalázza.

Ne tegyünk minduntalan ígéreteket, és ha időnként ígérünk valamit, akkor tartsuk meg a szavunkat!
– Apa, gyere, mutatni akarok valamit! – hangzik el naponta többször az otthon dolgozó szülő íróasztala közelében. Az édesanyák inkább felfigyelnek a kérésre, de a „csőlátó” apukák általában ilyenkor nagyon erősen összpontosítanak, próbálnak kizárni mindent és mindenkit a nagyobb hatékonyság érdekében.
– Figyelj, fiam, most ne zavarj, de fél óra múlva érkezem – reagál az édesapa.
Ez már ígéret, amit a gyerek nyilván fog tartani. Várni fog, számít az elismerésünkre, amit a rajza vagy a legújabb építőkockákból készült alkotása láttán kap tőlünk. Elfelejtünk odamenni? Ez megtörténhet. De akkor elnézést kell kérnünk: Nagyon sajnálom, nem jöttem, pedig megígértem. Mondd el, miről volt szó. Most ráérek, lehetünk egy kicsit együtt…

A tiszteletet (ahogyan a boldogságot sem) nem lehet megvenni, hanem meg kell dolgozni érte és ki kell érdemelni. Hiteles életvitelünkkel így nyerhetjük meg a hétköznapok csatáit. Kertész Tibor

Tiszteletet kérni, szeretetet adni (1.)

2018-08-07T15:06:37+00:00 2018. augusztus 3.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet