Sokak számára hasznos lehet, H. Harsch munkájából az, amit az Anonim Alkoholisták (AA) mozgalmáról ír és a 12 lépés, ami alapján ez a mozgalom gyógyul és gyógyít.

1935-ben Akronban (USA) két „reménytelen szesztestvér” találkozott, és összeálltak, hogy kölcsönösen segítsék egymást. Hamarosan ezzel a segítséggel százak józanodtak ki. Majd feltették a kérdést: „Vajon mi volt az, ami valóban segített rajtunk?” Tapasztalataikat kiértékelték, s összeállították a 12 lépést, amit azután reflexióként fogalmaztak meg.

A 12 lépést és 30 esettanulmányt 1939-ben „Anonim Alkoholisták” címen hozták nyilvánosságra. A mozgalom gyorsan terjedt az egész világon. A 12 lépés olyan eredményesnek bizonyult, hogy ma már az AA-mozgalom szőkébb körén túl is alkalmazzák klinikákon, önsegítő- és egyéb vegyes csoportokban is, ahol szenvedélybetegek és egészséges emberek együtt dolgoznak.

A 12 lépés legfőbb eredménye: a reménykeltés. Rámutat: az egyén számára megvan a reménye annak, hogy együtt éljen, sőt boldogan éljen együtt a betegséggel! Felszólítja: járja végig ugyanazt az utat, amit mások már végigjártak előtte. Így eljuthat ugyanahhoz a felszabadultságérzéshez, amit nagyon sokan átéltek. Az út azonban nem sima: buktatók is várják azt, aki megindul rajta. Ezért álljon itt néhány tanács, miképpen lépjünk ésszerűen előre.

Fontos, hogy:
– Tartsa be a lépések egymást követő rendjét, mivel minden lépés az előzőre épül;
– Álljon készen arra, hogy bármikor visszatérjen egy korábbi lépéshez, és újrakezdje a munkát. Ugyanis a 12 lépés megvalósításához az is hozzá tartozik, hogy sohasem fogja teljesen befejezni, hanem az egyes lépésekkel újra meg újra kell foglalkoznia. így szerezhet új és mélyebb tapasztalatokat.

A 12 lépés szó szerinti szövege:

1. Beváltottuk: tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben; életünket már nem tudtuk kézben tartani.
2. Hittük azonban, hogy egy nálunk nagyobb Hatalom visszaadhatja lelki egészségünket.
3. Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket az általunk megismert Isten kezére bízzuk.
4. Alaposan és bátran felleltároztuk bensőnket.
5. Kendőzetlen őszinteséggel feltártuk hibáinkat Isten, magunk és egy másik ember előtt.
6. Készen álltunk arra, hogy Istenre bízzuk jellemgyengeségeink eltörlését.
7. Alázatosan fohászkodtunk Hozzá: szabadítson meg fogyatékosságainktól.
8. Számba vettük mindazokat, akiknek ártottunk, és készek voltunk bocsánatot kérni tőlük.
9. Ezeknél az embereknél – amennyiben lehetőségünk nyílt – mindent jóvátettünk, hacsak ezzel nem bántottuk volna meg őket vagy másokat.
10. Tovább folytattuk a leltárkészítésünket, és ha valahol nem volt igazunk, azt késedelem nélkül beismertük.
11. Megkíséreltük imával és elmélkedéssel – a fogalmaink szerinti – Istennel való kapcsolatunkat elmélyíteni. Kértük: tudassa velünk akaratát, és adjon erőt, hogy azt végrehajtsuk.
v12. Miután e lépések segítségével lelkileg újjászülettünk, azon voltunk, hogy az üzenetet a többi alkoholistának továbbadjuk, és életünket erre az alapra helyezzük.

Ez a segítség, az utógondozás kötelessége is minden gyülekezetnek. Hogy eldobhassa mankóit a beteg, ahhoz meg kell hallania Jézus szavait: „Kelj fel és járj!” (Mt 9,5) Nem a „kiprédikálás”, hanem a beszélgetés a mi szolgálatunk, a gyülekezet segítő, rehabilitáló szeretetének erőterébe való befogadás, ahol nem ítélkeznek és utálkoznak felette, hanem összehozzák egy-két, alkoholizmusából már meggyógyult, megtért emberrel, aki hitét erősítve konkrét tanácsokat is tud adni neki. Sőt vigyázó szeretettel őrzi annak, Aki megőrzi.

Sok alkoholistát így őrzött meg Jézus Krisztus.

Valaki, aki ilyen módon gyógyult, később találkozott régi szesztestvéreivel, akik csúfolták, csipkedték. Ő azonban karon fogta az egyiket, s magával vitte újonnan berendezett szép lakásába.
A volt cimbora megdöbbenve kérdezte: Miből vetted ezt, komám? – A házigazda így válaszolt: Az ebédlőszekrényt rumból; az asztalt, székeket pálinkából, meg sörből. – Elsorolta a különböző italokat – és a berendezési tárgyakat. Ott állt mellette örömében könnyező asszonya, aki hosszú éveken át tűrte, elviselte, hordozta, segítette és imádkozott érte.
Az újjászületett ember „bölcsője” a gyülekezet közössége lett. Rendes embernek ott fogadták be először. Így lassan mindenhol rehabilitálódott. Később éppen az alkoholisták között találta meg missziói területét. Kereste, szerette, hívogatta őket a gyógyító közösségbe, legalább olyan szenvedélyesen, ahogyan egykor alkoholizált.

Az a tapasztalatom, hogy a kábító szenvedély fölött csak egy nagyobb és igazabb szenvedély tud győzni. És az igazán szabad, aki nemcsak valamitől megszabadult, hanem az, aki valamire fel is szabadult.

(Forrás: Gyökössy Endre – Magunkról Magunknak, Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest)