👁‍🗨 258

Policentrikus és kiterjesztett formában – a járvány miatt egyéves késéssel – tartották meg június 22. és 26. között a családok világtalálkozójának tizedik alkalmát. A Rómában szervezett találkozóval párhuzamosan világszerte szerveztek családos programokat az egyházmegyékben. Az ötnapos központi rendezvény – amelyre százhúsz országból több mint kétezer küldött érkezett Rómába – fő célja az volt, hogy rávilágítson a házasság és a család szépségére a mai világban. A találkozón Romániából a római katolikus és görögkatolikus egyházmegyékből tizenegy család vett részt egy lelkipásztor és Pál József Csaba megyés püspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) családpasztorációs felelőse kíséretében. Egy kicsit a mélyére ásunk a résztvevők segítségével, hogy mit is adott számukra a római találkozó. A világtalálkozón a gyulafehérvári főegyházmegyét családjával képviselő Molnár Izabella osztja meg személyes benyomásait.

A szentatya szándéka szerint a családok idei világtalálkozója a találkozás és a meghallgatás ideje volt. Résztvevőként nagyon pozitívan érintett minket, hogy a találkozónak nem csak tudományos, hanem inkább pasztorális jellege volt. Nem csupán teológiai, doktrinális tanításokat hallhattunk, hanem elsősorban a világ különböző pontjairól érkező családok tanúságtételeit. Élethű és emberközeli volt a világtalálkozó minden programpontja, amelyek során megtapasztaltuk azt, ahogyan más családok megélik a hitüket, együtt, az egyház segítségével.

Azért gyűltünk össze, hogy arról halljunk, hogyan lehetünk jobban jelen a családok életében, mit tehetünk többet, jobbat a családok pasztorációjában, és nagy örömmel éltük meg, hogy mindezt a családoktól, saját példájukon keresztül tapasztalhattuk. A testté lett Igét, vagyis az életre váltott tanítást láthattuk itt: élethű, hiteles tanúkat, akik sokszínűségükben megmutatták a világegyház színes, lüktető életét. A konferencia programja a családi élet minden területét átfogta, több szemszögből megközelítve: a tanúságtételek rávilágítottak a családi élet örömeire, gyümölcseire, kihívásaira, kríziseire, beleértve a szélsőséges helyzeteket is.

Nagyon jó volt, hogy a világtalálkozó nem a családi élet idealizálásáról szólt, nem tökéletes családokról volt szó, hanem hétköznapi, normális családokról. A szentatya már a megnyitón hangsúlyozta ezt az üzenetet: teljesen hétköznapi, normális, kereső, küzdő családok vannak itt, mint ahogy a világ minden táján minden egyes család ilyen. Nekünk feléjük van küldetésünk.

A világtalálkozó legmélyebb pillanataként a szombat reggeli szentségimádást éltük meg, amelyet egy pap meg egy szerzetes egy házaspárral közösen vezetett. A kánai menyegző eseménye, Jézus első csodatette volt a választott szentírási rész (Jn 2,1–10), amelyre építették az elmélkedést. A szentségimádásban újra tudatosíthattuk, hogy Jézus mindig jelen van életünkben.

A vezetett elmélkedés során arra irányult a figyelmünk, hogyan szemlélhetjük az Úr jelenlétét a keresztény házastársak életében. Rácsodálkoztunk, miként változtatja a házasság szentségének kegyelme a férfi és nő közötti szeretet egyszerű vizét „jó borrá”, amely így ajándékká válik minden ember számára. A gondosan elrendezett díszletben volt hat kőkorsó: a munkahét hat napja. Azt az időt és helyet jelképezik, amikor és ahol mi is fogadhatjuk Mária felhívását, hogy megtegyük, amit az Úr kér tőlünk. Hogy bízzunk és higgyünk benne. Hogy felfedezzük: ő nem csodákat vagy lehetetlen dolgokat kér, hanem egyszerűen csak azt, hogy házas és személyes életünk korsóit töltsük meg egyszerű mindennapjaink számtalan apró gesztusával: vízzel. Vagyis egymás iránti elfogadással, megbecsüléssel, gyengédséggel, tiszteletadással, imával és megbocsátással. És aztán szemléljük, hogy ő ezt a csekélyke vizet mindig kiváló borrá változtatja.

Az Úr be akar lépni mindannyiunk életébe: mindennapi utunk kicsi és nagy történéseit rendkívüli események sorozatává alakítja. A házasság szentségének kegyelme által mindig a keresztény házastársakkal marad, jelenvalóvá teszi magát házastársi kapcsolatukban. Még akkor is, ha mi, házastársak nem vagyunk ennek tudatában, vagy semmit nem érzünk belőle, ő meg tudja újítani a szeretetre való képességünket, ha mi helyet adunk neki!

A kongresszusnak része volt a római plébániák által szervezett program, amelynek témája: Családi közösség, az egyházi közösség megélésének egyik stílusa. A küldöttségeket autóbuszok szállították a Róma különböző pontjain fekvő plébániákra, ahol a plébánosok bemutatták az egyházközséget, majd családok tettek tanúságot a közösségi életről.

A romániai küldöttség a Kalkuttai Szent Teréz-plébánián tett látogatást. A több mint húszezer lelket tömörítő plébániaközösség hét éve épített templomot a lakónegyedben, amely találkozóhelye lett a szomszédos egyházközségeknek is: a templomépítést követően a kis közösségük naggyá és erőssé vált. A tanúságtételekben a családok arról beszéltek, mi hozta őket közelebb az egyházhoz: ahogyan a plébánia kísérte őket az életük fontos eseményeinél (gyerekek születése, elsőáldozás, szülők elvesztése, betegségek), mindez arra indította őket, hogy ők is segítsenek. Szívügyükké vált, hogy ezt a családias egyházi közösséget tovább építsék, hogy minél több családnak második otthona legyen a plébánia. Sorsuk összefonódik a plébánia életével. Van olyan házaspár, akik 12 éve képezik magukat önkéntesen az egyházban való evangelizálásra. És mindez a saját személyes életükben is gyümölcsöző: maga a szolgálat sok erőt ad a házasságuknak, komoly erőforrást jelent számukra, mivel mindig közel hozza őket egymáshoz.

A világtalálkozó többször hangoztatott célja tudatosítani a családokban, hogy az egyház szándéka irgalmas szamaritánusként jelen lenni a családok számára minden élethelyzetükben, minden nehézségükben, veszteségükben, megpróbáltatásukban. „Szeretném, ha mindig ott éreznétek közelségemet, ahol éppen vagytok, konkrét élethelyzetetekben – hangsúlyozta a családokhoz intézett beszédében a pápa – Az irgalmas szamaritánus példázatára gondolok, aki talál az úton egy sebesültet, odalép hozzá, gondjaiba veszi és segíti folytatni az útját. Szeretném, ha az egyház éppen ilyen lenne számotokra! Irgalmas szamaritánus, aki odalép hozzátok, közel van hozzátok, és segít folytatnotok utatokat, hogy egy lépéssel tovább tudjatok haladni, bármilyen kicsi legyen is az.”

A közömbösség kultúrájában, amely körülvesz bennünket, fontos, hogy minden plébánia nyitott, befogadó közösség legyen. Minden családnak szüksége van Isten jelenlétének a tudatos megtapasztalására. A plébánia lehet az a közösség, ahol a családok megtanulják Istennel együtt járni az útjukat, ebben megerősödnek és egymást erősítik. A családokkal való törődést a családok szívesen fogadják, és mindez meghozza gyümölcsét: a lelkipásztori gondoskodásban részesült hívek készségesen állnak az egyház küldetésének és más családok megsegítésének szolgálatába.

Molnár Izabella

Az írás megjelent a Vasárnap 2022/29-es számában

TÁMOGATOM

TÁMOGASSA MUNKÁNKAT!

Hasznosnak találta a fenti írást?

Ha igen, akkor kérjük, támogassa médiamissziónkat!

A honlapunkon, Facebook-oldalunkon megosztott üzeneteink és a Reggeli csendesség videóelmélkedés naponta több ezer emberhez jut el.

Segítsen nekünk továbbra is eljuttatni Isten szavát, a családról, a házasságról szóló örömhírt az emberekhez. Fennmaradásunkhoz szükség van az Ön adományára is!

Támogassa a Gyulafehérvári Főegyházmegye családirodáját még ma!

TÁMOGATOM