///Egy nap kettesben: apa-lánya lelkinap

Egy nap kettesben: apa-lánya lelkinap

Április utolsó szombatján 24 apa érkezett Csíkszeredába lányával hogy a napot a kapcsolatuk építésére fordítsa. Brassótól Marosvásárhelyig több, mint tíz helységből jöttek  az apák a 12-19 éves lányaikkal. A program szentmisével kezdődött, melyben Simó Gáspár a gyümölcsfa metszéséhez hasonlította a szülők nevelői munkáját: lehet durván visszavágni az elnőtt ágakat, de a gondos metszés meghagyja az életet-gyümölcsöt hozó ágakat. A bemelegítő játékok után Ilyés Erika előadásában kiemelte hogy mennyire fontos tudatosítani gyermekeinkben is hogy senki sem selejtes, Isten mindenkit értékesnek teremtett és különleges küldetést bízott rá. Kiemelte hogy az apa-kép nagyban befolyásolja a lányaik Isten-képét, az apa-lánya viszony pedig a kettejük kapcsolatának tükre. Ilyés Zsolt a szeretetnyelveket mutatta be, majd a tanúságtételek után párban folyt a beszélgetés az „emmauszi úton”. Szentségimádás következett, majd az estét meglepetés zárta. Öröm volt látni, amint az édesapák lányaikat táncolni tanítják. Egy felsőboldogfalvi édesapa, Antal Levente és tizenkét éves lánya így számoltak be a hétvégéról:

Nagy öröm van bennem azért, hogy részt vehettünk lányommal ezen a programon, melyet első ízben szervezett meg a Családpasztoráció. Élmény volt számunkra a szentmise, az előadások, a játékok, amik megmozgattak, összeráztak. Egymásról jó tulajdonságokat írni és ezeket meghallgatni:  jóleső érzés volt. Délután az ebéd utáni séta, a szeretetnyelvekről szóló előadás tette színessé a napot. Kiderült, hogy a lányomnak és nekem ugyanaz a szeretetnyelvünk.

Kolumbán Imre és lánya Ildikó, György Attila és lánya Juli megosztása tette meghittebbé az apa- lány kapcsolatról szóló napunkat. Nagy élmény volt hallgatni őket, amint életük egy-egy részét megosztották velünk, hogy abból mi is tanulhassunk. Egy séta kettesben a lányommal tette még szebbé a napunk további szakaszát. Arról beszélgettünk, hogy kinek mi volt a napban élményt nyújtó. A szeretetnyelvek és a tanúságtétel kapcsán beszélgettünk.  Séta után szentségimádáson vettünk részt, amiben Isten elé vittük kapcsolatunkat, áldását kérve a továbbiakra.

Díszbe öltöztek lányaink az esti „meglepetésre”, amiben egy kis svédasztalos vacsora volt az első „meglepi”. Majd táncra perdültek az apák lányaikkal. A táncot megszakítva az apák áldásukat adták lányaikra, majd fogadalmat tettek, hogy vigyázzák őket. Ezt követte a lányok imája apáikért. Egy „kártyát” is kaptunk, amelyet lányainknak ajándékozhatunk egy adandó alkalommal, az áll rajta, hogy „Két óra kettesben – bármikor beváltható”.

Szívünkben örömmel, testünkben fáradtan indultunk haza otthonainkba a program lejártával. Azt kívánom, hogy nagyon sok apa és lánya megtapasztalhassa az így együtt töltött idő szépségét.

Lányom így nyilatkozott a program után: „Ez a nap számomra egy értékes nap volt, amelyet az édesapámmal tölthettem. Külön élmény volt számomra Kolumbán Imre és leánya  Ildikó tanúságtétele. Nagyon szép volt a séta a parkban az édesapámmal.”

2016-12-12T22:32:35+00:00 2015. április 25.|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet