Anya-lánya lelkinap

KETTESBEN – ANYÁVAL

2018. május 12., Sepsiszentgyörgy, Szent József Plébánia

„Anya én sem tudom, meddig tart ez, mi lesz,
De azt éreznem kell, hogy szeretsz,
Szeretsz, szeretsz, nagyon, nagyon,
Még jobban talán, mint egykoron,
S éreznem kell, hogy türelmed végtelen…
Anya, köszönöm, hogy segítesz nekem!” (Kálnay Adél: Levél Anyához!)

Kedves Édesanyák! Kedves Lányok!

Mikor sikerült utoljára minőségi időt együtt töltenetek, csak úgy, beszélgetve egy meleg tea vagy finom sütemény mellett? Mikor élveztétek legutóbb egymás társaságát? Mikor fejeztétek ki szereteteteket, vagy mondtátok el egymásnak, hogy mit értékeltek a másikban?

Olyan kincsek ezek, amelyek által közelebb kerülhettek egymáshoz, kapcsolatotok mélyülhet. Erre szeretnénk lehetőséget biztosítani a Gyulafehérvári Főegyházmegye családmunkacsoportja által szervezett lelkinapon is. Arra törekszünk, hogy egy különleges élménnyé váljon számotokra az együtt töltött idő, melyre reményeink szerint évek múltán is szívesen és örömmel gondoltok majd vissza.

Tervezett programpontok:

1. Előadás – „Anyám szájából édes volt az étel…” (József Attila) Kovács Réka mentálhigiénés szakember, három lány édesanyja (Sepsiszentgyörgy)
2. Kerekasztal-beszélgetés: Jakabos Adél segítőnővér (Csíkszentdomokos), Kelemen Erzsébet és Réka (Csíkkarcfalva), Kopacz Zsuzsa és Bíborka (Gyergyószentmiklós)
3. Közös ima, szentmise
4. Kiscsoportos és páros beszélgetések
5. Kézműves tevékenység

Részvételi díj: 25 lej/pár. Egy ebéd ára 20 lej/fő.

A program szombaton 9 órakor kezdődik és 18 órakor szentmisével ér véget. Olyan édesanya-lánya párosokat várunk, akiknél a lányok már megkezdték a középiskolát, de nem idősebbek 23 évesnél.

Szükség esetén információ a kertesz.maria@csalad.ro e-mail címen, vagy a 0743 152 008-as telefonszámon kapható. Jelentkezés után részletes programot küldünk.

Jelentkezni május 6-ig,  az alábbi elektronikus űrlap kitöltésével lehet.

[quform id=”10″ name=”Anya-lánya lelkinap”]

A rendezvény plakátja

Dátum

máj 12 2018

Idő

09:00 - 18:00
Sepsiszentgyörgy

Helyszín

Sepsiszentgyörgy
Szent József Plébánia

Szervező

Családpasztorációs Bizottság.
Telefonszám
0743 152 008 (KERTÉSZ MARIKA programszervező)
Email
kertesz.maria@csalad.ro
Weboldal
http://www.csalad.ro
QR Code

2 hozzászólás

  1. Károly Lenke 2018-04-08 - 17:11- Válasz

    Jó estét! Szeretnék érdeklődni az anya-lánya lelki napról. Hol lehet részleteket megtudni?Meddig van jelentkezési határidő? Köszönöm szépen! Lenke

  2. Kertész Tibor 2018-04-09 - 09:53- Válasz

    Kedves Lenke,

    A programról a hét folyamán közlünk részleteket.

    Tisztelettel,
    Kertész Tibor

Hagyj üzenetet

Go to Top