
Apa-lánya lelkinap
Egy újabb év eleji lelki töltekezésre várjuk az édesapákat és lányaikat – ezúttal Székelyudvarhelyre. A lelkinapot a Segítőnővérek Kongregációja és a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ szervezi.
Az apa és a lánya közötti szinte misztikus kapcsolat különleges, egyedi és meg nem ismételhető, ugyanakkor nagy hatással van a gyermek életére. Az édesapa jelenti a kislánya számára a szeretetet, a biztonságot, a törődést.
Kettejük szeretetteljes kapcsolata mintája lehet egy későbbi jó párkapcsolatnak, az édesapai minta a lánya istenképét is befolyásolhatja. Az apák ugyanakkor talán egy kicsit jobban ragaszkodnak a lányukhoz, azért is, mert a lányok sokkal könnyebben mutatják ki a támogatásukat és az érzéseiket irántuk, mint a fiúk.
A lány önbecsülése és magabiztossága összefügg az apjához fűződő viszonyával. Az apa példája, jelenléte megmutathatja, hogy a családon kívüli világ nem annyira rémisztő. Az édesapák közvetítik számukra a férfiszerepeket, tőlük tanulják meg a lányok elsősorban a férfiakhoz való kötődés mintáit.
Ennek a különleges kapcsolatnak az erősítésére, mélyítésére, gyógyítására szerveződnek a Gyulafehérvári Főegyházmegyében immár negyedik éve az apa-lánya lelkinapok a Segítőnővérek Kongregációja és a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ összefogásával.
A legközelebbi ilyen eseményre január 27-én, szombaton kerül sor Székelyudvarhelyen, a Kis Szent Teréz plébánián, „Dönts-vállald!” mottóval. A lelkinapra az édesapákat 14 év fölötti lányukkal együtt várjuk.
Szükséges hoznivalók: ünnepi báli ruha (akár népviselet), egy tányér süti és egy-egy adag jókedv. A Kis Szent Teréz plébánia (Forrás utca 2 sz.) közelében korlátozott a parkolási lehetőség!
A nap költsége: 80 lej / apa-lánya
A lelkinapra előzetes bejelentkezés szükséges, amely az alábbi elektronikus űrlap kitöltésével lehetséges. További információkért hívják a 0748 663 201-es telefonszámot.
BEJELENTKEZÉS
[quform id=”5″ name=”Apa-lánya lelkinap”]
A rendezvény plakátja

Hagyj üzenetet