Apa-lánya lelkinap

Egy újabb év eleji lelki töltekezésre várjuk az édesapákat és lányaikat – ezúttal Gyergyószentmiklósra. A lelkinapot Ilyés Erika segítőnővér és a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ szervezi. 

Az apa és a lánya közötti kapcsolat különleges, egyedi és meg nem ismételhető. Míg a leánygyermek úgy tekint az édesanyjára, mint akitől azt tanulja meg, hogyan kell nőnek lenni, az apjától a férfiúi elismerést várja. Egy lány önbecsülésének, iskolai teljesítményének alakulásában nagyobb szerepe van az apának, mint az anyának. Ugyanakkor az is igazolást nyert, hogy ha a kislányok közeli viszonyban állnak az édesapjukkal, kevésbé valószínű, hogy korán kezdenek el szexuális életet élni.

„Ha egy édesapa méltósággal és tisztelettel viszonyul a lányához, azt a férfiúi viselkedésmintát mutatja neki, amit majd a lány nőként elvár majd az ellenkező nemtől. Azzal, hogy elfogadják lányaikat, megóvhatják attól, hogy bizonyításkénysze- rük legyen a férfiakkal szemben, hiszen tudni fogja, hogy értékes és szeretetreméltó az apja szemében.” (Tanith Carey)

Ennek a különleges kapcsolatnak az erősítésére, mélyítésére, gyógyítására szerveződnek a Gyulafehérvári Főegyházmegyében immár ötödik éve az apa-lánya lelkinapok Ilyés Erika segítőnővérnek és a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ önkéntes munkatársainak, Csiszér Csabának és György Attilának a kezdeményezésére.

A legközelebbi ilyen eseményre január 19-én, szombaton kerül sor Gyergyószentmiklóson, a Szent Miklós Plébánián„Híd vagy szakadék egymáshoz a digitális világ?” mottóval. Meghívott előadó Lázár Csilla háromgyermekes édesanya, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum megálmodója és megvalósítója, a csíkszeredai Spektrum Oktatási Központ igazgatója.

Az idei lelkinapon a digitális világ hasznosságáról és korlátairól lesz szó, de ugyanakkor prevenciós célból a rosszul használt médiaeszközök palettáját is bemutatják.

Néha azt mondjuk, ha nem tudjuk nem bánjuk, de ez nem így van. Jó tanulni egymástól, érdeklődéssel kísérni kamaszok világát, hogy ne váljanak áldozatokká, hogy értékeket keresve és tudatosan igazodjanak el a világháló, az internet bonyolult, sokszor titokzatos, izgalmas világában.

A lelkinap során előadás, kiscsoportos munka is lesz, de lehetőség lesz sétálni is kettesben. Emellett más kapcsolaterősítő meglepetések is várnak a résztvevőkre. A rendezvényre az édesapákat 13 év fölötti lányukkal együtt várjuk.

Szükséges hoznivalók: kényelmes öltözet, strapabíró bakancs a kiránduláshoz, estére ünnepélyes, báli ruha (akár népviselet is) és egy nagy adag jókedv.

A nap költsége: 70 lej / apa-lánya

A lelkinapra előzetes bejelentkezés szükséges, amely az alábbi elektronikus űrlap kitöltésével lehetséges. További információkért hívják a 0748 663 201-es telefonszámot.

JANUÁR 12-ÉN, SZOMBATON ESTE LEZÁRULT A BEJELENTKEZÉS, TELTHÁZ VAN.

 

Dátum

jan 19 2019

Idő

09:00 - 22:00
Gyergyószentmiklós

Helyszín

Gyergyószentmiklós
Szent Miklós Plébánia

Szervező

Segítő Nővérek és Családpasztorációs Központ
Telefonszám
+40 748 663 201
Email
kertesz.tibor@csalad.ro
QR Code

Hagyj üzenetet