FELESÉGEK, ÉDESANYÁK LELKI HÉTVÉGÉJE
Március 4-6. között tizenharmadik alkalommal szervezzük meg a feleségek-édesanyák lelki hétvégéjét a csíksomlyói Jakab Antal Házban, amelynek központi kérdése az idén: hogyan küzdjünk meg a veszteségeinkkel? Ezen a rendezvényen a veszteségeink feldolgozásához, a velük való megküzdéshez szeretnénk támpontokat adni, kapaszkodókat nyújtani.
A veszteségek a mindennapi életünk velejárói. Visszafordíthatatlan események, amelyek hiányérzettel, szomorúsággal, csalódással töltenek el. Nem csak egy hozzánk közel álló személy halálát értjük alatta, hanem egy számunkra fontos kapcsolat megszakadását, az egészségi állapotunk tartós megromlását, anyagi biztonságunk, egy dédelgetett álmunk, egy megfogant, de meg nem született élet elvesztését, de akár egy költözést vagy munkahelyváltást is.
A veszteségek következtében létrejött érzésekkel, fájdalommal, bánattal meg kell birkóznunk ahhoz, hogy pszichológiai értelemben egészségesen tudjuk tovább folytatni az életünket. Attól függően, hogy az elvesztett személy, tárgy, állapot milyen jelentőséggel bírt, vagy hogy a veszteségeket hosszabb vagy rövidebb, mélyebb vagy kevésbé mély gyászfolyamat kíséri, amit nem lehet és nem is szabad megspórolni.
MIRE SZÁMÍTHATTOK?
A. Előadások
A gyászfeldolgozás lélektana (Balázs Réka családterapeuta – Sepsiszentgyörgy)
Istennel együtt a veszteségekben (Hajlák Attila-István plébános – Imecsfalva)
B. Tanúságtételek az elhangzott témák kapcsán
C. Műhelymunkák
A programhoz való hozzájárulás 120 lej/fő/hétvége, amit a regisztrációt követően kérünk február 24-e, 12 óráig a Családpasztorációs Iroda bankszámlájára átutalni DONATIE PROGRAM SOTII-MAME (a jelentkező családneve) megjegyzéssel (Oficiul Pastoral Arhidiecezan pt. Familii – Cod fiscal: 27225935 – Cod IBAN: RO48 RNCB 0193 1174 7099 0001, BCR Central Tg. Mureș)
FIGYELEM! A bejelentkezést csak ezt követően tekintjük véglegesnek! Február 24-e este a regisztrációt lezárjuk, ezt követően nem áll módunkban fogadni újabb jelentkezőket! A programhoz való hozzájárulás összege nem tartalmazza a szállás és étkezés (reggeli, ebéd, vacsora) költségeit!
A csíksomlyói Jakab Antal Házban a résztvevők teljes ellátást igényelhetnek. Ennek költségei részletezve: szállás (kétágyas szobában 65 lej/fő/éjszaka, három-vagy többágyas szobában 60 lej fő/éjszaka), étkezés (reggeli – 24 lej, ebéd – 24 lej, vacsora – 22 lej). Kérjük a szállás és ellátás igénylését a regisztrációs űrlapon jelezni! Ennek ellenértékét majd a Jakab Antal Ház recepcióján kell kifizetni!
Kérjük a jelentkező feleségeket, édesanyákat, hogy vegyenek részt a teljes programon, amely pénteken 18 órakor kezdődik és vasárnap ebéddel ér véget. Pénteken 17 órára várunk, hogy idejében tudjunk kezdeni. Gyerekfelügyeletet a rendezvény ideje alatt nem tudunk biztosítani, kérünk, azt is jelezzétek a Megjegyzések mezőben, ha kisbabával érkeztek!
Szükség esetén információ a kertesz.maria@csalad.ro e-mail címen, vagy a 0743 152 008-as telefonszámon kapható hétköznapokon 9 és 15 óra között.
KÉRJÜK A VÁRÓLISTÁRA BEJUTOTTAKAT, HOGY ADDIG NE UTALJÁK ÁT A RÉSZVÉTELI DÍJAT (120 LEJ), AMÍG ERRŐL ŐKET NEM ÉRTESÍTJÜK!
A REGISZTRÁCIÓT LEZÁRTUK!
Jó estét. Mikor indul a jelentkezès?