
Feleségek és édesanyák hétvégéje
LÉPÉSEINK A SZENTEK NYOMÁBAN
Feleségek és édesanyák lelki hétvégéje a Szent László-emlékévben
2017. március 10-12 – Jakab Antal Ház – Csíksomlyó
„Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet.” (Róm 6,22)
„Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.” (Teréz anya)
A Szent László emlékévben arra hívunk benneteket, hogy együtt haladjunk a szentek nyomdokain a megszentelődés útján. Szentté válni a hétköznapokban, a világban, a mindennapok tevékenységében, mindannyiunk legfőbb hivatása. Nem kis kihívás, de teljesíthető a Szentlélek erejével. Annál is inkább, hogy sokan már megelőztek, előttünk jártak ezen az úton, példát mutatva nekünk. Ebben kívánunk segíteni nektek az előadások, a tanúságtételek, a megosztások, beszélgetések és imák által.
A hétvége tervezett témái és előadói:
- A magyar szentek nyomán (György Ida -Szentegyháza )
- A megszentelődés útján (Kertész Marika – Kézdivásárhely)
- Segítsd, hogy férfi legyen! (Borota Gábor és Karola, Csíkszereda)
- Tanúságtételek az elhangzott témák kapcsán
Témáink elmélyítése érdekében kiscsoportos beszélgetésekre is sor kerül, szombat délután pedig változatos módon közelítjük meg a témát párhuzamos műhelymunkákkal, tematikus beszélgetésekkel. Természetesen arra is lesz lehetőség, hogy a résztvevők a csendben mélyebben találkozzanak Istennel a szentmisékben, a közös imák által, a szentségimádásban vagy szentgyónásban.
A hétvége részvételi díja: 30 lej/fő/hétvége. Ez az összeg nem tartalmazza a szállás, illetve az étkezés költségeit.
A teljes ellátást igénylők számára az összköltség 150 lej (reggeli – 8 lej, ebéd – 15 lej, vacsora – 12 lej, szállás – 25 lej/éjszaka/fő, részvételi díj 30 lej).
A “Megjegyzések” mezőben azt is lehet jelezni, ha valaki szívesen venne részt a hétvégén, de ehhez támogatást szeretne igénybe venni.
A program pénteken este 6 órakor kezdődik és vasárnap ebéddel ér véget. Kérjük megérkezni már 17 órára, hogy idejében tudjuk kezdeni a programot. Bejelentkezni március 8-ig lehet.
Szükség esetén információ a kertesz.maria@csalad.ro e-mail címen, vagy a 0743-152008-as telefonszámon kapható.
Kedves feleségek és édesanyák! Szeretettel várunk mindannyitokat – akik egy kis kikapcsolódásra, pihenésre és lelki feltöltődésre vágytok! Kérünk, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, hívjátok el barátnőiteket, munkatársaitokat, szomszédaitokat, testvéreteket, édesanyátokat vagy anyósotokat. Haladjunk együtt az életszentség útján!
Program (esemény "órarendje")
- 2017.03.10, PÉNTEK -
- 16:30 - 18:00
- Érkezés, regisztráció
- 18:00 - 18:15
- Megnyitó - A műhelymunkák bemutatása
- 18:15 - 19:20
- A magyar szentek nyomában
- Előadó: György Ida hitoktató, Szentegyháza
- 19:20 - 20:00
- Vacsora
- 20:00 - 20:30
- Esti ima
- 20:30 - 23:00
- Film Café
- 2017.03.11, SZOMBAT -
- 08:00 - 08:30
- Reggeli ima
- 08:30 - 09:15
- Reggeli - Teázás, kávézás
- 09:15 - 10:15
- A megszentelődés útján
- Előadó: Kertész Marika, Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ, Kézdivásárhely
- 10:15 - 10:40
- Tanúságtétel
- 10:40 - 11:15
- Személyes idő
- 11:15 - 11:45
- Szünet
- 11:45 - 13:00
- Kiscsoportos beszélgetés
- 13:00 - 15:00
- Ebédszünet
- 15:00 - 15:30
- Liturgikus tánc
- 15:30 - 17:00
- Műhelymunkák
- 17:00 - 18:00
- Keresztút vagy Kreativitás műhely
- 18:30 - 19:30
- Vacsora
- 19:30 -
- A Hit útja
- 2017.03.12, VASÁRNAP -
- 08:30 - 09:00
- Reggeli ima
- 09:00 - 09:40
- Reggeli - Teázás, kávézás
- 09:40 - 10:50
- Segítsd, hogy férfi legyen!
- Előadók: Borota Gábor és Karola pszichológusok, Csíkszereda
- 10:50 - 11:15
- Szünet
- 11:15 - 12:00
- Plénum
- 12:00 - 12:30
- Családpasztorációs programok bemutatása
- 12:30 - 13:30
- Szentmise
- 13:30 -
- Ebéd

Lévén, hogy helyben lakom csak egy ebédre és egy vacsorára lenne igényem. Köszönöm.
Kedves Anna, köszönjük a jelzést, de azt ajánlanánk, hogy regisztráljon 70 lejes jeggyel, ugyanis a személyes adataira is szükségünk van. A „Megjegyzések” mezőben jelezze, hogy csak egy ebédet és egy vacsorát kér, majd ennek alapján a recepciónál újraszámolják az árat. Megértését köszönjük.
Sziasztok! Bejelentkeztem úgy, hogy kértem szállást is, mert előző évekbeli tapasztalatom az, hogy jobban ott tudnék lenni lelkileg. De ha valakinek nem jutna szállás emiatt, akkor én még mindig vissza tudok lépni és este haza tudok jönni… Sőt, másnak is szívesen adunk szállást, ha szükséges! Szeretettel: Zita
Nem kaptam visszajelzést…így nem tudom a foglalásom érvényes-e? ?
Üdvözlettel:Veress Éva
Kedves Éva, az a tapasztalatunk, hogy nem minden visszajelző levelet kapnak meg a bejelentkezők. Különösen akkor, ha freemail cím megadásával történt a regisztráció.
Ön bejelentkezett a programra, várjuk szeretettel.
Sziasztok! Bejelentkeztem, de nem kaptam visszajelzést még, ugyanakkor látom a Zita bejegyzését és ajánlatát: ha szükséges lesz, én szivesen alszom náluk. Mi ismerjük egymást.
Szia Júlia, sajnos nem találom a neved a regisztráltak között, ez azt jelenti, hogy a bejelentkezés nem történt meg. Telefonon egyeztetünk.
Kedves Tibor!
Nem kaptam visszajelzést, így nem tudom a foglalásom érvényes-e?
Üdvözlettel: Martini Marika
Kedves Mária,
Bár a visszajelzés elmaradt, az Ön neve szerepel a regisztráltak között. A hivatalos visszajelző levelet további tudnivalókkal legkésőbb kedd reggelig megkapják a bejelentkezettek.
Edesenyamot Ferencz Terézt be szerettem volna jelenteni szallas nélkül egy ebeddel és két vacsorával es nem fogad a program nincs már hej vajon, én sem kaptam visszajelzést Mihaly Katalin
Kedves Kati, ott vagy a bejelentkezettek között.
Be szeretnék jelentkezni, szállás és étkezés nélkül, van még erre lehetőség?Tisztelettel és köszönettel.
Kedves Adél, sajnáljuk, de helyszűke miatt már a szállás és étkezés nélkül jelentkezőket sem tudjuk fogadni.
Én is bejelentkeztem egyszer 1 személlyel, nem kaptam visszajelzést, ezért még egyszer jelentkeztem másodmagammal, tehát 2 személy. Szeretném tudni, hogy rajta vagyunk-e a listán.
Kedves Julianna, az Ön bejelentkezését regisztráltuk, várjuk szeretettel. Ha megírja a társa nevét, akivel együtt jelentkezett, az ő regisztrációját is ellenőrizni tudjuk.